
Mint minden demonstrációra, úgy a pedagógustüntetésre is piócaként telepedett rá az ellenzék, a mai parlamenti ülésen pedig több képviselő is szóba hozta a tanárok béremelésének szükségességét – ezt egyébként a kormány sem vitatja. A szinte mérhetetlenül alacsony támogatottsággal rendelkező manópártnál, vagyis a Párbeszéd elnevezésű politikai formációnál sem hagyhatták szó nélkül a megmozdulást, ezúttal (is) Szabó Tímea kért szót a témával kapcsolatban. Felszólalásában természetesen mindenért is a kormányt tette felelőssé, sőt, azzal vádolta, hogy a kormány a GDP csupán 2,7 százalékát költi oktatásra, így nem véletlen, hogy a PISA-teszten (Programme for International Student Assessment) rosszul teljesítenek a magyar diákok. Ez azonban finoman szólva is erőteljes csúsztatásnak bizonyult, amire a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára reagált, aki arra is emlékeztette a gyűlölettől fröcsögő képviselőnőt, hogy a szoclib kormányzat idején rúgták ki a tanárokat, és az volt az az időszak, amikor a pedagógusok képzését fizetőssé tették.
Sajnos, nincs min csodálkozni, amikor a baloldali képviselők úgy próbálnak bizonyos témákat minél drámaibban bemutatni, hogy kamuzáshoz folyamodnak. Így történt ez ma is, amikor Szabó Tímea a kormány hibájának rótta fel azt, hogy kevés pénz jut az oktatásra, majd közölte, hogy nemhiába vonultak a pedagógusok utcára. Érdekes, hogy a képviselőnő ezúttal elismerte, hogy folyamatosan bővült a magyar gazdaság az elmúlt tíz évben – persze hozzátette, hogy ez a nemzetközi fellendülés eredménye –, azonban ennek ellenére a kormány csak a GDP 2,7 százalékát költi közoktatásra, így az unió harmadik legrosszabb helyét bitoroljuk. Majd Kabul rózsája a szokásos lózungokkal állt elő, miszerint ez nemzetárulás, történelmi bűn stb.
A feketeleves viszont ezután érkezett, ugyanis Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára – aki nem először kapja kamuzáson Szabót – helyretette a számokat, emlékeztetve a gyűlölettől amnéziába esett képviselőnőt, hogy azok, akikkel ma szövetségben politizál, “mit tettek” az oktatásért a regnálásuk alatt. Az ellenzéki politikus kifogásolta, hogy pártja 286 milliárdos pedagógusbér-emelési javaslatát lesöpörte az asztalról a kormányoldal. Eközben – jegyezte meg – a nemzetközi kompetenciamérésen Magyarország a legrosszabbul teljesítők között van.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában arról beszélt:
az Eurostat adatai szerint Magyarország GDP-je 4,7 százalékát fordítja oktatásra; az euróövezetben ez a mutató 4,9, az Európai Unióban 5 százalék; ezzel egy szinten vagyunk a német rátával, meghaladjuk a spanyol, a szlovák, az olasz és az ír arányt.
Az államtitkár szerint a felszólaló “éles szavakkal, érzelmi töltettel adott elő egy jelenetet”, holott kifogásaival saját politikai szövetségeseihez kellene fordulnia, akik kormányon elvettek egyhavi bért az ágazatban dolgozóktól, bezártak 381 iskolát, egyik tanévről a másikra elbocsátottak 15 ezer pedagógust, fizetőssé tették a pedagógusképzést, privatizálták a Nemzeti Tankönyvkiadót.
A következetesség és Ön nyilván nem kéz a kézben járnak
– jegyezte meg Rétvári Bence, hangsúlyozva: a kormány egyetért a béremelések folytatásával, a jövő évi költségvetésében szerepel is ennek a fedezete.

Rétvári Bence nem hagyta szó nélkül Szabó Tímea felszólalását, a tények bizony makacs dolgok…Fotó: Hatlaczki Balázs
Rétvári ezután a nemzetárulás lózungjára reagálva elmondta:
Még mielőtt mi elgondolkoznánk, hogy ezt magunkra vegyük-e vagy sem, azt hiszem, egy sorral Ön elé, Gyurcsány Ferencnek és a saját szövetségeseinek intézheti ezt a mondatot. Mi más volt, mint az oktatás leépítése, amikor elvettek egyhavi bért a tanároktól. Az az oktatás leépítése vagy nem? (…) de ezt nem mi tettük, hanem az Ön szövetségesei. (…) Tizenötezer pedagógus elbocsátása. Mi ez, ha nem nemzetárulás, az oktatás leépítése és lepusztítása? De ezt nem mi követtük el, tisztelt képviselő asszony, ezt az Önök szövetségesei követték el. Háromszáznyolcanegy helyen bezárták az iskolákat.
Az államtitkár a szocialista kormányok ideje alatt történteket sorolta, emlékeztetve, hogy még a pedagógusképzést is fizetőssé tették akkoriban, és a Nemzeti Tankönyvkiadót is privatizálták. Majd kiemelte, hogy
az oktatás kérdése nem egy szelfizésről szól,
utalva arra, hogy a baloldali politikusok sorra tettek közzé képeket magukról, hogy kiállnak a pedagógusok mellett, holott ők rúgtak hatalmuk alatt a legnagyobbat beléjük, csak ma már nem kívánnak erre emlékezni. Rétvári Bence hozzátette: a kormány is egyetért azzal, hogy a pedagógusok bérét tovább kell emelni, ezért is fogadtak el egy olyan költségvetést, amely tartalmazza ezt az emelést a következő évben, csakhogy ezt a költségvetést a baloldali képviselők nem fogadták el. A kormány ezért is sürgeti, hogy minél előbb kapjuk meg az EU-s pénzeket (amit a baloldal szintén akadályoz), hogy a bérek mihamarabb emelkedhessenek. Hozzátette:
január elsejétől pedagógus-béremelés lesz, az biztos.
LMP: a kormány hadat üzent a oktatásnak és a pedagógusoknak
Csárdi Antal (LMP) azzal vádolta a kormányt, hogy hadat üzent az oktatási rendszernek, háborút folytat a pedagógustársadalom ellen, megpróbálja megfélemlíteni, besározni és anyagilag ellehetetleníteni a tanárokat. Hozzátette: mára tömegével kézbesítik a figyelmeztető és elbocsátó leveleket azon tanárok számára, akik ki mernek állni egy jobb oktatásért, hétfőn pedig rendőrt hívtak a szülőkre, akik petíciót akartak átadni egy tankerület számára. Úgy értékelt:
a kormány háborújának a legnagyobb vesztesei a diákok, de vesztese Magyarország jövője és versenyképessége is.
Arra szólította fel a kormányt, hogy hagyja abba ezt az “embertelen, jogszerűtlen és végletekig káros” harcot a tanárok ellen, és adjon béremelést számukra. Rámutatott: ha nem a 2014-es minimálbér, hanem a mindenkori bérminimum alapján számított vetítési alapból számolnák a tanárok bérét, akkor fizetésük két és félszer annyi lehetne, mint most.
Ha a költségvetésben van pénz egy mobilcég felvásárlására, akkor kell, hogy legyen forrás a tanárok fizetésemelésére is
– hangsúlyozta.
Rétvári Bence, a belügyi tárca államtitkára úgy reagált: a jövő évi költségvetésben 86 milliárddal nőnek az oktatási források 2022-höz képest, és a növekmény legnagyobb részét béremelésre költik.
Így négy hónap múlva 10 százalékkal emelkednek a pedagógusbérek, ahogyan idén is ennyivel nőttek a fizetések
– emelte ki. Hangsúlyozta: az LMP nem szavazta meg a jövő évi költségvetést, benne a tanárok fizetésemelésével, és olyan pártokkal indult egy listán a választásokon, akik kormányon csökkentették a pedagógusok bérét.
Ezzel szemben vita most arról folyik, hogy milyen forrásból, és mekkora legyen a béremelés
– emelte ki. Azzal vádolta az ellenzéket, hogy Brüsszelben akadályozza, hogy Magyarország forrásokhoz jusson az EU-tól.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
FCK OSCE!
2022-10-11 at 05:57
Timikének mennyi pofonra van szüksége ahhoz, hogy belássa álláspontja nem népszerű, nincs támogatottság, nem vevő rá a társadalom?
Sarokba szorította magát és a pártját, kényszerpályára terelte a saját gyerekeit a tartótisztjei által megkövetelt ajvékolásai miatt.
Lassan nem marad más neki, mint áldozati pózba zsugorodva fröcsögni a sarokból a zorbán.
Meddeig kell még ezt a némber eltűrnünk?
Vélemény
2022-10-10 at 23:41
Szabó Tímea kartársnő mit se változott amíg a választási vereségtől félrevonultan nyalogatta a sebeit, ……………..ugyanis hajszál pontosan hozta a jól bevált formáját. Újfent kifordult magából, és csak úgy üvöltözött, úgy zúdította a sok rágalmazó hazugságait, hogy még levegőt sem vett,…..…és az már nem is érdekelte, hogy amiről üvöltözik, …….háááát azt valójában a Gyurcsány hőskorszakáról szólt, amikor Gyurcsány teljesen megfélemlítésben tartotta éhbérrel a pedagógusokat, ………
Ja, és vajon ki is a nemzet árulója??——— mert csupán azért, mert Szabó Tímea kartársnő ezt a felelősséget másra akarja ventilálni/hárítani, attól az még nem igaz!!!…… mi viszont pontosan tudjuk, hogy kik ki is a nemzet árulói!!!!!…..
jairjrsantos
2022-10-10 at 23:20
Hazudik , Hazudik , Hazudik !! Aki hazudik az lop is , csal is , sikkaszt is ! Nos ez a genetikailag amorf , torz , csúf , rút , gnóm , habzó szájú drogos , kokszos , koszos tálib ribanc , agyalágyult undorító görény , féreg , nőstény csatorna patkány ..élete kezdetétől fogva élete végéig csak hazudik , hazudik , csal , lop , sikkaszt !! Az ügynökök , spionok , spiclik , , csahos csürhék , csőcselékek mindenkori életviteli ismérve a hazugság , a hazaárulás !
A csak a pereputtyokból , csókosokból , háverokból , bűntársakból álló Párbeszéd nevezetű — mérhetetlen mennyiségű szavazókkal — tolvaj , csaló , banda , falka , csorda ahol csak megjelenik ..lop , csal , sikkaszt , hazudik hazudik !! A júdapesti patkány tanya tanácsháza , tetűcsúszdás , szivárványos gengszterei , maffiózói KaróCamuGeró tirpák falkavezérrel az élen szakmányban , üzemszerűen — ami a csövön kifér !! — lopják , rabolják a közpénzt ..csalnak , sikkasztanak , hazudnak !! //..DatAdat , 99 kopp , MMM ratyi , stb.,stb..// 100 milliókat nyúlnak le , aminek a jelenlegi állás szerint természetesen igazi sitt , kóter lesz a vége !! Ebbe a feka , aberrált , korrupt zsoldos csordába tartozik pl. a …büdös szájú , csúszó – mászó féreg , kleptomániás bélpoklos moralista kapcarongy TORDASI pióca is ,,,,a marxista – leninista – trockista sztalinista főtolvaj , takony gerincű vörös terrorista HORVÁTH CSACSI is ,,,, nem utolsó sorban , ez a habzó szájú , nyálfröcsögtetős söpredék , hányadék , drogos , kokszos majomember képződmény , nőstény csatorna patkány , moslék SZABÓ TIMM csicska , pribék , ügynök , besúgó , vamzer , spion , repedt sarkú lakáj , romkocsmás kotralék is !!
EZEK //..és még nagyon sokan..!! // Magyarország 1000 éves történelmének brutálisan legnagyobb , rongy , legrongyabb , pocsék , ócska , tróger , bitóra való slájm leprásai …!!!
Lujó
2022-10-10 at 20:38
Kabulrózsájatimikénk kicsit több, mint két éve ugyanilyen lila fejjel ordibálta a Parlamentben Németh Athina álmentőtiszt Kórózs-díjas kamutörténetét.
Ez a hülye 3,1415926535898…csa csak ismételni tudja saját magát? Semmi új ötlet? Vagy átszakadt a barázda a bakelit lemezen?
Szerintem egy nő akkor a legrandább, ha eltorzult arccal, lila fejjel hazugságokat óbégat. Ebben országos szinten sem sokan előznék be. Nálam ő az ország legrandább vasorrú bábája.
aladin
2022-10-10 at 20:29
Honnan a francbol jött vissza ez a madárijjesztö Szabó, már nem vágja pofán senki ezt a galádul beszélö utcasarkit. Utálatos egy perszona, még a bevándorlok is megborzadnának ettöl.
Gullwing
2022-10-10 at 19:19
Ágens ballibcsi lotyó.
Időgyógyász
2022-10-10 at 19:19
Timike, pontosan összehasonlitotta a tanárok,és Orbán Viktor fizetését, de valahogy az ő fizetésének összehasonlitásárol megfeledkezett, ja és a tarótisztjétől jövő pénzekről még szó sem esett. Timike! ezt a dumádat még a süket analfabéták sem eszik meg!
Látod, ezért nem fogtok soha nyerni! Szánalmas vagy.
Ungarn über alles !
2022-10-10 at 19:18
Afganék szikkadt de ocsmány ribanca – ezt a mocskot már méltatlansági alapon régen megkellett volna fosztani a magyar állampolgárságtól !
lesi
2022-10-10 at 18:35
boszorkánytól mást nem lehet várni
tarcsa
2022-10-10 at 18:27
A gyurcsányi kormány adatbázisából dolgozik jelenleg is a CIA? Timike szóljál, szarok az adataik. Idióta hazaárulócska vagy. Inkább vonulj illegalitásba, mert minden esélyed megvan rá, hogy volt pasasod jelenlegi feleségének a sorsára jutsz. Gazdáid nem sokat szórakoznak ha túl sokat tudsz. Jön a kamion, aztán… Kérjél menedékjogot Putyintól, ott leszel a legnagyobb biztonságban. A fajtádnak úgyis mindegy kinek a seggében tenyészik.
Királytigris
2022-10-10 at 18:18
A sorosi samesznő, CIA ügynök ismét hozta a kötelezőt. Szaros Gyurka már simogatja is a buksiját, a bankszámlán már landolt a jutalom a “30 ezüst”.
Oberst Klink
2022-10-10 at 18:17
Azért az beszédes,hogy ha jol tudom Terézvárosban kitälálta valaki hogy a kerületi iskolákból kirugott tanároknak a kerületi városatyák a fizetésük 20%-ával segitik a jövedelmüket.
Nos mondanom sem Kell,a momentumosokbol és egyéb balliberálisokbol állo kerületi gyülés ezerrel leszavazta ezt az ötletet. Köztük Soproni Tomi,aki állitòlag marhára a szivén viseli a tanárok sorsát!
Persze csak addig amig rivaldafényben pozolgathatnak.
Amugy elég egyértelmü, hogy Soros papa próbált (megint)fogást találni a gyülölt Orbán kormányon!
Kiváncsi lennék vajon ki mennyi pénzt kapott a tüntetések szervezéséért!
Amugy timike,ne ugrálj olyan hevesen,nehogy (te is) kamion alá kerülj! Tudod a régi kiképzötiszted feleségével mi történt,ugye?….
Tudományos libsizmus
2022-10-10 at 17:35
Nekem az a véleményem, hogy a nőknek meg kéne tiltani minden politikai tevékenységet.
Az EU is azóta van megállíthatatlan lejtmenetben, amióta nők terrorizálják Európát.
Ha nők kormányoznák a világot, kábé a 10. világháborúnál tartanánk.
Béla
2022-10-10 at 17:30
Szabó Timea képéről nem ég le a bőr, mikor ekkorát hazudik!
Szabó Tímea kizárólag a hatalomgyakorlás bűvkörében él, a hatalmat látja az ország vezetésében, nem a szolgálatot, s ez mozgatja a mindennapokban. Orbán Viktort démoni ellenségnek tekinti, így számára a parlamenti demokrácia valóban élet-halál harc.
PG
2022-10-10 at 17:27
Hú, hogy néz ki ez a nő? Ennyire rusnya nőt még az utcán sem szívesen látnák. A külsőjénél csak a beszédje rondább és aljasabb.
milyen adatokból idézel te hozzá nem értő?
2022-10-10 at 17:15
Aljas gazember vásári kiáltó elvtársnő, szarházi girhes Tímea!
Magyarország GDP-je 4,7 százalékát költi oktatásra, így ne hazudozz reggel-éjjel-meg-este, te takonygerincű féreg.
Téged csak a hőbörgés, beteges ellenzéki zavarkeltés érdekel. Hiába vergődsz, a nemzetszerető magyar nép vastagon leszar téged.
Inkább foglalkozzál a kokainos bizniszeddel, tudod, a választási plakátjaidon nem tudna követni leragasztásokkal az általad megbízott aljadék csapat a kerületi ép-eszűek megnyílválulásait.
Húzzál el, nemcsak Óbudáról, hanem Hazánkból is te mocskos balluiburnyák nőimitátor!
Orientál
2022-10-10 at 17:11
Szerintem azt kellene hogy Szabó Tímea Csányival együtt odaszólnának Gyurcsányéknak hogy ami 20 milliárd eurós hitelt miattuk kellett felvenni azt a kamatokkal együtt fizessék be a magyar állami költségvetésbe és ez által rendeződne sok minden ,és a lopott állami milliárdokat is juttassák vissza az államnak.