Pesti Srácok

Hatósági ellenőrzés alá vonja Oroszország a területén élő brit diplomaták mozgását

Hatósági ellenőrzés alá vonja Oroszország a területén élő brit diplomaták mozgását

Hatósági ellenőrzés alá vonja Oroszország a területén élő brit diplomaták mozgását – jelentette be csütörtökön az orosz külügyminisztérium. A döntést azután ismertették, hogy a tárcához csütörtök délelőtt bekérették Tom Todd brit ügyvivőt.

Az új szabályozás értelmében egy Moszkvát és Jekatyerinburgot körülvevő 120 kilométeres zónán kívül csak előzetes bejelentés után, részletes útiterv leadása mellett utazhatnak majd a brit diplomaták az országban. Az utazást öt munkanappal előre be kell jelenteniük, az írásos bejelentésnek pedig tartalmaznia kell a dátumot, az utazás módját és konkrét célját, az utasok és kísérőik nevét, valamint elérhetőségi adatait, az útvonalat és a lefoglalt szállás megnevezését. A külügyminisztérium közleménye hangsúlyozza, hogy a bejelentett intézkedés válaszlépés Nagy-Britannia Oroszországgal szemben foganatosított ellenséges lépéseire és arra, hogy a brit kormány a közelmúltban ellehetetlenítette a Nagy-Britanniában működő orosz diplomáciai képviselet normális működését.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.