Soros György Davosban egyeztetett Pierre Moscovici brüsszeli pénzügyi biztossal, a zárt ajtók mögött pedig valószínűleg hazánk sorsáról is szó esett. A látszat fenntartása érdekében a spekuláns azonban felszólalt a Világgazdasági Fórumon, ahol felhívta a figyelmet arra, hogy Kína Hszi Csin-ping elnök vezetésével hatalmas áttöréseket ér el a mesterséges intelligencia terén, ami nem máshoz, mint diktatúrához vezethet. Kína a kutatásai eredményeit szerinte arra használja fel, hogy elnyomja az embereket. Orbán Viktorról és hazánkról érdekes módon egy szó sem esett, legalábbis nyilvánosan nem.
Soros György szerint Hszi Csin-ping kínai elnök jelenleg a világon a legveszélyesebb a nyílt társadalmakra nézve, mégpedig azért, mert, ahogy a Tűzfalcsoport fogalmaz, “Kína precedens nélküli dolgot csinál a kibermegfigyelő rendszerekkel, ami tökéletesen alárendeli az egyéni szabadságot a pártállamnak”.
Soros felszólította a nyugati cégeket, hogy sújtsanak le a kínai tech-cégekre. Kifejtette azt is, hogy Kínában a technológiai fejlesztéseket arra használják fel, hogy minél többet megtudjanak az emberekről, az érzékeny adatokat pedig adatközpontokban tárolják.
Ezen adatok alapján algoritmusok fogják meghatározni, hogy egy adott személy veszélyt jelent-e az egypártrendszerre, vagy sem. Az emberekkel ennek az információnak alapján fognak bánni
– mondta.
Hozzátette – mintegy célzásként -, hogy Kína nem az egyetlen diktatúra a világon, de az összes közül a leggazdagabb és a legerősebb, valamit a mesterséges intelligencia terén is a legfejlettebb. Soros úgy véli, ma a világban egy ki nem mondott háború zajlik Kína és a Nyugat között az internet feletti uralomért.
Tavaly még úgy gondoltam, hogy Kínának mélyebben bele kellene ágyazódnia a világ irányításába, de Hszi Csin-ping viselkedése miatt ma már máshogy gondolom
– fejtette ki.
Soros nem először szólalt fel Davosban, tavaly a Világgazdasági Fórumon például arról beszélt, hogy Európának többet kellene befektetnie Afrikában. A Tűzfalcsoport arról is ír, hogy a spekuláns részvétele bizonyítékot jelent arra, hogy a milliárdosnak igen súlyos szava van az európai politikai fősodor irányításában.
Idei beszéde azért is volt képmutató, mert a Nyílt Társadalom Alapítvány afrikai gazdasági vezetők képzését támogatja, éppen Kínában. Amiről valójában szó van, az az, hogy Soros a kínai vezetést támadja, a demokrácia és a nyílt társadalom jegyében, közben feltelezhetően a kínai cégek afrikai befektetéseiből hasznot húz. A végleges cél persze az, hogy bizonyos afrikai országok felett megszerezze az irányítást, amivel akár a migrációt is befolyásolhatja.
Nemrég számoltunk be róla, hogy megszavazta az Európai Parlament (EP) múlt csütörtökön azon tervezett mechanizmusnak a létrehozását is, amelynek keretében bizonyos – például jogállamisági – feltételekhez kötnék az Európai Unió tagállamainak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban. Ugyanebben a körben pedig – amíg a közösségi források kifizetését korlátozná – mintegy háromszorosára emelné a “demokratikus (értsd: szélsőliberális) értékeket védő” civil szervezetek támogatását a 2021-2027-es uniós költségvetési keretben az Európai Parlament a strasbourgi plenáris ülésen múlt csütörtökön elfogadott határozat értelmében. Az EU következő hétéves költségvetésében 1,8 milliárd eurót különítenének el az Európai Jogok és Értékek nevű új program számára az Európai Bizottság által eredetileg tervezett 642 millió euró helyett. A javaslat értelmében kivételes esetekben, amikor egy tagországban hirtelen súlyos veszélybe kerülnek az “alapértékek”, akkor az Európai Bizottság sürgős pályázati felhívást írhatna ki az ott működő civil szervezetek támogatására a demokratikus párbeszéd előmozdítása céljából. Ez azt jelenti, hogy Soros György immáron egyre nyíltabban és nyilvánvalóbban, az európai adófizetők pénzéből fogja bomlasztani a nyílt társadalomtól eltérő demokráciákat.
Forrás: Bloomberg; Vezető kép: Fabrice Coffrini/AFP/Getty Images
Facebook
Twitter
YouTube
RSS