Pesti Srácok

Hé, Peti! Nem a Tisza árad, hanem a Duna!

Valóban ott a ficsúr a gáton, aki vadiúj, homokot és sarat nem látott lapáttal izmozik, sőt, beszól az ott dolgozóknak, ha lapátolnak a zsákokba, miközben felveszi a hegyibeszédet, melyet hívei mennyei mannaként osztanak majd egymás között. De csúnyán el van tévedve, mert fogalma sincs, hogy milyen eseményen van. Összefogásról beszél, majd béna módon támadja a kormányt, hergel, az Európai Unióban elszámoltatást követel, amit az egyik talpnyalója intéz Brüsszelben, és azt üzeni az embereknek, hogy ha ő nincs, a Duna már a Kárpátokat is elárasztotta volna. Annyi bizonyos, Magyar Péter nem az árvízi hajósként fog bevonulni a történelemkönyvekbe, hiszen még Gyurcsány Ferenc is jobban viselte magát, mint a zsebmegváltó, akinek csak annyi a fontos, hogy amikor reggel felkel, azt mondhassa a tükörnek: "Imádlak, Peti"! És ez minden egyes nap össze is jön. A Karanténvlogban szókimondóan beszéljük meg Magyar Péter hazug ámokfutását, a szombati vlogban pedig részletes elemzéssel várunk majd benneteket!

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.