Pesti Srácok

Kurd terroristát pátyolgat a Helsinki Bizottság „politikai üldözöttként”

Kurd terroristát pátyolgat a Helsinki Bizottság „politikai üldözöttként”

A Soros György által támogatott Helsinki Bizottság inkább hisz a magát politikai üldözöttnek beállító Hasan Kilicnek, mint a hivatalos török bírósági ítéleteknek. Az iratok szerint a kurd férfit terrorizmussal kapcsolatban ítélték el. A török hatóságok rajta kívül még két Kilicet köröznek – írja a Magyar Idők.

A Helsinki Bizottság által felkarolt, Törökországban terrorizmus miatt két ítélettel is sújtott Hasan Kilic állításait az üldöztetéséről semmi sem támasztja alá. Sem hivatalos irat, sem tanú nincs az általa elmondottakra, míg az ítéletéről és arról, hogy körözik, mert katonaszökevény, hivatalos iratokat kapott a magyar hatóság. Ugyanakkor a török csendőrség terroristákról közzétett körözési listáján Hasan Kilicen kívül még két Kilic szerepel. Az emberjogvédő szervezet által védett Kilic a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál tett meghallgatásakor is számtalanszor utalt rá, hogy a kurdok közül csaknem mindenki a Kurd Munkáspárt (PKK) tagja, fegyveres harcokban vesz részt, és az ő testvérei is voltak már börtönben emiatt.

Mint azt korábban a Magyar Idők megírta, a kurd férfi migránsként, hamis iratokkal szökött Magyarországra 2006-ban, ám a terrorizmussal kapcsolatban elítélteket a nemzetközi jog nem tekinti politikai üldözötteknek, és így őket nem illeti meg a menedékjog sem. Ezért is utasították el a hazai hatóságok Kilic erre vonatkozó kérelmét 2006, 2007, 2009 és 2011 után 2015-ben kétszer is.

A Helsinki Bizottság azonban felkarolta a terrorizmusért elítélt férfit, és elérte a bíróságnál, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal új eljárást folytasson le.

PestiSracok facebook image
A Kurd Munkáspárt egyik milicistája (képünk illusztráció); Fotó: AFP

Hasan Kilic elmondása szerint ideérkezése után Ausztriába ment tovább, ám az osztrák hatóságok visszatoloncolták Magyarországra. Állítja, politikai nézetei miatt üldözik hazájában, a családját rendszeresen zaklatják, és rá is több év börtön várna, ha visszamenne Törökországba. Ez utóbbi igaz, hiszen egy korábbi menekültügyi eljárásban megküldött értesítés szerint a török hatóságok azért adtak ki ellene körözést, mert a kötelező katonai szolgálat elől megszökött, és emiatt 3 éves börtönbüntetés várna rá. Kilic a 2016-ban lefolytatott eljárás során előadta, hogy 1974-ben született, 1990-ben lett a PKK tagja és gerilla, ami olyan harcost jelent, aki a hegyekben harcolt. Ő egy iraki kurd PKK-s táborban, közel a török határhoz, politikai és fegyveres kiképzésben részesült.

Állította, 1994-ben a török kommandósok úgy fogták el őt, a bátyját, Ömer Kilicet, valamint még 25-30 embert, hogy nem követtek el semmit, s azért verték meg és hurcolták el őket, mert kurdok. A rendőrségi fogdában kínozták őket, majd őt 3 hét után hazaengedték, a báty-ját pedig 36 év börtönre ítélték, mivel magára vállalt mindent. A meghallgatását végző ügyintéző elé tette a török bíróság ítéletét – amelyet a Magyar Idők a múlt héten ismertetett –, mely szerint őt, Hasan Kilicet ítélték több mint 13 év börtönre, és a bátyját engedték el. Erre Hasan Kilic zavarba jött, hogy nem is érti az ítélet szövegezését, rosszul fordították, majd azt mondta, hogy az ítéletben valószínűleg felcserélték a nevüket. A verdiktből kiderül: Ömer Kilic ellen a bíróság mellőzte a büntetés kiszabását, mivel a PKK szervezetéből önként kivált anélkül, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna.

A törökországi ítéletek szerint Hasan Kilic egy PKK-s kurd terrorista, aki gazdasági célból szökött Magyarországra. Az eddig megismert iratok szerint a hatóságokat megtévesztve azt állítja, hogy politikai üldözött volt Törökországban, és hogy ő soha semmilyen fegyveres vagy terrorcselekményben nem vett részt.

Magyar Idők; Vezető kép: helsinki.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.