Pesti Srácok

Helyretette a veszprémi polgármester a Mészáros Lőrinccel riogató ellenzéket

Helyretette a veszprémi polgármester a Mészáros Lőrinccel riogató ellenzéket

Hetek óta zajlik a hangulatkeltés Veszprémben. Az ellenzéki pártok, és az ellenzéki média egyenesen azt vizionálja, hogy Mészáros Lőrinc felvásárolja fél Veszprémet, amely így a vállalkozó gyarmatává válik, a kézilabdacsapat pedig, amelybe befektetne a Duna Aszfalt, csődbe megy. A hecckampány nem kavarta fel eléggé a veszprémieket, a közösségi médiában és a városháza üléstermében folytatták a cirkuszt. Porga Gyula polgármester megelégelte a gyűlöletszító megnyilvánulásokat. A csütörtöki közgyűlésen az egyébként halk szavú, visszafogott városvezető kemény kifejezésekkel illette az ügyeskedő ellenzéket, akiknek "percnyi politikai sikerért semmi sem szent, még a veszprémiek számára legfontosabb kézilabdacsapat sem tabu".

Szögezzük le, a Telekom Veszprém ma Magyarország legsikeresebb klubja. Az elmúlt négy évben folyamatosan Európa négy legjobb csapata közé került, nem csak mondhatni állandó hazai bajnok, hanem a SEHA ligában is bebizonyította, hogy Kelet-Európában nem igen akad felkészültebb csapat. Negyven évvel ezelőtt a Veszprém kis vidéki klubként kezdte, majd világklasszisokkal kinőtte magát, gazdasági társasággá alakult, mely a vészharangokat kongatók rémhíreivel ellentétben nem hogy csőd közelben lenne, hanem stabil gazdasági alapokon áll. Ez a stabilitást kell hosszú távon fenntartani, ha szeretnénk még jobb eredményeket elérni. A Duna Aszfalt befektetési szándéka azok szemében, akik a csapat mellett állnak és sikereiért dolgoznak, jó hír, esély a feljebb lépésre.

Európa egyik legsikeresebb kézilabda csapata a Veszprém - Fotó: SEHA Liga

Az elmúlt napokban nem volt szinte olyan hírportál, lap és hírcsatorna, amelyik ne Mészáros Lőrinc veszprémi befektetési szándékaival foglalkozott volna. Varga-Damm Andrea, a Jobbik Veszprém megyei jelöltje, aki két hónappal ezelőtt még Veszprém-mezben mosolygott Simicska Lajos mellett, az üzletember sportcsarnok páholyában, persze azért még meglovagolta a döglött lovat. Talán féltve a kényelmes ingyen páholyt, egyetemi társa, jó barátját pártfogolva nyílt levelet írt. Szapulja az egész városvezetést, a klub vezetését, amiért szerinte a kézilabda szent ügyét bemocskolja, értékeit fosztogatja. A jogásznő azt is megjegyzi, hogy hiába kritizálják fővárosi létét, ő igenis veszprémi, mert itt született, sőt közszereplő volt, cikkekben méltatták. (Valóban, aztán még gyerekként el is költözött a fővárosba.)

PestiSracok facebook image
A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje, Simicska Lajos egyetemi barátja a Facebookon méltatlankodott

A csütörtöki rendes közgyűlésen az LMP folytatta a parádét. Míg néhányan egy molinót feszítettek ki: "Nem leszünk Mészáros Lőrinc gyarmata" felirattal, a törpepárt önkormányzati képviselője azt tudakolta, mit tud a polgármester a Veszprém Handball Team Zrt. tulajdonos szerkezetében történő változásokról.

Porga Gyula válaszát még az ellenzék nagy része is néma megdöbbenéssel fogadta.

Hozzátette, az, hogy a különböző médiumok miket írnak, mivel alapvetően hülyeségeket, persze elszomorítja, de azt még valahogy megérti. Ugyanakkor nehéz azt feldolgozni, hogy olyan közszereplői vannak ennek a városnak, akik ahelyett, hogy előre vinnék a kézilabda csapat biciklijét, botokat szúrnak a küllők közé.

Porga Gyula felidézte, hogy ez a csapat Európa egyik legsikeresebb kézilabda csapata, melyben világklasszisok játszanak és ahová hamarosan a világ legjobb edzője érkezik - mindez nem arra utal, hogy itt pénzügyi gondok lennének. Mindenki a sikerekért, a csapat lehető legjobb eredményeiért dolgozik. Aki ehhez hozzátenni nem tud, legalább ne ártson - hangsúlyozta Porga.

Majd megjegyezte, ha ezt a szintet fenn akarjuk tartani, feljebb akarunk lépni, a gazdasági stabilitást hosszú távon kell biztosítani. Amikor egy piaci érdeklődő ebbe befektetne, akkor annak, aki a csapatot szereti, az örül.

Ez a csapat volt már Fotex, MKB, MKB-MVM, most épp Telekom, de a veszprémiek nyelvében mindig Építők marad- mondta a polgármester.

A csapat tabu, még kampány idején is - üzeni a városvezetés! Fotó: vehir.hu

Vezető kép: vehir.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.