
A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Nyugat-Magyarország legnagyobb központja, tevékenysége több szakma esetében is túlnyúlik a megyehatáron, onkológiai regionális központként jól felszerelt, folyamatos fejlesztése töretlen az utóbbi években – mondta Kásler Miklós Budapest. A 16 éves, elavult CT besugárzástervező rendszer helyébe lépő új sugártervezőt a kórház saját forrásból szerezte be 400 millió forintért.
Az új berendezés jelentősége, hogy megtervezi a sugár útját úgy, hogy a tumort maximális dózissal lehessen elérni, ugyanakkor a környezetében lévő ép szöveteket maximálisan meg lehessen kímélni. A készülék segítségével képfúziót lehet létrehozni, az új CT tervezőrendszer magas fokú, háromdimenziós térbeli felbontásra alkalmas
– magyarázta Kásler Miklós. Az EMMI minisztere elmondta azt is, hogy a kórház két lineáris gyorsító cseréjét is tervezi 1,2 milliárd forint értékben.
Törekszünk rá, hogy ez minél hamarabb megtörténjen
– hangsúlyozta a tárcavezető. Nagy Lajos, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta, hogy évente mintegy ezerkétszáz beteg harmincezer besugárzására kerül sor, a sugártervező rendszer pedig lényegesen javítja a betegbiztonságot. Hende Csaba, a város fideszes országgyűlési képviselője rámutatott, hogy a tervezett 1,2 milliárd forint értékű két lineáris gyorsító beszerzése hatalmas invesztíció Szombathelyen, Vas megyében és a régióban élők szempontjából.
Theo
2021-11-03 at 19:04
Ez nagyon orvendetes hir, de konyorgom, valaki nezzen mar el a budai Janos Korhaz fele is! Mit kapnak a leghusegesebb jobboldali szavazok? Ott megallt az ido! Meg telefonalni sem lehet a legtobb osztalyra, mert napokig senki sem veszi fel. Na, oke, egyvalami nagysagrenddel jobb lett: a bufe 🙂
Solaris
2021-11-03 at 18:06
Margaság.
A betegségek megszűntek.
Vedd fel az ótást.
A fődön tartyuk.
Kiss Róbert
2021-11-03 at 15:37
Jövőre lesz lehetőség NEM!!!rájuk szavazni???Butapest úgy látszik NEM!!! hajlandó saját kárából tanulni???
gyozo2018
2021-11-03 at 14:32
ATV – László Imre eü-miniszter “előjelölt-jelölt-jelölt” :
“70 kórházat fogunk bezárn”