Pesti Srácok

Hét évre ítélték és letartóztatták az MSZP korrupciós ügyeiről kipakoló vállalkozót

Hét évre ítélték és letartóztatták az MSZP korrupciós ügyeiről kipakoló vállalkozót

Hét év börtönre ítélte adócsalás és más bűncselekmények miatt egy megismételt elsőfokú eljárásban a bíróság azt a vállalkozót, aki a többszáz millió forintos áfacsalási ügy nyomozati szakában a hatóságoknak elmondta: a 2010 előtti csalássorozat sokáig a szocialisták politikai védelmét élvezte, és a feketepénzek egy része az MSZP pártkasszájába került. A tanácsvezető a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte a férfi letartóztatását.

Közel félmilliárd forintos költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indult megismételt eljárásban hét év börtönre ítélte a korábban nemzetközi körözés alatt álló, más milliárdos áfacsalási ügyekben is érintett bissau-guineai áldiplomatát”, F. Attilát elsőfokon a bíróság – erősítette meg a PestiSrácok.hu értesüléseit a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya. A férfit hét évre a közügyektől is eltiltották. Az ügyben két éve már döntést hozott a törvényszék, a vállalkozó akkor öt évet kapott, ám az ítéletet a táblabíróság hatályon kívül helyezte, így kerülhetett sor az új eljárásra és a súlyosabb ítélet kiszabására. A bíróság arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a tanácsvezető a másodfokú eljárás befejezéséig elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés nem jogerős.

Azzal védekezett, hogy kényszerítették

A 2007 és 2009 között zajló csalássorozat ügyében megszületett korábbi elsőfokú ítélet szerint F. az adócsalást úgy követte el, hogy egyik társával Szlovákiában alapított egy céget, amely a magyarországi illetékességű kft-től vásárolt cukor- és olajtermékeket áfamentesen. Azonban az áruk nem hagyták el Magyarország területét, hanem a vádlott irányítása alatt álló magyar cégek áfával növelten értékesítették azokat belföldön. A kft. áfamentes értékesítést tüntetett fel az adóbevallásában, és az áfát nem fizette be. A bíróság szerint a vádlott úgy is megvalósította az adócsalást, hogy magyar cégeknek jogosulatlanul áfa visszaigényléshez nyújtott segítséget. A törvényszék tájékoztatása szerint F. Attila azzal védekezett, hogy a bűncselekményeket kényszer hatása alatt követte el, mivel fenyegették őt és családját, ám bíróság ezt nem fogadta el, mivel bűnösségét a vádlott-társak beismerése, valamint a titkos információgyűjtés is igazolta.

PestiSracok facebook image
Részlet a férfi nyomozati vallomásából. Fotó: PS

Beszélt az MSZP korrupciós pénzeiről

Ez az ügy azért is pikáns, mert F. Attila még a nyomozati szakban arról beszélt kihallgatóinak, hogy a többszáz milliós áfacsalásra épülő biznisz a balliberális oldal politikai védelmét élvezte, és a haszon harminc százalékát az MSZP-nek kellett leadniuk. F. Attila a 2010 előtti politikai kapcsolatokat akkor is említette, amikor elárulta, hogy bizonyos üzletekből egyszer nagyobb részesedést szeretett volna kérni:

GÁBOR EZT MEGTAGADTA AZZAL, HOGY NEKI ÉS NEKEM, CÉGEINKNEK POLITIKAI VÉDELEM KELL, A KELETKEZŐ HASZON HARMINC SZÁZALÉKÁT NEKIK JUTTATJA EL, A BEFEKTETETT PÉNZ AZ ÖVÉ, ÍGY NEKI NAGYOBB RÉSZESEDÉS JÁR, ÉS NEM TUD NEKEM TÖBBET FIZETNI. A POLITIKAI VÉDELEMMEL KAPCSOLATBAN MEGEMLÍTETTE AZ MSZP-T

– áll F. Attila 2010-es vallomásában, amelyben az is szerepel, hogy a pénz hogyan jut el a párthoz:

AZT, HOGY A PÉNZ HOGYAN JUT EL A CÍMZETTEKHEZ KÉT UTAT EMLÍTETT, AZ EGYIK, HOGY KÖZVETLENÜL Ő VISZI FEL, A MÁSIK, HOGY ALAPÍTVÁNYON KERESZTÜL JUT FEL A HARMINC SZÁZALÉKNYI PÉNZ. ANNYIT MONDOTT MÉG, HOGY A PÉNZT PÉNTEK DÉLUTÁNONKÉNT KELL ELJUTTATNI. IDÉN NYÁRON EGY ALKALOMMAL KÉTMILLIÓ FORINTOT KÉRT TŐLEM, A FENT MEGNEVEZETT POLITIKUS RÉSZÉRE.

F. Attilát tavaly nyáron fogták el Dominikán. A férfit 2015-ben jogerősen emberölés előkészületéért két éves szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla, amely bizonyítottnak látta, hogy F. egy üzleti vita miatt meg akarta öletni volt üzlettársát. A táblabíróság már 2014 októberében döntést hozhatott volna a bűnügyben, ám a vállalkozó diplomáciai mentességre hivatkozott és kijelentette: ő bissau-guineai diplomata. Azóta kiderült: nem szerepelt a diplomáciai nyilvántartásban, így semmilyen mentesség nem illette meg az üzletembert, ezért a többi ügye mellett ez az eljárás is folytatódhatott F. ellen, aki később elfelejtett bevonulni a börtönbe, ezért a bíróság 2015 novemberében belföldi, fél évvel később pedig nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene. Portálunk már akkor megírta, hogy Dominikán bujkálhat, sőt, telefonon sikerült is elérnünk a férfit, aki korábbanazzal vált ismertté, hogy évekkel ezelőtt kiderült, több mint kétmilliárd forintos áfacsalásban érintett. Az ügyészség azóta ebben az ügyben is vádat emelt a vállalkozó és hét társa ellen.

Ajánljuk még