Pesti Srácok

Hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra

Hetvenmilliárd forintnyi dél-koreai beruházás érkezik Magyarországra

Négy dél-koreai vállalat összesen hetvenmilliárd forintot ruház be Magyarországon, és ezzel 300 új munkahelyet teremt – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Szöulban, miután tárgyalt Kang Kjung Vhával, dél-koreai kollégájával.

Szijjártó Péter szerint az újabb magyarországi beruházásokról csütörtökön kötöttek megállapodást a négy dél-koreai vállalattal.

– mondta a miniszter, aki a nap folyamán tucatnyi nagy dél-koreai vállalat képviselőivel is tárgyal. Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar gazdaság az autóiparra épül, hiszen az ipari kibocsátása 30 százaléka jön ebből az ágazatból.

PestiSracok facebook image

– közölte. A miniszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban sikerült több olyan nagy volumenű megállapodást is kötni, amelynek nyomán a világ legsikeresebb vállalatai Magyarországra vittek óriási beruházásokat az elektromos autógyártás területén.

– tette hozzá.

– mondta Szijjártó Péter.

– közölte.

Forrás: MTI; Vezető kép: Külgazdasági és Külügyminisztérium

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.