Pesti Srácok

Hiába a balliberális fantazmagória, a GVH vizsgálata tisztázta Maróth Gáspárt a kartellezés vádja alól

Hiába a balliberális fantazmagória, a GVH vizsgálata tisztázta Maróth Gáspárt a kartellezés vádja alól

Nem lehetett könnyű leírnia a 24.hu-nak, hogy a GVH majd négy éven át tartó nyomozása tisztázta Maróth Gáspár személyét a balliberális médiában előszeretettel hangoztatott bűncselekmények vádja alól. Pikáns, hogy az Index még a GVH vizsgálata ellenére sem adta fel Maróth nevének besározását, a balliberális portál fittyet hányva a hatóságok által megállapított tényekre azt írta: a 24.hu-nak adott interjúban a kormánybiztos hazudik.

Maróth Gáspárral készített interjút a 24.hu, melyben a hadiiparfejlesztési kormánybiztosa részletesen elmondta, hogy miért gondolja azt, hogy tudatosan próbálták lejáratni őt. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk: a Gazdasági Versenyhivatal 2016. április 11-én szokatlanul nagyszabású akciót hajtott végre. Az akkoriban kiadott közlemény szerint előzetes bejelentés nélkül, egyidejűleg csaptak le 21 kórházieszköz-beszállító cégre. A házkutatás-sorozat egy uniós forrásból finanszírozott állami beszerzés miatt indult. A kórházakban országszerte közel 46 milliárd forint összértékben cseréltek le CT- és MR-berendezéseket, drága diagnosztikai képalkotó kórházi eszközöket 231 különböző pályázaton. A vizsgálat a VMD Zrt.-re is kiterjedt, amelynek akkor még Maróth volt a vezetője. A 24.hu kérdésére válaszolva elmondta, hogy elég homályosan indult meg a GVH eljárása.

Aztán 2018 elején a 444.hu írt az elhúzódó nyomozásról, akkor lett először komoly ügy belőle a nyilvánosságban. Az újság egy GVH-s végzés alapján azt állította, a hatóság szerint két cégvezető gyanúsítható azzal, hogy megszervezték a gyártók és a beszállítók között, hogy senki ne versenyezzen senkivel, mert így magasabb árat lehet elérni a pályázaton. Harmat Sándort és Maróth Gáspárt emelték ki. Azonban kiderült, ez is egy laza csuklómozdulattal történt összemosás volt csupán az ipari kémkedésért elítélt Harmat Maróth között - legalábbis ezt állapította meg a GVH is, közel négyéves vizsgálódás után. Maróth az interjúban arról is beszélt, hogyan kötöttek bizonyos cégek vádalkut a hatósággal. Kiemelte:

PestiSracok facebook image

Maróth Gáspár hozzátette, tudja, ez kinek állhatott érdekében, de megnevezni nem kívánta.

Kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogy az általa vezetett cégnek, a VMD-nek nem voltak információi a készülő óriás bizniszről és ezt a GVH-eljárás végén kiadott 140 oldalas ügyirat is egyértelműen megállapítja.

Hozzátette: ha valaki veszi a fáradságot, és végigböngészi a közbeszerzések eredményét, akkor jól látható, hogy nyolc cég vitte el a pályázatok 63 százalékát, és az első időszakban csak az egymással beismerten kartellező cégek nyertek. Ez a sorozat egészen addig tartott, amíg ki nem merültek a nagy gyártók készletei. Csak ezt követően tudtak a kisebb cégek is labdába rúgni. Az uniós költségvetési ciklus zárása miatt ugyanis extra rövid határidővel, 2015. december 31-ig le kellett szállítani és üzembe helyezni a beszerzett eszközöket.

Maróth szerint a történtek alapján kijelenthető, hogy

Kifejtette: miután a tőkeerős nemzetközi nagyvállalatok egyezséget kötnek a hatósággal, és a költségvetésükhöz képest egy jelképes pénzbüntetés kifizetése után mentességet vásárolnak maguknak, elegánsan távoznak a kasszától. A kis helyi cégeken pedig örök életükben rajta marad a stigma, ami ellehetetleníti a további részvételüket ezekben az iparágakban. Ez egy jól bevett, más területeken és országokban is súlyos problémákat okozó piacbefolyásolási gyakorlattá vált.

A GVH nemrég lezárta a nyomozást. Az eljáró versenytanács szerint kilenc cég tanúsított jogellenes magatartást, korlátozta a versenyt, felosztotta a tendereket, és rekordnagyságú büntetést szabott ki: hét cégnek kell összesen több mint 1,6 milliárd forintos versenyfelügyeleti bírságot befizetnie. A VMD Zrt.-t viszont felmentették.

Maróth Gáspár szerint a GVH két év helyett három év nyolc hónapig vizsgálódott, tehát "nem lehet azzal vádolni őket, hogy nem végeztek alapos munkát".

-fogalmazott. Hozzátette: a tényleges felelősök most már ismertek, így a következő lépés a nyomozóhatóságok dolga, ő nem nevezheti meg őket. Majd a 24.hu kérdésére elmondta azt is, hogy nem a cég politikai beágyazottsága alapján ért el az általa irányított cég eredményeket.

Az interjúban arra is kitért, hogy bár azt próbálták sejtetetni, hogy a GVH megjelenése napján gyorsan lemondott és elmenekült a HM EI Zrt. igazgatótanácsába, ennek az ellenkezője az igaz.

A 24.hu szerint viszont mindez jó összeesküvés-elmélet lenne, "hiszen pont akkor jött ki az összefoglaló és elevenedett fel a kartellügy, amikor egy, az eddigieknél még komolyabb hadiipari megbízatást kapott." A valóság viszont az, hogy ez csak a balliberális gittegylet fantazmagóriája, nem pedig az igazság.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Forrás: 24.hu, fotó:Magyar Nemzet/Havran Zoltán

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.