Pesti Srácok

Hiába mutogattak a Fideszre: alapos a gyanú a Momentum adócsalási ügyében

Hiába mutogattak a Fideszre: alapos a gyanú a Momentum adócsalási ügyében

Elutasította a Momentum Mozgalom NAV-razziával kapcsolatos panaszát a IX. Kerületi Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A liberális párt azért fordult az ügyészséghez, mert október végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Momentumot érintő, közel félmilliárdos adócsalási ügyben a párt Múzeum körúti székhelyén kutatást tartott és adathordozókat fogalt le. A Momentum a NAV kiszállása után a Fideszre mutogatott és a párt politikusai arról beszéltek, hogy az önkormányzati választásokon elért sikerük miatt kerültek célkeresztbe, az ügyészség határozata szerint ugyanakkor igenis fennáll a költségvetési csalás gyanúja.

Fekete-Győr Andrásék a benyújtott panaszukban azt állították, hogy szerintük a nyomozó hatóság jogtalanul járt el, amikor a NAV-osok ezeroldalnyi dokumentumot, pendrive-okat és a költségvetési analitikát is elvittek a párt könyvelőjétől. A Momentum már az eset után visszautasította az intézkedésről szóló határozatban szereplő több százmilliós költségvetési csalásos gyanút, így például a fiktív számlák használatát.

Azt, hogy több százmillió forintos költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoznak a Momentum kampánytámogatása ügyében, a NAV is megerősítettekorábban portálunknak. Az adócsalási botrány azután robbant ki, hogy az Állami Számvevőszék a 2018. évi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése során megállapította, hogy a Momentum Mozgalom mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását nem igazolta, ezért az ÁSZ 2019 januárjában a törvényi kötelezettségének eleget téve feljelentést tett. A Momentum képviselői azonban meglehetősen átértelmezve adták tovább a NAV vizsgálatának hírét: a közösségi médiában arról posztoltak, hogy ezt a Fidesz megrendelésére hajtották végre a nyomozók, az ő sikereik miatt. Később Cseh Katalinék arról is hírt adtak, hogy panasszal éltek az ügyészség felé, amelyben leírták, szerintük hiányzik a bűncselekmény gyanúja is, ráadásul semmi szükség nem volt a házkutatásra sem, hiszen adatkérés útján is hozzájuthattak volna a dokumentumokhoz.

Az ügyben megkerestük a Fővárosi Főügyészséget, tőlük azt a választ kaptuk, hogy a IX. Kerületi Ügyészség elutasította a Momentum Mozgalom panaszát. Portálunk kérdésére hozzátették:

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.