Ha igazak lennének az Európai Unió korrupciós vádjai, akkor Magyarországon nem lenne évek óta folyamatos a gazdasági növekedés – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője a La faute a l’Europe? című francia vitaműsorban.
Hidvéghi szerint ezek a vádak újabb példái annak, hogy Brüsszel politikai zsarolásra használ fel olyan fontos ügyeket és eszméket, mint a korrupció vagy a jogállamiság egy konzervatív, kereszténydemokrata kormány ellen. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által vizsgált ügyekben átlagosan az esetek 37 százalékában történik vádemelés – magyarázta Hidvéghi. Franciaországban és Magyarországon 67 százalék, míg Ausztriában 25 százalék ez az arány. A képviselő szerint ez is azt mutatja, hogy az Európai Uniónak nincs szilárd viszonyítási alapja, amikor a korrupcióról beszél. A képviselő szerint Brüsszel képtelen elfogadni a magyar nép szuverén döntését, pedig az egyértelmű, hiszen a Fidesz idén sorozatban negyedszer aratott elsöprő győzelmet a választásokon. Szerinte ez egyszerre jelenti az Orbán Viktor magyar kormányfő által vallott politikai irányvonal sikerét, valamint a Brüsszelből érkező vádak és politikai nyomásgyakorlás elutasítását.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS