Pesti Srácok

Hihetetlen, de igaz: a baloldal kormányfőjelöltje most lakbér- és áremelést követel (videó)

Úgy tűnik, Márki-Zay Péter még nem találja kellően rossznak a népszerűségi adatait; aligha lehet más az oka, hogy tegnap este az ATV-ben – egyéb, már a PS-en is taglalt cifra kijelentések mellett – azt követelte, hogy törölje el a kormány az önkormányzatok gazdálkodását korlátozó intézkedéseit. "Látjuk most is, hogy az önkormányzatokat igyekszik csődbe vinni a kormány, nem emelhetnek árat, lakbéret (sic!)" – sajnálkozott a baloldal kormányfőjelöltje a műsorban.

A kormány a járványügyi veszélyhelyzet idején rendelt el korlátozásokat az esetleg munka nélkül maradó emberek védelmében – ezek közé tartozott a kilakoltatási tilalom és a bérleti díjak emelésének tiltása –, ám a korlátozások nagyrészét azóta feloldották, egy részét pedig júniusban törlik el. Márki-Zay Péter ezekkel vélhetően nincs tisztában, ennek ellenére sokat mondó, hogy az önkormányzatok gazdálkodásával kapcsolatos legelső meglátása az, hogy engedni kell az önkormányzati lakbérek és díjak megemelését. A jelölt ATV-s okfejtése úgy is összegezhető tehát, hogy a baloldal választási programja a lakbér- és áremelésekkel bővült.

Mindez azért is érdekes, mert a baloldal nemrég kihelyezett kampányplakátjain éppen ellenkező követelés olvasható, hiszen a bolsevik lélek nemes egyszerűségével Fekete-Győr András, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter, Jakab Péter és Karácsony Gergely öles betűkkel "áremelés helyett béremelést" szorgalmaz rajta.

PestiSracok facebook image

A legkiválóbb közgazdászok és gazdaságpolitikusok intellektusán is túlszárnyaló, Matolcsy György és Varga Mihály több évtizedes munkálkodását egy mozdulattal sutba dobó gazdasági program (áremelés helyett béremelést!) amúgy nem a mostani egyesült baloldal leleménye. Közéleti veteránok emlékezhetnek a rendszerváltoztatás zavaros éveire, amikor Szabó Albert újnyilas nemzetvezető Magyar Népjóléti Szövetség nevű pártocskája ugyanevvel a megvilágosító üzenettel ragasztgatta teli a budapesti metróállomások falait.

Persze a politikai üzenetek és a morális értékek tekintetében nem is áll olyan távol Szabó Albert egykori, nemzetiszocialista eszméket valló alakulata a mostani baloldaltól, hiszen – mint reggel megírtuk – Márki-Zay Péter a mostani ATV-s interjúban is (a fenti videón a 7. percnél) mentegeti a baloldal közös képviselőjelöltjét, Z. Kárpát Dánielt, aki a napokban előkerült régebbi videó tanúsága szerint egy jobbikos rendezvény pódiumán Szabó Alberthez hasonlóan náci karlendítéssel üdvözölte a hallgatóságot. Márki-Zay szerint két okból is elfogadható az eset: egyfelől a Jobbik ma már nem éget uniós zászlókat, másfelől Z. Kárpát mosolygott karlendítés közben. Mosolyogva tehát szabad a náci üdvözlés használata.

– érvelt szó szerint MZP.

https://rumble.com/embed/vuiqqd/?pub=4

E téren Márki-Zay Péter legalább következetes maradt önmagához, hiszen, mint emlékezetes, februárban, a fonyódi kolbászfesztivál forgatagát megzavarva arról nyilatkozott, hogy ők "a kommunistákat és a fasisztákat" külön-külön képviselik. Akkor épp a "fasiszta jelölt", azaz a jobbikos Steinmetz Ádám oldalán mondta mindezt.

https://youtu.be/pHjqybqjBWQ

Igazi kincsesbánya a tegnap esti interjú

Talán a tévéstúdió atmoszférája (amelyben sem a súgógép, sem annak biováltozata, azaz Simon András nem állt a kormányfőjelölt rendelkezésére) tette lehetővé, hogy Márki-Zay Péter – mint korábban annyiszor – újra önmagát adja. Így fordulhatott elő, hogy az interjú valódi kincsesbányává mélyült. 6.57-nél a fideszes szavazók például fasisztává válnak, máshol meg úgy akarja MZP meghazudtolni a közvélemény-kutatások eredményét, hogy kijelenti:

Tehát Márki-Zay szerint az idősek tájékozatlanok. Ezután pedig hosszan azt hangoztatja, hogy

Ez a gondolatroham a 10. percnél kezdődik, amelyből kiderül, hogy aki a Fideszre szavaz, tisztességtelen, nem becsületes, nem keresztény és nem hazafi.

Csak így tovább – üzenjük Márki-Zay Péternek!

Forrás: ATV, PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.