Pesti Srácok

Hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat a Momentum vezetője, Fekete-Győr András ellen

Hivatalos személy elleni erőszak miatt emeltek vádat a Momentum vezetője, Fekete-Győr András ellen

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt a mai napon öt ügyben, hat személy – köztük momentumos politikusok, Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz – ellen nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságon – írta portálunknak küldött közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője, Keresztes Imre.

A közleményben a főügyész megemlítette, hogy a vádirati tényállások lényege szerint a 2018 decemberi Kossuth téri tömegdemonstrációkon részt vevő vádlottak a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfalba különböző tárgyakat – köztük üveget és pirotechnikai eszközt – dobtak, illetve tüntetőtársaikat és a rendőröket lökdösték azért, hogy a sorfalat áttörjék.

– áll az ügyészségi közleményben.

PestiSracok facebook image

Keresztes Imre hangsúlyozta: az ügyészség a mai napon benyújtott vádiratainak többségében azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakkal szemben – figyelemmel a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségéről szóló törvényre – tárgyalás nélkül, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki. Egy vádlottat érintően – akit csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt korábban a bíróság próbára bocsátott – egyszerűsített eljárásra az ügyészség nem látott lehetőséget, így esetében azt indítványozta, hogy a bíróság az általános szabályok szerint eljárva ítélje végrehajtandó szabadságvesztésre. A nyomozó ügyészség hasonló ügyekben eddig kilenc személy ellen emelt vádat, amelyekben a bíróság – hat esetben jogerős – ítéletet is hozott. A bíróság öt esetben egy év vagy az alatti börtön fokozatú, végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélte a vádlottakat – amely ítéletek közül kettő lett másodfokon jogerős –, míg egy vádlottat egy év nyolc hónap börtön fokozatú, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélt - írta Keresztes Imre.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a túlóratörvény elfogadása miatt a baloldali pártok felhívására néhány ezren 2018. december 12-én és 13-án este az utcára, a Kossuth térre mentek. A tüntetők „pribékek, fasiszta pribékek, azok vagytok”, “rabszolgák”, “rohadt geci rendőrök” mellett egyéb válogatott szitkokat szórtak a munkájukat végző egyenruhásokra, emellett nem elhanyagolható károkat is okoztak. Megrongálták az Országház műemlék épületének I-es kapuját, parkokban és környékbeli épületekben tettek kárt, kukákat gyújtottak fel. A rendőrség akkori tájékoztatása szerint 51 főt állítottak elő, 13-at közülük őrizetbe vettek. Az összecsapásokban 14 rendőr megsérült, 8 rendőrautót pedig megrongáltak a tüntetők. A tüntetésen több baloldali politikus is részt vett.

Később Fekete-Győr András a hvg.hu-nak elismerte, hogy ő maga is füstgránátot dobott a rendőrök felé. A Momentum elnöke szerint senkit nem bánt a füstgránát, de düh van az emberekben, ezt valahol ki kell mutatni. Hozzátette: a rendőröket nem akarják bántani, de 2006 óta nem látott ennyi embert ilyen felfokozott állapotban. Tényi István ezután fordult a hatóságokhoz és garázdaság gyanúja miatt tett feljelentést. A pártelnököt pár hónappal később a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) alárendeltségébe tartozó Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Az ügyészek szerint ugyanis a fiatal politikusnál igazolható, hogy a Parlament védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstgránátot hajított; “az eszköz által kibocsátott füst pedig a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését akadályozta”. Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. Ezek után jutottunk el a mai vádemelésig, ami a Momentum másik politikusát, Szarvas Koppány Bendegúzt is érinti, akit szintén hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolnak. Az ügyészség a terhére rója (legalábbis korábban ezzel gyanúsították meg), hogy dobálta a rendőröket, illetve egy 400 milliliteres, kapszaicinoid hatóanyagú könnygázszóró palackkal a rendőrsorfal tagjai irányába fújt, majd a rendőrök felé dobott egy "szikrázó tárgyat", amellyel eltalált egy rendőrt.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.