Pesti Srácok

Hogy fogják kimosdatni a korrupcióvádból a nagy kedvencet, a szupergéniusz agysebész Bajnai Gordont? (Polbeat Pankráció)

Hogy fogják kimosdatni a korrupcióvádból a nagy kedvencet, a szupergéniusz agysebész Bajnai Gordont? (Polbeat Pankráció)

Kár volt csípőből tagadnia Karácsony Gergelynek, most aztán egyre jobban belebonyolódik a magyarázkodásba – mondta a Pesti TV Polbeat Pankráció című műsorában Nagy Attila Tibor politikai elemző, miután a műsort vezető Szűcs Gábor felidézte a legutóbbi Anonymus-videó tartalmát, amelyben a baloldali nagyvállalkozó, Gansperger Gyula társaságában arról beszélgetnek, hogy a pénzvisszaosztó rendszerbe Bajnai Gordon volt miniszterelnök delegált kulcsembereket.

– tette fel a kérdést Nagy Attila Tibor a műsorban. Nagy József, a 24.hu újságírója pedig azt hangoztatta, hogy a legutóbbi podcast-műsorukban ők is "lehajszárítózták a keresztvizet ezekről az emberekről", és nem helyénvaló, hogy a Városháza eladását előkészítő Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezetője csak fegyelmit kapott. Igaz, Nagy József szerint nem ördögtől való felvetni, hogy rendben van-e, ha Budapest önkormányzata egy eredetileg laktanyának épült műemlék épületben működik, hiszen lehet, hogy egy új városházát ötöd-tizedáron lehetne üzemeltetni.

PestiSracok facebook image

– replikázott Huth Gergely, a Pesti TV programigazgatója a műsorban, utalva arra, hogy Bajnai Gordon és az Anonymus-felvételeken a fővárosi ingatlanmutyik kulcsszereplőjeként feltűnő Gansperger Gyula múltja a Wallison, illetve a libatenyésztőket tönkretevő Hajdú-Bét Rt.-n keresztül fonódik össze.

Nemrég az Index foglalta össze – jórészt a Magyar Nemzet korábbi oknyomozó cikkei alapján – a kétezres évek Wallis-botrányait, például azt, hogy Bajnaihoz és Ganspergerhez köthetően a Wallis az MSZP–SZDSZ-kormányok által nagyon kedvelt PPP-konstrukcióban úgy építette meg az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisát, hogy az végül – Balsai István néhai igazságügyi miniszter, később parlamenti képviselő és alkotmánybíró korabeli érvelése szerint – csekély 70 milliárd forinttal károsította meg az adófizetőket (!). Úgy tűnik, Ganspergerék és Bajnai táskahordozója, a Haza és Haladás Alapítványban és számos, a Soros-alapítványok által futtatott magyar projektben is feltűnő Tordai Csaba ott folytatta 2019-ben, a baloldal budapesti győzelme után, ahol 2010-ben abbahagyták. Hiszen a Városháza kiárusítása, az újbudai és óbudai nagy önkormányzati telkek – az Anonymus-hangfelvételekből beigazolódó mutyija – is mind a haveri üzletemberek és nem a budapesti polgárok gazdagodását szolgálják. Érdemes visszaolvasni az Index írását ITT.

A témát tartalmazó borítékot eredetileg Csizmadia Tamás jogász-publicista hozta, aki rámutatott, hogy

Huth Gergely pedig feltette a kérdést: a balliberális propagandasajtó vajon hogy fogja kimosdatni ebből a korrupciós botrányból Bajnai Gordont, a "frontsebész exminiszterelnököt és minden gyanú fölött álló feddhetetlen lángelmét"?

A legutóbbi Anonymus-videó ITT nézhető vissza, a Polbeat Pankráció teljes adását ITT találják. A vitaműsor minden kedden este nyolc órakor élőben látható a Pesti TV képernyőjén.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.