Miképp lehetséges az, hogy a kormánypártok népszerűsége egy ilyen nehéz idő után is ennyire magas? Tagadhatatlan, hogy az ellenzék túl sokat képzel a zsebekről, túl sokat lát bele az emberek pénztárcájába. De ez csak a válasz egyik része, hisz gazdasági konjunktúra nélkül nincs politikai siker, de politikai tudás nélkül sem. Míg a jobboldalon megvan ez a tudás (ha még néha döcög is), a baloldalon viszont komoly üresség tátong. Intellektuális előny, építkezés kontra gyűlölködés és rombolás. Ez a képlet. De nézzük a részleteket!
Ha most lennének a választások, akkor a Fidesz 44, a DK 18, a Momentum 9, a Mi Hazánk Mozgalom 6, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szintén 6 százalékot érne el; az LMP, a Jobbik és az MSZP viszont egyaránt 3 százalékon áll a biztos pártválasztok körében. A Párbeszéd – egyes kutatások szerint – mérhetetlen, gyakorlatilag médiapártként működik.
De hogy lehet az, hogy túl vagyunk az Orbán-kormányok eddigi legnehezebb évein és mégsem zuhant be a kormánypártok népszerűsége?
Illetve pontosítanék. Dehogy az első! Volt itt árvíz, vörösiszap-katasztrófa, menekültválság. A pandémiáról nem is beszélve. Most meg a szomszédunkban tragikus háború dúl. Ilyen sem volt emberemlékezet óta.
De az tény, hogy a háborús infláció még néhány éve elviselhetetlennek tűnt. Az ellenzék mégsem „profitált” belőle.
Pedig szó se róla, kedve lett volna hozzá. Ez az első válasz.
Nem szívelik a magyarok azokat, akik Brüsszelben gáncsoskodnak. Nem szeretik az olyan politikus-archetípust, akinek minden rezdülésén látják, hogy „minél rosszabb az országnak, annál jobb nekik”.
Kifelé megy egy generáció. Jön majd egy új, amely nem követi az ártalmas posztkomcsikat – gondoltuk. Nem így lett.
Jött egy Momentum, amely rosszabb az SZDSZ-nél.
Ennyire rossz hírünket még libsik sem költötték. Sőt. Legalább nekik voltak elvtársaik. Nem szerettek minket, nem szerették a „magyarkodást”, eladták a félországot, de nem áskálódtak Brüsszelben azért, hogy ne jussunk hozzá a nekünk járó forrásokhoz. Nem is beszélve arról, hogy a Momentum volt az első párt, amely az elszakított részeken közvetlenül magyar pártok ellen kampányolt.
Persze ne sírjuk vissza az SZDSZ-t. Ők voltak a nyugati másolás nagy generációja. Majmoltak mindent, amit Európában láttak. Még akkor is, ha ez nem volt előnyös az országnak.
A kritika nélküli mintakövetés is a válasz része.
Érdekes, hogy mindebből nem tanult a Momentum, ami tényleg rosszabb, mint a szocik, vagy az SZDSZ volt.
Hogy ez dicséret-e… azt nem tudom, Párizsban biztos az.
Aztán a jobboldalon nem az egyén, hanem a közösség számít. Na nem abszolút, de hangsúlyosan mindenképp. Család, nemzet, hitbéli közösség. Patriotizmus. Ez több minden inflációnál, hisz a szabadságot is közösségben akarjuk megélni.
Persze, ezzel egyáltalán nem mentegetem az inflációt. A felelősöket sem. Csak rámutatok egy politikai jelenségre.
És végül van egy Orbán Viktorunk.
Egy olyan nagy formátumú politikusunk, akiről könyveket lehet írni. (Írnak is.) Akiről elhisszük, hogy megoldja azt a válságot. Mert már többször megoldotta. A bizalom pedig a legnagyobb tőke a politikában, ahogy az is lényeges, hogy pontosan látjuk, mit miért tesz a kormány. Nincs sunnyogás, mint a Gyurcsány–Bajnai alatt.
A magyarokat tehát nem az érdekli, hogy mi az oka a válságnak, azt már nagyjából beáraztuk, és szerencse, hogy a kivezető utat is látjuk, hanem az, hogy ki tudja kivezetni az országot belőle. Válságok úgyis kormánytól függetlenül jönnek, nem mindegyiket tudjuk kivédeni, de az, hogy ki tud minket belőle kihúzni… nos, az a döntő.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS