Pesti Srácok

Hogy lett Meloni Soros-baba?

Hogy lett Meloni Soros-baba?

Hogyan lett Giorgia Meloni áruló? Mármint önök joggal kérdezhetik, mi az, hogy áruló. Hiszen nem olyan régen még Orbán Viktorral együtt vett részt különféle politikai rendezvényeken, különös tekintettel arra a politikai rendezvényre, amelyet az ő politikai pártja fémjelzett.

És ezt itt és most ennyiben is hagyhatnánk. Csakhogy a jobboldali ma már nem feltétlenül jobboldalit jelent és a baloldali sem feltétlenül baloldalit. Mint ahogy azt nem egy alkalommal leírtam ezen a felületen is: maga az oldal, az egészen keveset számít. Főleg akkor, ha politikai szövetséget kell kötni.

Miért is mondom ezt? Mert minket Magyarországról nem érdekel, ha valaki jobboldali vagy baloldali kormányt alakít. Leszarom, egészen pontosan. De az, hogy ilyen bolsi terroristákat véd, az kibaszottul túl van mindenen. Miről beszélek? Meloni, annak az olasz kormánynak a feje, amelyik állítólag jobboldali, amelyik állítólag szövetséges, tiltakozik egy antifa bűnöző fogvatartása ellen. Hadd helyezzem önöket képbe. Történt, hogy tavaly télen, nagyjából ilyentájt, külföldről érkezett, maszkos gecik a nyílt utcán kezdtek el kalapáccsal verni magyar állampolgárokat. Több ilyen támadást hajtottak végre; elég az hozzá, hogy volt, akit elkaptak, azok pedig rögtön elkezdték játszani az ártatlan bárányt.

Nálunk ilyen nem szokás. Azért is mondom ezt mindenekelőtt, mert mi nem szoktunk ilyet csinálni. Sőt, továbbmegyek: ha ilyesmi történne egy magyar állampolgárságú emberrel, értsd, egy külföldön elkövezett gonosztette miatt abban az országban akarnának rá büntetést kiszabni, amely országban él, akkor azt mondanám, hogy ez így van rendben. Teljesen oké, hogy szeretnétek felelősségre vonni. Mitől lehet az, hogy valami oknál fogva Nyugat-Európában ez már nem dívik? Mitől lehet az, hogy csak mi vagyunk azok, akik azt mondjuk, hogy talán ez még sincs teljesen rendben való módon?

PestiSracok facebook image

Oké, elfogadjuk. Meloni teljes egészében Frankfurt lekötelezettje. És önmagában ezért nem is szeretném különösebben nagyon felelősségre vonni. Szeretné az országa számára a legjobb jót elérni, ezért alkalmazkodnia kell. Különutakat kötnie. Leszarom. Nem az én restanciám. Én csak azt látom, hogy az a külpolitikai szövetség, ami színektől és elkötelezettségtől mentesen kezdett utat törni, az lassan elér mindent, amit elérni akart. Valójában nem arról van itt szó, hogy mindazok az erők, amelyek most rosszak akarnak, ne akarnák az, hogy ne legyen egy megnyugvás. Valójában arról van szó, hogy egyedül vagyunk.

Emlékeznek még erre az örökbecsűre? Egyedül vagyunk, Tibor! És tényleg. Fogalmunk sincs, hogy ki és mi feszélyez minket. De az biztos, hogy egyedül vagyunk. Bármilyen jó is volna az ellenkezője, attól még ez az igaz. Most akkor tényleg vissza mindahhoz, amiről eddig volt szó. Miben segít vagy miben akadályoz ez minket? Valószínűleg egyik sem igaz. Leginkább azzal kell szembenéznünk, hogy nincs szövetségesünk. Kész, ennyi, nem maradt. Nem azért, mert izé, mert valami rosszat akarnék rájuk mondani, hanem azért, mert nincs. És ezzel nemigen tudunk mit kezdeni. Meloni megy tovább a maga útján, amit néppártos csicskonzik fémjeleznek, mit pedig elkönyvelhetjük, hogy nem, egyszerűen nem lehet és nincs is másik szövetségesünk. Bevesszük Brüsszelt? Adja az ég! Erre volna szükség!

Nem is tudok valami kedvezőt mondani senkinek. Ez van.

Vezető kép: Olaf Scholz német kancellár (j) üdvözli Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt a berlini kancellári hivatalnál 2023. november 22-én. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.