
A menny világossága ragyogjon rá a 444.hu és a Telex szerkesztőségére, és töltse meg dallal az ott dolgozó aktivista újságírók szívét. Azt kívánom, hogy találjon rátok Isten áldása minden új napon… Tolerancia. Jelent ez még nektek valamit, kedves haladó felebarátaink? Mert azt elfogadom, hogy ti jobban gyűlöltök minket, mint amennyire mi szeretünk titeket, de mégis, mi végett kell a keresztényeken nyilvánosan gúnyolódni? Miért érzitek szükségét annak, hogy Ferenc pápa látogatása kapcsán hangosan gyűlölködjetek? Fáj valami? Irigyeltek valamit? Így neveltek titeket, vagy hosszú évek kitartó munkája és szorgos gyakorlás kellett a gőgösség kiérleléséhez?
„Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, tegyetek jót haragosaitokkal és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért.” (Máté 5,43-44)
Azt írja a Soros alapítványok által kitartott 444.hu heccblog, hogy íme, Térképen a forgalmi pokol, amit a hétvégi pápalátogatás hoz Budapestre. Az aktivista Rényi Pál Dániel pedig jókedvűen hátradől, pacsizik egyet főnökével és gyönyörködik munkájában, amelyben sikerült azt a „zseniális” zsurnalisztikai trükköt megvalósítania, hogy egy címben olvasható a pápa és a pokol szó.
Isten áldása szálljon rád!
Ugyanitt Urfi Péter kinyilatkoztatja, hogy csak találgatni lehet, miért jön vissza Ferenc pápa, majd – visszautasítva azt, hogy szeretné a magyarokat – arra célozgat, hogy valószínűleg a földrajzi közelség lehet az egyik ok. Öreg és beteg szegény Ferenc, Budapest pedig nincs messze – írja romlott lelkű felebarátunk. Azután elmélázik azon, hogy mivel a pápa kétszer volt Kubában, ahol kommunista diktatúra van, így inkább missziós célok vannak a háttérben. Értjük az aljasságot, ugye?
Isten túlcsorduló szeretete öleljen át!
Aztán érkezik a Telex, amely részletesen „beszámol” arról, hogy Ferenc pápa megidézte Szent Istvánt és az idegenek felé való nyitottságra kérte a magyarokat, ám kihagyta (nyilván nem véletlen) azt, hogy ugyanebben a beszédben a Szentatya méltatta az Alaptörvényt, dicsérte a magyar családtámogatási eszközöket és kemény kritikával illette a genderideológiát. A Telex csapata csak azt hallja, amit éppen saját szempontjai szerint jónak lát. Pedig ott dolgozik a „tényellenőrzés” elitcsapata.
Isten kegyelme legyen veletek!
Vajon gyermekkori trauma, ifjúkori botlás vagy aktivista kiképzés kellett ehhez a viselkedéshez? Esetleg rossz társaságba keveredtek? Forduljunk inkább türelemmel kereszténygyűlölő felebarátainkhoz! Segítsünk nekik tájékozódni, elméjüket megtisztítani, hisz súlyos teher nyomhatja szívüket.
Kedvesek!
Ferenc pápa nem azért érkezik, hogy politikai kinyilatkoztatást tegyen, hanem azért, hogy a háború árnyékában a béke üzenetét hozza, hogy Jézus legfontosabb tanítását, a szeretetet hirdesse!

Novák Katalin köztársasági elnök katonai tiszteletadás mellett fogadja Ferenc pápát a Szent György téren. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Legalább ennyit tessék elfogadni! Tolerancia és türelem – ennyit kérünk csak! A többi a mi dolgunk. A többit elég, ha mi értjük, mert mi nem akarunk rátok erőszakolni semmit. Boldogok vagyunk a véleményetek nélkül is.
Mi pontosan értjük, hogy a Szentatya a békeszerető magyarokhoz érkezett. Mihozzánk, akik tiszteljük a keresztény értékeket, ápoljuk hagyományainkat, védelmezzük és támogatjuk a hagyományos családi közösséget, illetve óvjuk gyermekeinket a genderideológiától, azaz a sátán munkálkodásaitól.
Mihozzánk, akik kinyitottuk kapuinkat és a szívünkbe is befogadtuk a kárpátaljai magyar és az ukrán menekülteket.
Olyan Európában élünk, ahol támadás alatt áll a kereszténység, így szükség van a megerősítésre.

Gyerekek fogadják Ferenc pápát a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren. Ferenc pápa mögött jobbról Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Jobbról elöl Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: MTI/Kovács Tamás
Krisztus a jövőnk! Tervezzük egyéni, családi és nemzeti jövőnket Krisztussal közösen!
De a Szentatya hozzátok is érkezett, nektek is szól – még akkor is, ha nincs hitetek. Kívánom, hogy a jót halljátok meg, azokat a gondolatokat, ami minket összetart.
Persze, nem mellékes szál az sem, hogy a 444 körül már alapításakor megjelentek a Soros-alapítványok és a különböző nemzetközi befektetési alapok, amelyek súlya azóta egyre csak növekedett. Ahogy a Telex is a Soros-hálózat hangja, amely alapításától 2022. szeptember 30-ig közvetlenül több mint 1,6 milliárd forintra tett szert támogatásokból, pályázatokból és sajtódíjakból, amely előfizetési és hirdetési bevételeinek közel kétszerese. A Telex nehezen követhető finanszírozási modelljéből és az azt úgy-ahogy dokumentáló átláthatósági jelentéseiből az derül ki, hogy miközben a honlap napi működését jórészt a kisebb adományok és egyéb bevételek fedezik, oktatási és társadalmi programjaikat szinte teljes egészében nagyságrendileg komolyabb külföldi forrásokból finanszírozzák. (Részlet a XXI. Század Intézet Veszélyben a médiaszuverenitás című tanulmányából, amely letölthető ITT.)
Ezek szerint lehetünk kicsit szelídebbek is! Lehet, hogy csupán a külföldi anyagi támogatások, a Sorostól érkező megrendelések tükröződnek a rosszindulatú írásokban… A pénz jó szolga, de ritka rossz nagyúr!
Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet! Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, tegyetek jót haragosaitokkal és imádkozzatok üldözőitekért és rágalmazóitokért. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátok fiai, aki felhozza napját mind a jókra, mind a gonoszokra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak. Ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi jutalmat érdemeltek? Nem így tesznek a vámosok is? És ha nem köszöntitek, csak barátaitokat, mi többet tesztek? Nem így tesznek a pogányok is? Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes. (Máté 5,43-48)
Nos, megfogadva Jézus tanítását: kérjük minden kedves (és kedvtelen) felebarátainknak és ellenségeinknek, és mindazoknak, akik szeretnek, és azoknak is, akik gyűlölködnek, hogy találjon rájuk Isten áldása minden új napon! Angyalok őrizzék útjukat, bármerre is járnak! A menny világossága ragyogjon rájuk, és töltse meg dallal szívüket!
Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
János
2023-05-02 at 11:52
Mag Éva
2023-04-30 at 11:44
Jobban örülnék, ha már menet közben megtörténne az elszámoltatás. Pl. az un. rendszerváltáskor. Akkor most nem itt tartanánk. ???
Mag Éva
2023-04-30 at 11:44
Amen ! úgy legyen.
üzenet a gyülölködöknek : az út végén mindenkinek el kell számolnia gondolataival,szavaival,tetteivel. ha most nem is hiszik, meg fogják tapasztalni.
Hesslerezredes
2023-04-30 at 08:38
Elolvastam a matematikai érveket arra vonatkozóan, hogy mennyire képtelenség, hogy az élővilág csak úgy véletlenül, magától jött volna létre – másképpen: hogy egyáltalán véletlenül létrejöhetett vala.
Engem meggyőztek.
Kell lennie egy Teremtő Erőnek, akit nyugodtan nevezhetünk Istennek.
Ha pedig Isten, akkor miért ne lehetne az ő küldötte/fia: Jézus Krisztus.
Amit pedig Krisztus tanított, azzal nem tudok és nem is akarok vitatkozni.
Akkor én most vénségemre vallásos lettem/vagyok???
János
2023-04-30 at 07:16
Jó és Rossz, Rossz és Jó…
Csak egymás tükörképe, viszonyítási alap az egyén, a vallási csoportok között az életért és a halál utáni pozícióért folytatott harcban.
Minden vallási dogmában ez tükröződik vissza, talán egy kivételével.
A kereszténység ószövetségi alapja már az elején különbséget tesz jó és rossz között, megmutatva híveinek a követendő utat.
Úgy tűnik számomra, így marad ez, amíg az ember, mint faj létezik. ❗❗❗
en
2023-04-30 at 01:23
A parazitakhoz is eljott a magasabb ero; Vagot (akirol hidat neveztek el) elvitte a patas! Jo kezdet!
PG
2023-04-29 at 16:00
Tény, hogy a keresztények nagy ünnepe a pápa látogatása. Persze az egész ország egy kicsit profitál belőle, mert jó hírét viszik hazánknak és javul az idegenforgalmi mérlegünk is. (A legtöbben fizető vendégként érkeznek külföldről) Persze most a szeretetről szól az egész, mint ahogy a kereszténység egész ideje alatt. Szeretetből indították a keresztes háborúkat, szeretetből folytatták a gyarmatosítók az erőszakos hittérítést és persze szeretetből ítélkezett a szent inkvizíció is. Meg persze szeretetből alkalmazták a gyerekek körében a testi fenyítést is.
Egy pappal volt egyszer egy vitám, aki azt mondta, hogy azért erős az egyház mert már 2000 éves és még mindig megvan. Hát persze, mert mindig az elnyomók szekerét tolták. A hatalommal nemigen szálltak szembe még a szegények megsegítésére sem. Ők áldották meg a gyarmatosítók fegyvereit, ők koronázták meg a királyokat. Úgy persze könnyű fennmaradni, ha mindig az erősebb mellet állok. Az elnyomottakat pedig azzal vigasztalom, hogy majd a halála után jó lesz, mert nem szenved tovább.
tarcsa
2023-04-29 at 15:25
Lelkük ilyen. Testük ilyen. Kinézetük ilyen. Szaguk is ilyen. Bűzlenek messziről a neoliberális, magukat demokratának hazudó, aljas alakok. Sem Istenük, sem családjuk, sem barátaik. Senkijük nincs, csak a mérhetetlen gyűlöletük a normalitás ellen. Gyűlöletükbe hamar bele fognak pusztulni. Elviszi őket a hazug világuk.
Logikus
2023-04-29 at 14:47
pampafu
Hány Szemlékek cikket olvastál és melyik az amelyik sátánista?
Nagyon kíváncsi lettem…
pampafu
2023-04-29 at 14:38
A sátánista Szemléleket ne hagyd ki a felsorolásból.
Orientál
2023-04-29 at 13:12
Balliberális zöld ellenzéknek Gyurcsány-Dobrev klán vezetésével úgy ahogy az USA-ban Sorosék és az eu-s elvtársaik által a kárpátaljai magyar kisebbség elleni jogfosztások Zelenszkijék által szándékosan az ellentétek nemzetközi fokozásuknak szerves része, ahol kisebbségek élnek ott a kisebbségellenességük a politikájuk része. Ezzel párhuzamosan a lumpen élősködő bűnöző rabosított cigányoknak romáknak börtönkörülményekre hivatkozva Magyar ügyvédi klán és még néhány élősködő ilyen ügyvédparaziták au-s bíróság általi pénzfizetésre kötelezték a magyar állam terhére megítélt pénzeknek a nagy részét ezek a Magyar klánhoz hasonló élősködők balliberális zöld ügyvédek tették zsebre.
bl
2023-04-29 at 12:06
Ez egy jól sikerült cikk. Ördögűzésre kiváló. Biztos vagyok benne, hogy ezt olvasva még idegesebbek lesznek (az ördögöt nem lehet megszelídíteni).
moliere
2023-04-29 at 11:47
Ez az a szöveg, ami tökéletes!!!
Ha valaki látott már olyan “horror” filmet, amelyben ördögűzést mutattak be, annak van egy ide vonatkozó tanulságos részlete, szinte mindegyik filmben kötelezően benne van, mintegy dramaturgiai elem, a feszültség magasabb szintre emelése céljából. De jól megmutat valamit.
Amikor az ördögűző, vagy bárki más megszólítja a megszálló démont, ördögöt, akár magát a sátánt, akkor a párbeszéd mindig olyan jellegű, mint amikor balos fiatallal (főként nem kereszténnyel) jól képzett firkásszal vitázol. Kiröhög a démon, köpköd, gúnyolódik, fölényes, mert fölényben van.
De akkor érkezik szinte mindig maga a pap, az ördögűző “szakember”, és Isten Igéjét idézi. EKKOR a démon által megszállt test rázkódni kezd, zihál, megfeszül, ordít, nyög. A démon átkozódik, tombol, kimutatja erejét, és sarokba szorul. Ha sikerül a JÓT végigvinni, a Szent Szavakat mind kimondani, az exorcizmus sikerrel jár, az ördög megszégyenülten és kínok között visszatakarodik a pokolba, a megszállott test megjavul, meggyógyul (esetleg meghal, de megtisztulva üdvözül az eredeti gazdája lelke).
Ez jutott eszembe a cikkről, mert az első reakció, amit kiválthat a 444-esekből, az nyilván a röhögés, de aztán végigolvasva, garantálom, hogy a plafonon vannak. Pedig csak JÓT kaptak, hogy szálljon az én áldásom is rájuk 😀 (azt is megjegyeznék…)
Theo
2023-04-29 at 10:44
Irigykednek a balosok, ez nyilvánvaló. Ők drogoznak, zullenek, buliznak, mégsem boldogok és nem értik. De nem baj, csak hagyjnanak minket békén.
Mi meg hagyjuk már ezt a forgalmazást, hogy “szeresd” ellensegedet. Nyilván úgy kell ezt érteni, hogy ne verjük agyon, ne tamadjuk meg azt, aki minket békén hagy, de nem keresztény (ellentétben más vallasokkal). De nyilván nem arról van szó, hogy hagyjuk magunkat agyonverni, ha ők megtámadnak!
angelblind652
2023-04-29 at 09:55
MÁR A CÍM IS KIVÁLÓ! SZERETEM EZT AZ ÍRÁST! CSAK ÍGY TOVÁBB!
ViAM
2023-04-29 at 09:55
“… ti jobban gyűlöltök minket, mint amennyire mi szeretünk titeket…” :):):) Ez igaz, ballibsikéim, olyannyira, hogy még a jobboldaliak közül sem kedvelek mindenkit, nemhogy titeket!
Addig is lenyugodhatnának, mert párt héten belül kiderül, mi volt az oka, sőt az eredménye is Ferenc pápa látogatásának.
Puncius Pinatus
2023-04-29 at 09:46
Gondoskodás?
Először is az eszközök:
Korbács, gumibot, némi elektromosság, stb. az erre kijelölt helyeken, /mert elég sokan vannak/.
Ahogy azt tették őseik, mestereik valaha a keresztényekkel, az ideológiájukat nem elfogadókkal, a koholt vádak alapján kivégzettekkel, elítéltekkel.
Nem elég nem szeretni őket, nem elég a gyűlölet tevőlegesen is tenni kell ellenük!
Tegyük már félre a keresztényi felebaráti szeretet dogmáját.
Így egységesen skandálva szépen hangzik. De személyekre lebontva bizony már nem mindenben vagyunk toleránsak. /Ez a természetes elfogadott/ Tessék személyekből egységet képezni alkotni, és félretenni a szeretet!
Talán még van idő, mielőtt ezek semmit nem tisztelve, a gátlástalanság valamennyi eszközével ismét illegitim hatalomra jutnak!
angelblind652
2023-04-29 at 09:45
Magyarország már svájci élet színvonalon lenne, ha NEM LENNÉNEK ILYEN ÓCSKA, ALJAS, ELLENZÉKI KÖZÉLETI SZEREPLŐI! Ha olvassák, bár nem hiszem, de szégyelljék magukat. Pontosan látszik hogy akinek hite nincsen élete sincs.
TS
2023-04-29 at 09:44
Hogyan gondozom? Leszarom. A szar termékenyít.
Logikus
2023-04-29 at 08:41
Hát igen, a ballibektől gyűlölködésen kívül másra nem nagyon lehet számítani, de ezt már megszoktuk…
Patriot
2023-04-29 at 08:32
“Ilyen rohadt, saját nemzetét gyűlölő ellenzéke,egyik másik szomszédos államnak sincs.”
Írja Antilibero.
Azt hiszem rájöttem miért nincs.
Mert a 27 EU tagországból 26 ban ezek a disznók vannak kormányon.
Neandermüller Péter
2023-04-29 at 08:31
Jó írás, köszönjük!
Nem gondolom hogy lesz foganatja odaát.
Azok az emberek eltorzult lelkűek.
Reménytelenek.
KF
2023-04-29 at 08:13
Parádripost! 100%
???
Igazmagyar
2023-04-29 at 08:11
Fel kellene minden kommunistát akasztani.
Antilibero
2023-04-29 at 08:07
A Szentatya többek között azért is látogatott el Magyarországra, mert felismerte, hogy ez az ország védelmezi egyedül a judeo-keresztény értékeket az egész eu-ban.
És mivel Magyarországra is rá szeretnék kényszeríteni az “európai értékeket”, azt a sok szennyet és mocskot, a Szentatya eljött, hogy kitartásra bíztassa a kormányt, hogy tartson ki a keresztény értékek védelmezésében.
Ahhoz, hogy Magyarország ne legyen a woke ideológia áldozata, ki kellene tessékelni az országból a Soros alapítványokat, beleértve a Telexet és a négynégynégyet is.
Ilyen rohadt, saját nemzetét gyűlölő ellenzéke,egyik másik szomszédos államnak sincs.
Amikor lehetett volna, le kellett volna számolni, fizikailag, Kun Bélával és az összes tanácsköztársaságbélivel.
Sajnos túlélték és tessék, itt van mit csinálnak.
Netta
2023-04-29 at 08:06
“ mégis, mi végett kell a keresztényeken nyilvánosan gúnyolódni?”
/
Nehogy véletlenül egyetlen hívük is megvilágosodjék.
Kötelező gyűlölni, gúnyolni, levadászni.
Mindazokkal az aljas indulatokkal, késztetésekkel rágalmazni a kereszténységet, melyeket valójában az anarcholiberálinternácik képviselnek.
Aki nem képes a normalitásra, a szeretetre, a toleranciára, az gyűlöli azokat, akik igen.