Pesti Srácok

Hol a program, Feri?

Hol a program, Feri?

Gyurcsány Ferenc – aki közösségi oldalán csak Ferinek hívja magát – évet értékelt. Tizenhetedszer – a hétszázát neki! Habár magához képest sótlan, lapos és unalmas beszéd volt, akadt azért egy-két finomság. Megtudtuk, hogy az emberiség egy kis falu; hogy a pandémia kezelése közügy; hogy a magyar közösség megmaradása erkölcsi kérdés. (Vajon számukra, a határon túli magyarokat vegzálók számára is?) Hogy diktatúra van, ám az ellenzéki összefogás nyerni fog a választásokon; hogy a kormány szellemi hatalomátvételre készül, bár arra nem kaptunk választ, hogy ha át kell venni valakitől a hatalmat, akkor ki is van most a kultúrában hatalmon? Hogy a miniszterelnök kedvenc filozófusa Sir David Scruton, akit egyébként Rogernek hívtak. Végül a volt miniszterelnök megmondta az egyházaknak abortuszügyben a tutit, és mielőtt még a feledés homályába veszne: a tavalyi évben a legnagyobb reményt az jelentette számára, hogy Biden nyert... Persze, bízik abban, hogy majd az amerikai elnök megnyeri nekik a választást – ha már az unió letett erről. Egy dolog azonban háromnegyed óra alatt sem derült ki: mit akarnak kezdeni az országgal, ha hatalomra jutnak?

Ez most nem sikerült jól. Hiányzott a tűz, nem voltak igazán ütős mondatok. Talán hiányzott a „tömeg”! Lehet, hogy hiányzott az első sorban tapsoló Vágó István és a hátsó sorok mögött álló Gréczy Zsolt biztató mosolya. De hiányoztak a közösségi oldal követői is. Annak ellenére, hogy Gyurcsány Ferencnek több, mint kettőszázhatvanezer követője van, alig hatezren nézték a nagy évértékelő beszédet a Facebook-on.

Evolúció, pandémia, történelemfilozófia és egy kis plágium

A világ, a földgolyó egy kis falu. Egymásra vagyunk utalva. Csodálatos, hogy az emberiség olyan képességekkel bír, hogy felvette a harcot a koronavírussal. De azért hiányzik az ölelés, a puszi és a közelség – az embernek nem természete a bezártság elviselése. Az ember közösségi lény. A védekezésről és a vakcináról olyanok döntsenek, akik értenek hozzá – mert ha az evolúcióhoz és az emberi természethez értek is, nem vagyok virológus. A XX. század rövid volt, a XXI. század már a rendszerváltoztatáskor elkezdődött, de mi, magyarok nem vagyunk még készek az új időkre... Valahol itt kezdett el ásítozni a hallgatóság nagy része.

PestiSracok facebook image

Ha nem, akkor kicsit később kapcsolták ki a gépet vagy mentek át a konyhába uzsonnázni, Gyurcsány Ferenc ugyanis a hosszú és lapos bevezető után azt bizonygatta (kicsit belezavarodva a kígyózó kígyókba és a prímszámokba!), hogy a haza gyermekei vagyunk, nem a kormányé. Felnőtt emberek vagyunk, kezeljenek minket felnőtt emberként, ne úgy, mint a hagyományos családmodellben (?), és különben se mondják meg, mi a család. Szellemi bakugrás volt Feri, de értjük!

Vájtfülűek viszont mindjárt kiszúrhatták az első blokk legérdekesebb mondatát:

Ismerős? Na, vajon kimondta ezt először?

Orbán Viktor.

Gyurcsány ismét plagizált. Szokott – emlékszünk rá.

Hazaszeretet és a lopás

Gyurcsány Ferenc szerint

No, álljunk meg egy szóra!

Miközben Gyurcsány Ferenc és a politikai közössége 2005 óta kampányol a határon túli magyarok ellen, támadja a kettős állampolgárság intézményét, ma a szavazati jogot venné vissza, van bőr a képén a magyar közösség megmaradásáról beszélni. Annak a pártnak a vezetője merészkedik el ilyen messzire, amely egyetlen családtámogatási intézkedést sem szavazott meg a parlamentben, az erdélyi magyarokat, székelyeket pedig lerománozta. Nesze neked, határon túli magyarság – a teremburáját!

A Fidesz pedig a nemzetre hivatkozva lop. A DK-sok az igazi hazafiak. Ennyi.

Szellemi hatalomátvétel

Talán a legizgalmasabb rész ezek után az volt, mikor Gyurcsány Ferenc beleszaladt egy komoly freudi elszólásába. Úgy fogalmazott, hogy a kormány szellemi hatalomátvételre készül.

Az egyetemeken, a tudományos akadémián, a CEU esetében és a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Úgy általában a kultúrában és a tudományos életben.

Álljunk meg ismét egy szóra!

Ha a kormány szellemi hatalomátvételre készül, akkor most kinél van a szellemi életben a hatalom? Csak nem a balliberális „elit” kezében? A kérdés természetesen költői volt.

Azok után, hogy a „szabad szellemmel” a fideszes „szellemi kaszárnyát” állította szembe, végtelenül cinikus mondatok voltak ezek.

Gyurcsány Ferenc Makovecz Imrére hivatkozik? Na ne! Miért kell minket bosszantani?

Ahogy Scruton, a nemrég elhunyt brit filozófus is szabad szellem volt egész életében, pária a liberálisok által uralt angolszász egyetemek világában. Ez megint nagyon csúnya cinizmus volt! Mindamellett aljas is! Ja, és Roger volt a neve, nem David.

Abortusz, tanács az egyházaknak és egy kis fasisztázás a végére

Majd miután a Demokratikus Koalíció és az ellenzéki összefogás közé egyenlőségjelet tett (mert tényleg így lesz hamarosan!), előrukkolt a lengyel Jog és Igazságosság párt és Orbán Viktor jó kapcsolatával. Ha már a Jobbik végül velük kötött szövetséget, kell helyette egy olyan párt, amit le lehet fasisztázni.

Mert fasisztázni akkor is kell, ha a Jobbikot már nem lehet – lévén szövetségessé vált.

És ekkor olyan magasra emelkedett Feri, hogy annál már nincs feljebb halandó ember számára. Az irgalmasság és a szeretet nevében kiállt az abortuszra készülő nők mellett. Irgalmasság, szeretet, abortusz... Hm!

Majd azt tanácsolta az egyházaknak, hogy változtassák meg az álláspontjukat, mert különben továbbra is az ürességtől fognak kongani a templomok.

Ugyan az abortusz nincs ma a politika napirendjén, de hátha.

Ami viszont kimaradt

A háromnegyedórás szellemi kínszenvedésből és dögunalomból annyi még kiderült, hogy az összefogás „elegáns” módon és „alázattal” tárgyalt és fogott össze tavaly. (Az eleganciát és az alázatot Bíró László képviselőjelölt úr esetében nehéz lenne letagadni.) És azt is megtudtuk, hogy habár diktatúra van, jövőre győzni fognak a választásokon.

Ami viszont nem derült ki: mit akarnak az országgal kezdeni, ha hatalomra jutnak? Mi a politikai vízió, mi a program? Mit kínálnak a választópolgárnak?

Fontos lett volna, Feri.

Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.