Pesti Srácok

Hollandiában közel 20 ezer eurót kapnak a migránsok, ha művésznek mondják magukat

Hollandiában közel 20 ezer eurót kapnak a migránsok, ha művésznek mondják magukat

Hollandiában már eddig is sok támogatást kaptak a migránsok, most azonban újabb pénzszerzési lehetőséget biztosít nekik a kormány. Azok a bevándorlók, akik művészi háttérrel rendelkeznek, akár 19 ezer eurót is kaphatnak, amit bármire felhasználhatnak, ami a művészetükkel kapcsolatos – írta a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Nincs jobb dolguk a hollandoknak, mint azon gondolkozni, hogyan is segíthetnének a "művészmigránsokon", hogy azok továbbra is ki tudják élni magukat. A megoldás azonban megszületett: egy új rendelkezés szerint 19 ezer eurós támogatást kaphatnak a bevándorlók, amit bármire felhasználhatnak, ami az alkotásaik fejlesztésével és előadásával kapcsolatos. A leírás szerint a pénzért online lehet jelentkezni, ha pedig megkapják a migránsok, akkor felhasználhatják például egy kiállítás megszervezésére, asszisztens felvételére vagy stúdió bérlésére. A támogatásnak csupán három feltétele van: az első, hogy a jelentkező vizuális művészként akarjon kiépíteni magának egy karriert Hollandiában, a második, hogy Hollandiába menekültként érkezett, a harmadik pedig, hogy az országban még csak legfeljebb 10 éve él. Az esettel kapcsolatban joggal merül fel a kérdés: vajon a holland művészek is részesülnek ilyen támogatásban az államtól?

Hollandiában egyébként rendkívül sok támogatás létezik a migránsok és segítőik számára. Például az a segély, amely azokat a szervezeteknek segít, akik az érkező bevándorlókat támogatják, vagy amely a munkaszerzési lehetőséggel próbál segíteni a migránsoknak.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/ANP/Sem van der Wal

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.