A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint mára nyilvánvaló, hogy a teljes baloldal – Márki-Zay Pétertől Gyurcsány Ferencig – részesült a “guruló dollárokból”, és ezeket a kampányra költötték, a törvényeket megkerülve. Hollik István szombati nyilatkozatában azt mondta, hogy újabb és újabb fejezetek látnak napvilágot a “dollárbaloldal külföldi befolyásolási botránya körül, és ezzel újabb és újabb hazugságaik lepleződnek le”.
A politikus szólt arról is, hogy a Nemzeti Információs Központ által közzétett második részjelentés szerint Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a Demokratikus Koalíció (DK) előválasztási jelöltjének cégébe is “gurultak azok a bizonyos dollárok”. Hollik István szerint nyolcmillió forint jutott az említett politikus cégébe.
Ráadásul a dollárbaloldal jelöltjének cége az amerikai forrásokból érkező milliókat kampányrendezvények szervezésére kapta és költötte is el
– fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hozzátette, hogy mivel Sápi Mónika a DK előválasztási jelöltje volt, így Gyurcsány Ferencnek és Dobrev Klárának – állításukkal ellentétben – tudniuk kellett a “beguruló dollárokról”.
Ezzel újabb baloldali hazugság lepleződött le, viszont azt még mindig nem tudjuk biztosan, hogy a dollárok valóban Soros Györgytől érkeztek-e, ahogy arról a hírek szólnak
– mondta Hollik István. Hangsúlyozta: itt az ideje, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára “színt valljanak”, ne fussanak el a felelősség elől, és mondják el végre, hogy kitől kapta a “dollárbaloldal” a négymilliárd forintot.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS