Pesti Srácok

Hollywood magyar származású rendezőinek alkotásai lesznek a középpontban a ma kezdődő Budapesti Klasszikus Filmmaratonon

Hollywood magyar származású rendezőinek alkotásai lesznek a középpontban a ma kezdődő Budapesti Klasszikus Filmmaratonon

Szeptember 12. és 17. között rendezik meg a fővárosban a Budapesti Klasszikus Filmmaratont. Az eseményen Hollywood magyar származású rendezőinek alkotásai mellett Latabár Kálmán, Keleti Márton és Gazdag Gyula kiemelkedő műveit is megtekinthetik az érdeklődők.

Hat napon át öt helyszínen a filmtörténet emlékezetes alkotásaival indul a ma kezdődő Budapesti Klasszikus Filmmaraton. A fesztivál kiemelt témája most a Korda-világ lesz, a Sir Alexander Kordaként világhírűvé vált magyar rendező-producer, Korda Sándor születésének 130. évfordulója alkalmából. A szervezők kiemelték, hogy a program nemcsak Korda Sándor pályáját és fontosabb filmjeit mutatja be, hanem azt az izgalmas szellemi közeget is, beleértve a magyar és nemzetközi munkatársakat, akik közreműködtek a második világháború utáni brit filmipar megteremtésében.

A filmmaratonon bemutatják többek között André de Toth (Tóth Endre) restaurált magyar filmjeit, valamint a Paramount stúdió és annak magyar alapítója, Adolph Zukor filmjein keresztül újra átélhetjük a klasszikus Hollywood világát.

A fesztivál további szekcióiban a sport és mozgókép témában láthatnak alkotásokat a nézők, e mellett fontos női alkotókat mutatnak be, valamint a magyar klasszikusok közül Latabár Kálmán, Keleti Márton és Gazdag Gyula kiemelkedő műveit is megtekinthetik az érdeklődők.

PestiSracok facebook image

Forrás: Nemzeti Filmintézet

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."