Pesti Srácok

Hölvényi György: Európa élén nincsenek elég karizmatikus vezetők

Hölvényi György: Európa élén nincsenek elég karizmatikus vezetők

Hölvényi György, kereszténydemokrata európai parlamenti képviselő az Origonak adott interjújában elmondta, hogy Európa jövőre az Európai Unió, ezért a magyar államnak is ebben kell gondolkodnia. Kiemelte, hogy a népszavazás csak arról szól, amit kiolvashatunk a szavakból, és nincsen semmi mögöttes tartalma. Beszélt még saját tapasztalatai alapján a Közel-keleti válság problémáiról.

Európa jövője az Európai Unió: „Európából pedig kilépni nem lehet.” - mondta Hölvényi György az Origonak. Az Európai Parlamenti képviselő nem gondolta volna, hogy Nagy-Britannia, „egy kereskedőnemzet, amelynek a racionalitás az egyik legfontosabb jellemzője, ilyen helyzetbe sodorja magát.” A kilépés okai között lehet azonban az is, hogy sosem vonzotta a briteket a kontinentális Európa, illetve hogy sok gazdasági kérésükre nem érkezett válasz az EU-tól. Kilépésük azonban Hölvényi szerint „jó lehetőség arra, hogy újragomboljuk a kabátot”. A képviselő úgy látja, hogy nincsenek elég „karizmatikus” vezetők Európa élén, akik képesek lennének szembenézni a jelen kihívásaival, a migrációs válsággal, ezért „Orbán Viktor migránsválsággal kapcsolatos elképzeléseit, javaslatait most egy év késéssel gondolják át, vezetik be.”

El kell fogadnia továbbá az uniónak azt, amit a kelet-közép-európai államok egyértelműen megfogalmazták, hogy „a nemzeti identitást tiszteletben kell tartani”. Hölvényi György szerint ez kulcsfontosságú, hiszen így tudnak a régi és új tagállamok egyezségre jutni. A képviselő úgy gondolja, a Brexit miatt „lekerül a napirendről” az Európai Egyesült Államok kérdése. „Az európai polgárok többsége ma az európai és a nemzeti identitás egyensúlyát akarja, biztonságot és személyes szabadságának garantálását. Csak ez lehet a kiindulópont.”

Hölvényi György többször is járt már a Közel-Keleten, ahol azt tapasztalta, hogy „az elvándorlás hosszú távon valójában senkinek nem szolgálja az érdekét.” Szerinte a menekültváltság nem oldható meg a migránsok szétosztásával. Ugyan a kötelező kvótákról mostanában nem esett szó, attól még „ott van levegőben”. Arról, hogy az október 2-i népszavazás az EU-s tagságról szólna, azt mondta a képviselő, hogy „marhaság”. „A valóság az, hogy a népszavazás tényszerűen a magyar parlament hozzájárulása nélküli, ezáltal ellenőrizhetetlenné váló, folyamatos betelepítésről szól.”

PestiSracok facebook image

Az Európai Unió ugyan sokat költ a Közel-keleti helyzet helyzet áldozatinak támogatására, de rossz helyi bürokrácia miatt a menekültekről gondoskodó vallási közösségek nem tudnak pénzhez jutni. „Az EU a valós helyzettől teljesen eltávolodva, csak kormányzati, illetve civil szervezeteknek nyújt támogatást. Több képviselőtársammal együtt az elmúlt két évben nagyon sokat dolgoztunk ennek a teljesen életidegen, tarthatatlan helyzetnek a megváltoztatásán.” A keresztények elűzésével pedig az évszázadokon át működő társadalmi egyensúly kibillent, ami pedig kedvez a szélsőséges iszlámnak. - mondta el Hölvényi György.

A teljes interjút az origo.hu-n olvashatják.

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.