A vasárnap reggel nyilvánosságra hozott eredmény szerint az SPD tagsága kétharmados többséggel támogatta az újabb nagykoalíció létrehozását, így elhárult minden akadály a német kereszténydemokrata-szociáldemokrata kormányszövetség megalakítása elől. A hosszú hónapokig tartó kormányválság elkerülhető lett volna, ha a kancellár akár csak egyszer kimegy kényelmes irodájából, és meghallgatja, mit gondol az átlagpolgár közelmúltbeli intézkedéseiről. Azonban a szocdemekkel kötött paktum kapcsán aligha remélhető, hogy Merkel valaha is „megjavul”.
A szociáldemokrata párton belüli szavazás koalíciópárti győzelmével tulajdonképpen lezárult a mintegy fél évig tartó német kormányválság. A tervek szerint március 14-én léphet hivatalba az új kabinet Németországban. Nehézkes út vezetett ide. Az egész folyamat olyan volt, mint egy áradás: a víz elsodorta a rossz úton járókat, és sok áldozatot szedett. A német belpolitika áradó folyója magával ragadta Martin Schulzot is. A hajdani uniós nagyágyú nem sejtette, milyen nehéz terepre merészkedik, hiszen kipróbált politikus lévén úgy gondolta, könnyen terem neki babér hazájában is. És azért mégiscsak merjünk nagyot álmodni! Főleg, ha nyolc általánossal ácsingózunk kormányzati pozícióra. Az apály után azonban csak egy politikai hulla és egy stabil lejtmenetben lévő párt maradt meg a tévelygő közéleti ár nyomaként: az SPD sosem látott mélyponton kezdi újra közös kormányzását a CDU/CSU-szövetséggel. Angela Merkel utódlásának kérdése pedig változatlanul napirenden van – minden valószínűség szerint utolsó ciklusát kezdi a tizenkét és fél éve kormányzó kancellár.
Mi várható tehát a negyedik Merkel-kormánytól?
A negyedik ciklusát kezdő német kormányfőnek mindenekelőtt sürgősen le kell vonnia a következtetéseket az elmúlt hónapok történéseiből. A kancellárnak van mit végiggondolnia a számára nem éppen kedvező időszak eseményei után. És habár esetében drasztikus változásokról fantáziálni olyan, mintha a Demokratikus Koalíciótól várnánk nemzeti radikális fordulatot, abban azért reménykedhetünk, hogy a mögötte lévő fél esztendőből okulva megfontoltabb lépésekkel, felelősségteljesebben irányítja majd Németországot a következő években. Sürgősen el kell felejteni az olyan átgondolatlan, pusztán érzelem vezérelte eszetlen elképzeléseket, mint a „Willkommenskultur”, vagy a „minden szírt befogadunk”-szöveg. A választók új irányt várnak: ezt az EU-tagállamok közelmúltbeli parlamenti választásain túl saját országában is érzékelheti a Bundesmutti, hiszen a jobboldali AfD megelőzte a leendő koalíciós partner SPD népszerűségét. Kérdés, mennyire éri el a kancellár ingerküszöbét egy olyan bagatell dolog, mint a választói akarat.
Ezt a kérdést nem szabad megkerülni. Érdekli valamennyire is Merkelt, hogy mit gondolnak az emberek?
Fikarcnyit sem. Habár végre beadta a derekát, és volt szíves elismerni, hogy a német no-go zónák igenis léteznek (ezért jár a dupla piros pont), de azt láthatjuk ez esetben is, mint máskor. Bemondta, hogy ilyen városrészeknek nem lenne szabad létezniük, majd egy „Wir schaffen das”-t idéző handabandával elintézte az ügyet. A kancellár évek óta a „majd lesz valahogy”-attitűdöt követi. Kérdés, hogy ez vezet-e bárhova.
Merkel a régi. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint legújabb felvetése, miszerint az uniós támogatásokat a migránsok befogadásához kéne kötni. A haladás szelleme által áthatott elképzelés kiötlésekor talán szólhatott volna valaki a Muttinak, hogy szerény három éves lemaradásban van a bevándorlás kérdését illetően. Semmi kétség: amíg ő a kancellár, addig az Európai Unió jövőjéről és a kontinenst gyengítő válságokról alkotott többségi véleménnyel szögesen ellentétes intézkedésekre kell számítanunk.
A sokszor említett negatívumokon túl azonban pozitív vetülete is van az új kormány megalakításának. Jó hír, hogy a CSU elnöke, Horst Seehofer hétfőn megerősítette: bajor miniszterelnöksége lemondása után a kiemelkedően fontos belügyminiszteri pozíciót foglalja el az új szövetségi kabinetben. A politikus többször kiállt Orbán Viktor és politikája mellett, sokszor még a kancellár ellenében is. Minden bizonnyal az ő hatására enyhített korábbi szélsőséges, körömszakadtáig a felső határ nélküli befogadást támogató álláspontján a kereszténydemokrata pártszövetség fősodrata is.
Felmerül a kérdés, vajon Seehofer kormányzati szerepvállalása hozhat-e változásokat a negyedik Merkel-kormány fő irányvonalát illetően?
Aligha. Egy fecske nem csinál nyarat, főleg nem a politikai korrektség távolsági buszára örökös bérletet váltó német kormányban. És habár a Martin Schulz-veszély elmúlt, nem éppen biztató jel, hogy még a Merkelhez az NDK-t idéző módon igazodó német média is kritizálta a kancellárt, mivel szerintük „elajándékozta a szocdemeknek a kormányt.”
Vigyázó szemünket Berlinre vessük!
(Vezető kép: REUTERS)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS