A Karantén ebben az adásban kiemelten foglalkozik a Gyurcsány-Dobrev-klán viselt dolgaival, akik egyre büszkébbek a 2010 előtti tarvágásra, amit az országgal és a nemzettel csináltak. A DK készített egy imázsfilmet, amiben egy elképzelt valóságot mutatnak meg nekünk, melyben a Dobrev-kormány vezeti hazánkat. A horrorba illő pszichothrillerben szinte mennyei a boldogság az országban, minden túlzó ígéret valósággá válik, szinte az ingyen sör és az örök élet is elérhető már a gyurcsányista uralom alatt. Mi azonban emlékszünk arra, amikor ezt ígérték 2002-ben, és azt is láttuk, hogy mit valósítottak meg belőle 2010-ig, sajnos mindenki a bőrén tapasztalta a zombiapokalipszist. A Karanténvlog ezt követően sem állt le, hiszen ukránok újabb vérlázító aljasságát is kivesézzük, akik nem képesek józan észre és a minimális becsületérzésre hallgatni. Zelenszkij és csapata nem csupán megsértődött azon, hogy nem fogadjuk be az ellenőrizetlen, szennyezett és génmódosított gabonájukat, hanem még fel is jelentik Magyarországot, Lengyelországot és Szlovákiát, az ukrán érdekre hivatkozva. Természetesen nem is létezhet, hogy a magyar vagy lengyel érdek megjelenjen a saját hazájában, az ukránok önhittsége és agresszív viselkedése rendkívül aggasztóvá vált. Nem felejtkeztünk el az embereket nyíltan lehülyéző Momentumról sem, akik felvilágosító kampányt indítanak, hogy a sok buta fideszes észrevegye, hogy csak a kordonbontók hagymázas kuszaságaira kell hallgatni. Végül Komjáthi Imre, a vörös pulcsis kommunista okít mindenkit, hogy hogyan lehet többségnek tartani egy 2 százalékos pártot, hiszen az MSZP Komjáthi vágyálmaiban még mindig a magyar emberek egyetlen menedéke és megoldása. Nézzétek most is a Karantént és iratkozzatok föl a csatornára.
Facebook hozzászólás
Széles
2023-09-26 at 09:38
Ezért az országért az őseink harcoltak, meghaltak nem akarjuk odadni,amerikának brüsszelnek, németeknek, gyurcsányoknak, pankotai liliknek, migránsoknak, buziknak. Nem vagyunk gyerekek, akiknek minden gazdagabb ország, akiknek gyarmataik voltak, azokat kihasználták, az őslakosait öldösték az orrunkra koppintva megfeddjenek és minden döntésünkre meg mondják mit is kellene csinálnunk. Szándékosan írtam kisbetűkkel a neveket. Elég volt belőlük.
Mikia36
2023-09-25 at 18:44
api01
2023-09-25 at 09:34
Teljesen igazad van!
Aki a DK-ra, Momentumra, és a zöldlibsi pártokra szavaz, az már patológiás eset, zárt osztályon a helyük!
Sajnos Fleto bezáratta a Hárshegyi vigyorgót, mert bűnös célra neki kellett volna, így nagyon sokan szabadon járnak az utakon!
Elenyésző százalékuk talán menthető lenne, de kérdés, hogy a terápia milyen tartós lenne.
Undorító férgek!
Ezek szerint
2023-09-25 at 11:58
Biztos eljön a földöntúli, mert most már majd ketten csináljak (meg), mert legyünk őszinték az őszödi rémnek egyedül nem ment.
Béla
2023-09-25 at 09:41
A kibicnek semmi se drága!
api01
2023-09-25 at 09:34
Nem szabad a szavazókat minősíteni, de aki képes a dk-ra szavazni, az beteg.
Mérleg
2023-09-24 at 19:27
Mocskos hazug hazaáruló banda! Börtönben lenne a helyük! Ugyanolyan buta bunkó szar semmirekellő házaspár, mint Csaucseszkuék voltak.
Azt a sorsot érdemelnék ők is!
gyozo2018
2023-09-24 at 18:30
Milyen lenne?
Ilyen!
https://www.youtube.com/watch?v=ILGND92hgqc
Grimmbusz
2023-09-24 at 18:04
És ami lényeges kimaradt:
Hazahozná az EU-s pénzeket. Persze, a német cégek már nagyon ki vannak rá éhezve..aztán persze rövid úton ki is vinnék mert sorra nyernék a tendereket, a másik részét meg simán elsinkófálnák magánhasználati céllal. Úgyhogy véletlenül sem a magyar cégek fejlődnének belőle…akik aztán nem adóznak, nem fizetik ki a járulékokat a munka után….Nem véletlenül vannak kibukva a mostani kormányra, hogy magyar cégeknél maradnak az EU-s pénzek.
George58
2023-09-24 at 18:01
Dögkeselyűk (DK) fantázia filmje…
a mocskos árnyékszékkormány szarházi feje delíriumban van, orvos lássa, nehogy szövődményes legyen
2023-09-24 at 17:49
Az közismert, hogy a degenerált koalícióban, a törpepárttá zsugorodott maszopban sokan isznak, de a pálmát egyértelműen az aljas gazember Gyurcsótány viszi.
Na de végre jót röhöghetünk, hogy alkoholizálás során bekövetkező delíriumban rémképeket láttok, miszerint Dobrevtehén árnyékszékkormánya vezeti hazánkat, ismét százzal a szakadékba.
A mocskos Komjáthi balf@sznak már akkor elgurult a gyógyszere, amikor a Suzuki-gyár kerítésénél elszakadt a szaros komcsi kutyalánc.
Elvtársak, ti akkor kerültök hatalomba, ha a Városligetben Anonymus leveszi a fityuláját.
A tisztességes magyar nép már régóta nagy ívben lesz@rja fekáliával telt pofátokat, időben takarodjatok a vén marha tőzsdespekuláns Hugyosgyurkához.
Grimmbusz
2023-09-24 at 17:48
Az a baj, hogy az álhíradóval még be is lehetne etetni az embereket. Pedig minden sora cáfolható lenne….
-európai minimálbér (ami nincs, illetve ha lesz is országspecifikus lesz): aha, aztán a gyárak szépen mennek tovább ahol olcsóbb a munkaerő, jöhet a 20%-os munkanélküliség
-leállíttatja az aksigyárakat is, ergo ott se lesz se munka, se iparűzési adó, se társasági adó…..
-csökken az áfa: szupi, de akkor miből lesz bevétele az államnak, mert ugye a cégek megpattantak az eu-s minimálbér miatt, tehát azok se adóznak már…
-negyedévi nyugdíjkorrekció..miből? munkanélküliség van, nem fizetnek járulékot…
-megindult az eu-s pénzek kifizetése…Persze, hisz pont azért tartják vissza, mert még nem ők vannak hatalmon.
-mután csatlakoztunk az európai ügyészséghez: dehát ez nem is feltétele a kifizetéseknek.
-Euro bevezetés: ja, a horvátok is milyen jól jártak, csak kicsit volt drágulás, de az nagyon…
-ennek hatására erősödött a forint. Jah, mert a forintárfolyam aztán pont így működik. Mert az eu-s minimálbértől meg pont nem zuhan be. Ja, hogy ha Dobrevék lennének hatalmon, gyuribá’ se spekulálna a forint ellen? Úgy mondjuk könnyű….(amúgy épp a minap sírtak 340-nél az export-import kereskedők, hogy a túl erős forint se jó, mert az nekik veszteség)
-jövedéki adót is csökkentenek…ebből se lesz bevétele az államnak.500 ft alatt a benzin. Ahhoz lesz egy-két szava az olajtermelő országoknak is, akik épp most verik fel az árat. Meg milyen jó lesz, ha mindenki ide jön majd tankolni és hiány lesz a kutaknál.
-rezsimoratórium…és kérem szépen, ki fogja kifizetni a számlákat? az állam? hisz most derült ki hogy egy kanyi vasa se lesz semmiből….esetleg örökhitel gyuribától?
És ezt így lehetne folytatni…..
És a baj az, hogy ezt csont nélkül beveszik, csak mert óegygé
Sarolta
2023-09-24 at 16:20
Gyurcsány büszke lehet
magára elvégre 10-ik
helyezést ért el világ viszonylatban akik csődbe vitték a hazájukat. Szerinte jöhet a következő megméretettés megtudja
csinálni hogy jobb
helyezést érjen el a
csődhelyzettel,rövidebb ídő és még mélyebb csőd.
Kivagyi
2023-09-24 at 16:02
Apró Antal unoka… Amikor Kádár megkérdezte az oroszokat hogy mit csináljanak Nagy Imréékkel,a válasz az volt hogy “legyenek az elvtársak szigorúak és következetessek”..De azt nem mondták hogy akasszák fel Őket!!Nos Kádár és Apró nem hezitált, vérfürdőt rendeztek! Apró személyessen (!)ott volt a kivégzéseken;ezért kapta meg a Rózsadombi villát…És ezek után neked higgyek te büdös kommunista bolgár kurva??
Orientál
2023-09-24 at 15:49
Persze a dk-s Dobrevéknek és az mszp-s Komjátiéknak kellenek a mi terünkre az élősködő lusta tanulatlan migránsok.
István Gyurina
2023-09-24 at 15:00
Hogyan lehet létminimum alatt élni?
Puncius Pinatus
2023-09-24 at 14:16
Azok kik most még mellettetek állnak, ők sem kérnének abból a “boldogságból”.
Anyukádat, családodat aki igényli azt tedd boldoggá!
A mi boldogságunk a ti vesztetek lesz!
Nem sokára.
Bőr a pofádon, mint a földköpeny 30-40 km. vastag.
Tetőző
2023-09-24 at 14:01
DOBREVÉKNEK AZ EU BEÍGÉRTE AZT A 16 EZER MILLIÁRD FORINTOT, AMIT VISSZATARTANAK. SZERINTEM MÉG CSAK ELSZÁMOLNIUK SEM KELLENE VELE, EGY A LÉNYEG, HOGY MEG KELL BUKTATNIUK AZ ORBÁN KORMÁNYT. EZÉRT MINDENRE KÉPESEK, MÉG POLGÁRHÁBORÚ KIROBBANTÁSÁRA IS. UNDORÍTÓ HAZAÁRULÓ, HAZUG, TOLVAJ BANDA, ILYEN MOCSKOS KÉTSZÍNŰ IZÉK -MERT EZEK AZ ÉN SZEMEMBEN NEM EMBEREK-, MÉG NEM ÉLTEK HAZÁNK TERÜLETÉN. REMÉLEM NEM IS FOGNAK ITT ÉLNI MÁR SOKÁIG. JÓL TENNÉK, HA ADDIG ELMENEKÜLNÉNEK AZ EGÉSZ SLEPPJÜKKEL EGYÜTT, AMÍG EZT BÉKÉSEN MEGTEHETIK.NÉPNYÚZÓ HAZAÁRULÓ SENKIK.
Nagy Péter
2023-09-24 at 14:01
Én még úgy tanultam, hogy a szabad kereskedelmet közegészségügyi okból lehet korlátozni…Akkor mi itt a kérdés…Egyébként hogy lehet jogképessége egy az EU-nak nem tagja ország az EU Bírósága előtt???
Ja, és az afrikai éhezőknek szállított szar gabona nem rasszista??? ..és kolonoysta szemlélet???
TalEle
2023-09-24 at 13:50
Kellene egy “ellen imázs” filmet készíteni! Nagyon ráférne a kozmopolita, populista pesti csőcselékre! Bemutatni, hogy mit “eredményeznének” Gyurcsányék! Íme, izelítőül::1. 182 ezer forint mínusz havonta, mivel brüsszeli utasításra azonnal eltörölnék a rezsicsökkentést, 2.migránsok árasztanák el ez országot, úgy évente egy-két százezer fő, mivel brüsszeli utasításra elfogadnák a migránsok szétosztását,3. Soros álciviljei tanítanák maszturbálásra a magyar óvodásokat + az ELTE-n kiképzett, Sorosék által “érzékenyített” bírók ítélnének meg korkedvezményes nyugdíjat hirtelen transznemű “átvedlett” honfitársainknak, stb…
Naprózsa
2023-09-24 at 13:35
Egyformán szégyelltük azokat a 300 forintokat mi kifosztott kiszolgáltatott betegek és az orvosok, akiknek el kellett kérniük.
Nem volt utca, ahol táblák ne hirdették volna, ” Ez a lakás, ház eladó” mert nem tellett már ennivalóra sem sokaknak.
Na, ez az amit nem kívánunk vissza, aljas országkirablók.
Ja, hol is voltatok akkor, olimpiagyilkosok? Hát külföldön hárombetűs kiképzésen…
Keljfel Julcsi
2023-09-24 at 13:30
Ez a Dobrev egyszerűen nem tudja elképzelni az életét hatalom nélkül. Lassan klinikai esetnek tűnik a férjével együtt. Egy gonosz, ördögi házaspár, akit az irreális tervük forrja továbbra is össze.
Nem tudja elfogadni , hogy a nép többsége nem felejti el családja szörnyű bűneit, illetve a Gyurcsány kormányzása idején elkövetett eklatans hibákat.
Azt szugeralja, hogy a magyarok érdekében küzd. De csak egy kis szaktudással emberekről látszik mennyire nem hiteles a mondókája.
Parallel univerzumában Dobrev Istennő megérdemli a nép feletti uralmát, mert ő persze tisztességesebb és jobb mint Orbán Viktor.
Nagyon nagy hiba volt ezeket a rendszer váltáskor nem elszámoltatni.
2 ÉNAKI
2023-09-24 at 12:33
Ez idő elōtt megbuggyant,megsem várta a 2026 os választást. Késő Dobrev a hatalom ragaszkodásához,ismerünk benneteket. Hazudtok éjjel,nappal.
Angie
2023-09-24 at 12:27
Az lehet, de abból én még egyszer nem kérek!
Nekem most minden oké, én biztos nem váltok, pláne rájuk!
TS
2023-09-24 at 12:25
“Ettem én a maguk kosztját!” (Pelikán József gátőr)