Kínának emelnie kell védelmi erőforrásainak, így a rendelkezésére álló hazai tartalékoknak, a technológiának és a gyártási láncoknak a kihasználtságát, hogy “meg tudja erősíteni hadseregét és meg tudjon nyerni háborúkat” – jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán a hadsereg és a katonai rendészet képviselői előtt.
Hszi a hatalmon lévő Kínai Kommunista Párt főtitkára, és a korábbi gyakorlattól eltérően tavaly gondoskodott arról, hogy egy harmadik terminusra is az maradjon. Most zajlik Kínában a parlament évi rendes, kétheti ülésszaka, amelyen várhatóan újraválasztják elnöknek is. Mint elnök a hadsereg főparancsnoka is.
Az integrált stratégiai kapacitások megszilárdítása és javítása egy olyan új követelmény, amelyet a kommunista párt ír elő
-mondta Hszi a parancsnokok előtt a CCTV állami tévé jelentése szerint. Arra kérte az ország kutatólaboratóriumait: gyorsítsák fel kutatási tevékenységüket a haditechnika területén, hogy az ország ne szoruljon rá az importra. Az ipari gyártási láncoknak ellenállóbbnak kell lenniük a válságokkal szemben, az infrastruktúrát gyors tempóban fejleszteni kell, és tartalékokat kell felhalmozni a hazai természeti kincsekből – mondta.
A hadseregnek szembe kell néznie a stratégiai kockázatokkal
-jelentette ki, de nem fejtette ki, hogy ezek szerinte miben állnak.
Kína katonailag egyre magabiztosabb az Egyesült Államokkal és más országokkal szemben is, és soha nem mondott le arról, hogy erővel visszavegye a kebelébe Tajvant, amely viszont elveti, hogy újra Peking fennhatósága alá tartozzon, és maga mögött tudhatja az Egyesült Államok katonai támogatását – írta a Reuters hírügynökség.
Forrás/fotó: MTI
hivő
2023-03-09 at 12:09
Ez még lehet jo hir
is a mi számunkra.
Persze az Iránban
felfedezett oriási
lithium készletek is
jol fognak jönni a
modern kinai hadviselés-
nek.
amintazvagyon
2023-03-09 at 01:42
Kína nem sokáig fogja eltűrni hogy olyan amerikai kém és támaszpontok
legyenek közvetlen közelében mint Tajvan és Hongkong-ahogy az oroszoknak
Ukrajna mint amerikai támaszpont
Orientál
2023-03-08 at 20:07
Ungarn über alles ! Csak tájékoztatásul hogy a kínaiak már egy jó részétől megszabadultak – értsd USA DOLLÁR – DE NEM KELL AGGÓDNI MERT MÉG RENGETEG USD VAN NÁLUK ,na és ezt csak újabb figyelmeztetésként tennék USA felé. Abba ne reménykedjél hogy USA a különböző akcióival már régebb óta nem támad a kínaiak ellen: Még Trump idején az egyik kínai szigeten őrizetbe vettek az USA egyik oda telepített diplomáciai dolgozóját aki lázító kiképzést tartott ottani rengeteg fiatalnak. Érdekes volt amikor a kínaiak ezt nemzetközileg nyilvánosságra hozták na az USA hisztizve megsértődött. USA nem csak kazahoknál lázított ,mindenhol ahol nem az ő szaros seggét nyalják az országokat irányító politikusok.
Ungarn über alles !
2023-03-08 at 17:37
Orientál
nem egészen tudják véghez vinni, mert az a kínaiak kereskedelmi garanciája
pampafu
2023-03-08 at 17:35
Brutális összegeket tervez katonai fejlesztésekre !
Egyenlőre nem tervezi az 1000 milliárd dolcsi kivonást, mert jól
kamatozik…. de a lehetőség benne van !
Ungarn über alles !
2023-03-08 at 17:34
mi a lóf* ebben az új ?
már legalább három napja közismert, hogy 7%-ra emelik a hadi költségvetésüket
pm
2023-03-08 at 17:16
Az usa az erőfitogtatással valószínűleg most pont azt érték el, amit el akartak kerülni:-)
Kína és az oroszok közelednek egymáshoz, fegyverkeznek, szövetkeznek..
Orientál
2023-03-08 at 17:15
… Elnézést kihagytam hogy a degenerált USA még az irániakat is a két említett ország ölelésébe kergette.
Orientál
2023-03-08 at 17:12
Kína jól tenné hogyha több 1 000 milliárd USA dollártól szabadulna meg.
Logikus
2023-03-08 at 17:07
Ha az USA is növeli, akkor Kína miért ne tehetné?
Matu
2023-03-08 at 17:03
Mi mást tehetne, amikor az USA belengette, hogy háborúra készül Kínával két éven belül? Fel kell készülnie, ha akar, ha nem.
Orientál
2023-03-08 at 17:02
Már 2021-ben amikor USA csak 10 szabadalmaztatását jelentette be addig a kínaiak 15 szabadalmaztatásukat
jelentették be. USA degenerált irányítói egymás politikai hadászati kutatási … ölelésükbe kergette az oroszokat és a kínaiakat.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-08 at 16:58
A Reuters honnan tudja vajon, hogy a Tajvani átlag polgár mit szeretne? Kínához tartozni, vagy USA csicskaként vegetálni? Mert vannak ott más vélemények is!
János
2023-03-08 at 16:43
Ennek egyesek nem fognak örülni. De még a kettesek sem. ??❗
bl
2023-03-08 at 16:39
Ha Kína elkezd gyártani, akkor annak a nyomába se ér a fejlettnyugat, mert nyugaton rég átvették a hatalmat az elmebeteg bölcsészek, már hírmondója sincs olyan embernek, aki össze tud rakni például egy maszkkészítő automatát a garázsban. A hozzáértés és a szakértelem már elmenekült nyugatról, helyett vannak a mindenhez értők, a jogtudósok, a bőcsészek, az elmebeteg(semmihez se értő) kvóta politikusok.