Pesti Srácok

HungaroControl: három év múlva érheti csak el a légi közlekedés a 2019-es szintet

HungaroControl: három év múlva érheti csak el a légi közlekedés a 2019-es szintet

Legkorábban három év múlva érheti el a magyar légi közlekedés a 2019-es szintet, miután a járvány korábban sosem látott visszaesést okozott az iparágban: tavaly csaknem 60 százalékkal esett vissza a légtérben átrepülő, valamint Budapestre érkező és onnan induló járatok száma – közölte szerdán a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat az MTI-vel.

A tavaly bevezetett korlátozások, valamint az utazási szokások változása miatt a magyar légiforgalmi szolgálat által felügyelt gépmozgások – azaz a hazai és a koszovói átrepülő gépek, a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre érkező, illetve onnan induló járatok, valamint a nem ellenőrzött légtérben közlekedő kisgépek – száma jelentősen elmaradt a 2019-estől, amikor több, mint egymillió repülőgép biztonságos közlekedését szavatolták a magyar irányítók.

Magyarország átrepülő forgalma a 2019-es rekordévhez képest tavaly 57 százalékkal mérséklődött, 430 ezerrel kevesebb gép haladt át az ország felett. A Koszovó feletti magas légtér gépmozgásainak éves csökkenése is meghaladta az 55 százalékot, itt 50 ezer járat biztonságos közlekedését segítették tavaly a HungaroControl szakemberei.

Kiemelik: a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér le- és felszálló forgalma pedig ennél is nagyobb mértékben, több mint 61 százalékkal esett vissza. 2020-ban volt olyan nap, amikor a korábbi években tapasztalt háromszáz járat helyett csupán tizenkilenc fordult meg a légikikötőben. A járványhelyzet a kisgépes repülésekre – az úgynevezett nem ellenőrzött légtér forgalmára – hatott a legkevésbé: ott 23 százalékos csökkenést regisztráltak. Az Eurocontrol legkedvezőbb előrejelzése szerint a légi forgalom legkorábban 2024-re állhat vissza a 2019-es szintre, így a HungaroControl az idén a 2019-es gépmozgások 50-60 százalékával számol.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.