Pesti Srácok

Húszezres tömegtüntetés volt Skóciában a függetlenségért

Húszezres tömegtüntetés volt Skóciában a függetlenségért

Mintegy húszezren gyűltek össze szombaton a skóciai Glasgowban, hogy Skócia függetlenségéért tüntessenek – közölték a szervezők. Nicola Sturgeon, a Skóciában kormányzó, függetlenségre törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője is jelen volt a megmozduláson. Öt éve ez volt az első alkalom, hogy a politikus részt vett egy függetlenségi rendezvényen.

Órákkal a szombati nagygyűlés kezdete előtt kiadott közleményében azt írta:

Sturgeon pénteken azt mondta, hogy december vége előtt Londontól kérni fogja egy új függetlenségi népszavazás megtartását. A múlt héten a brit parlament megszavazta, hogy előrehozott parlamenti választást tartsanak az Egyesült Királyságban december 12-én. A szavazást Boris Johnson kormányfő kezdeményezte annak érdekében, hogy megtörje a politikai patthelyzetet az általa Brüsszellel együtt kimunkált Brexit-megállapodás érdekében. Sturgeon szombati közleményében hangoztatta: a decemberi szavazás Skócia esélye arra, hogy megússza a Brexitet és kezébe vegye sorsa alakulását. A politikus egyben arra szólította fel a szavazókat, hogy pártjára, az SNP-re voksoljanak és ezzel erősítsék meg Skócia helyzetét.

PestiSracok facebook image

A skót függetlenségről 2014 szeptemberében, vagyis jóval a brit EU-tagságról 2016 nyarán tartott – a kilépést pártolók szűk, 51,89 százalékos többségű győzelmével végződött – népszavazás előtt már tartottak egy referendumot, de akkor az elszakadást ellenzők győztek 55 százalékos többséggel. A 2016-os brit EU-tagsági népszavazáson a skótok 62 százaléka viszont a bennmaradásra voksolt, és Nicola Sturgeon azóta többször is kilátásba helyezte, hogy Skóciában újabb népszavazást tartanak a függetlenségről. A skót kormányfő visszatérő érvelése szerint Skócia nem engedheti meg, hogy egyértelműen kinyilvánított bennmaradási szándéka ellenére "kirángassák" az Európai Unióból. A konzervatív párti brit kormány már korábban többször is visszautasította az újabb skóciai függetlenségi népszavazás engedélyezésének lehetőségét.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?