Hagyományos vízgazdálkodás mentheti meg a Kiskunságot az elsivatagosodástól
"Dédapáink pontosan tudták hogyan terelgessék, őrizgessék a vizet, nem kellett hozzá se dózer, se árokásó, se markoló, se traktor, se gázolaj, se benzin, csak a táj ismerete, szeretete" - írják kétségbeesett felhívásukban az elsivatagodásnak indult Kiskunság környéki települések, ahol a globális felmelegedésnek köszönhetően lassan egyre nehezebbé válik a földművelés, állattenyésztés. A megoldás az lenne, ha a szélsőségesen érkező csapadékot tocsogók és árkok segítségével a helyiek visszatarthatnák, ahogyan a helyiek egészen az '50-es évekig végezték a vízgazdálkodás hagyományos formáját. Akkor valami megtört, amit ideje lenne rendbetenni, amíg nem késő.
A Kiskunság vízért kiált! – írja a három község önkormányzata, helyi gazdálkodók és egyesületek által jegyzett kiáltvány. Mint fogalmaznak, Jászszentlászló, Szank, Móricgát községek lakói és a helyi gazdák aggodalommal figyelik az éghajlatváltozás okozta pusztítást,
földjeink és mindennemű jószágunk végveszélybe sodródásától tartván fordulunk országunk és szűkebb pátriánk vezetőihez és közvéleményéhez, hogy felhívjuk a magunk által nap mint nap megtapasztalt veszélyre a figyelmet és egyben segítséget kérjünk a bennünket fenyegető veszedelem elhárításához.
Hol sok, hol kevés
A közleményben arról írnak, tapasztalataik szerint a globális éghajlatváltozás jól érzékelhetően felgyorsult, az időjárás egyre szélsőségesedik, hol sok a víz, hol pedig kevés. Emiatt a helyi gazdáknak (újra) meg kell tanulniuk gazdálkodni a vízzel. Mint fogalmaznak,
Van egy mondás felénk: aki homokon gazdálkodik, házasságot köt a nyomorúsággal. Igen, mert a homokon mi a homokkal próbálunk gazdálkodni, szántjuk, gyötörjük, öntjük belé a műtrágyát, de nyomorúságon túl vajmi kevés hasznot lelünk benne. De ugyanitt járnánk akkor is, ha a vízzel gazdálkodnánk? Úgy véljük, a jövőnk egy próbát nekünk megér.
Az öregek még tudtak bánni a vízzel
A közleményben arról is írnak, bár a szakma és a hivatalos fórumok is foglalkoznak a térség elsivatagodásának problémájával, „erőfeszítéseik nyomán egy szekérderéknyi tanulmány, gyakorlati eredmény meg semmi”, miközben az elmúlt közel egy évtized alatt milliárd köbméterekben mérhető a táj vízvesztesége. Mint felidézik, „valamikor nagyapáink, dédapáink pontosan tudták hogyan terelgessék, őrizgessék a vizet, nem kellett hozzá se dózer, se árokásó, se markoló, se traktor, se gázolaj, se benzin, csak a táj ismerete, szeretete, no meg ásó, lapát, kapa esetleg egy talicska”. Elképzeléseik szerint az ő nyomdokaikon haladva, amennyiben a terepviszonyok azt lehetővé teszik és engedélyt is kapnak rá, szétterítenék az vizet, tavakat és tocsogókat alakítanának ki. A közleményben az érintett települések ennek a komplex a víz visszatartását víz-, és tájgazdálkodási rendszer kidolgozásához kérnek segítséget. Mint fogalmaznak,
Amit lehet mi a magunk erejéből megteszünk, hogy szülőföldünket ne szikkassza sivataggá az éghajlatváltozás és ehhez kérjük ki-ki a maga ereje és tehetsége szerint, munkájával, tudásával járuljon hozzá, hogy az itt szerzett tapasztalatokat az ország más tájain is kamatoztathassuk. Jöjjön, segítsen, tanuljon, tanítson, és vigye hírét mindannak, amit elérünk, legyen az siker vagy kudarc.
Az ötvenes évek elejéig még volt vízgazdálkodás
Nagy András, Jászszentlászló polgármestere portálunk kérdésére felidézte, egészen az 1950-es évekig folytattak vízgazdálkodást a homokhátságon a művelésre kevésbé alkalmas, vagy alkalmatlan területeken. Ez a régi időkig visszanyúló gyakorlat egyrészt a földéhség, másrészt a megváltozott törvényi szabályozás, továbbá a hagyományos vízgazdálkodási módszereket figyelmen kívül hagyó új csatornarendszer miatt lehetetlenült el. A polgármester hangsúlyozta, a még ma is élő idősebb generáció a gyakorlatból is ismeri ezt a vízgazdálkodási módot, a koncepció tehát rendelkezésre áll, ott van a fejekben, bár mint megjegyezte, már „az utolsó órában járunk”. Hozzátette, a Bodrog-közben egy mintagazdaságban kipróbálták ezt a vízgazdálkodási módot, és az elvártaknak megfelelően nőtt a terület kipárolgása, amely jótékony hatással volt a szomszédos termőterületek terméshozamára.
Nem engednék elfolyni az esővizet
Nagy András elmondta, a korábbi gyakorlat felélesztésével elsősorban az a céljuk, hogy a tavaszi, csapadékos időszakban érkező esővizet visszatartsák az úgynevezett 20-30 négyzetméteres „tocsogók” és a köztük futó csatornarendszer kialakításának segítségével. Hozzátette, a globális felmelegedés a területen aggasztóan érzékelteti a hatását, az elmúlt 15 év alatt 5-6 métert esett a talajvíz nyugalmi szintje, az éves csapadékmennyiség pedig nem haladja meg a 3-500 millimétert, amely tragikusan kevésnek számít. Az időjárás szélsőségesedésének köszönhetően ráadásul a csapadék nagy mennyiségben zúdul le, amelyet képtelen megtartani a terület. Az aszályos időszaknak köszönhetően nagymértékben lecsökkent a terület kipárolgása, és ez a terméshozamon is meglátszik. Mint a polgármester megjegyezte, ennek is köszönhető, hogy a három település által életre hívott kezdeményezéshez pozitív módon állnak a gazdák, hiszen megértetté, hogy szükség van a hagyományos vízgazdálkodási gyakorlat felelevenítésére.
Még a vízügy is megértette
A polgármester kiemelte, a helyileg illetékes vízügyi hatóság is megértéssel és támogatással fogadta a kezdeményezésüket, ez ugyanakkor a nógrádi és szabolcsi gazdák hasonló elképzelései kapcsán közel sem alakult ilyen pozitívan. Nagy András szerint ezért is fontos, hogy a jelenlegi szabályozások megsértése nélkül sikerüljön megvalósítani az elképzelést. Mint hozzátette, a gazdák számára probléma lehet, hogy a művelés alól a tocsogók létesítése miatt kivont területre nem jár a földalapú támogatás, ezt más forrásokból ugyanakkor lehetne pótolni. Az elképzelés megvalósításához ugyanakkor nem elég a települések és a gazdás összefogása, hathatós állami beavatkozásra is szükség lenne.
Forrás: elotiszaert.hu; kezdőkép: magyarmuzeumok.blog.hu
