Pesti Srácok

"Ez egy csoda, hogy nyugodtan lehet itt sétálni..." – Az utca emberét kérdeztük autómentességről, klímahisztiről, felelősségről

Klímavilágvégét hirdető, vörösből zöldre átvedlett politikusok és aktivistáik vs. a klímaváltozást, az emberi pusztítás jelentőségét elhazudó, Gaia istennőben hívő szektás sarlatánok – ők vívják most a választások közeledtével egyre hangosabban, később majd jóval halkabban értelmetlen és üres szócsatáikat, jobbára egymás szórakoztatására. Portálunk ugyanakkor az autómentes hétvége alkalmával az utca emberét, elsősorban gyerekeseket szólaltatott meg arról, túl van-e tolva a klímapara, vagy azért van ebben az ügyben tennivalónk, és ha igen, kinek. Meglepő dolgokat tapasztaltunk.

Szeptember 21-22. között sokadik alkalommal zárták le a forgalom elől az Andrássy utat, hogy a kora őszi napsütésben békésen sétálgathassanak kisgyerekesek, idősek, fiatalok, megtapasztalhassanak olyan tereket, amelyeket az autóforgalom évközben elzár előlük. Érdemes is hangsúlyozni, micsoda luxus, érthetetlen nagyvonalúság, hogy Budapesten a világörökség meglévő két helyszínén, azaz a Duna-parton (mint látkép, 1987 óta a világörökség része), valamint az Andrássy úton (amely 2002 óta része a világ kulturális örökségének) a legnagyobb arányban és méltatlanul autók közlekednek; a Duna-parton még helyet sem hagytak a gyalogosok számára, rendszeresek a dugók, az autóforgalom elzárja örökségétől a városlakót, a turistát.

Visszatérve: az autómentes nap keretében tartott felvonuláson a gyerekek műanyag játékmotorokkal a Hősök teréről indulva az Andrássy úton vonultak fel családtagjaikkal. A szervezők előzetes regisztráció után a helyszínen ingyenes kismotorokat ajándékoztak, és a gyerekek biztonsági mellényt is kaptak. A rendezvény és a felvonulás ideje alatt gólyalábasok, jelmezesek, arcfestés, játékállomások és sok, többek között zenés program várja a családokat.

Mi meg mertük kérdezni az utca emberét is, mit gondol a klímaváltozásról

PestiSracok facebook image

Vasárnapra immáron harmadszor hirdettek klímasztrájkot azok a zöld és civil szervezetek, amelyek szerint klímavészhelyzet van, klímakatasztrófa közeleg, legalábbis akkor, ha az államok nem csökkentik határozottabban károsanyag-kibocsátásukat, nem áldoznak többet a megújuló energiaforrások támogatására, nem sarkallják a gazdasági szereplőket önmérsékletre.

Attól, hogy egyes politikai pártok, álcivil, lényegében baloldali háttérszervezetek, kommunistából szocialistába, majd onnan zöld ruhába átöltözött politikusok, külföldön kiképzett aktivisták a hisztériáig képesek magukat felhergelni a puszta hatalomszerzés érdekében, most vonatkoztassunk el.

Hallani róluk, látni őket lehet éppen eleget. Az ugyanakkor sokkal fontosabb kérdés, hogy az átlagember, a választó hogyan látja a klímaváltozást, saját és gyermekei jövőjét, és kit tesz meg felelőssé. A hétvégi autómentes napokon az Andrássy úton sétálgató utca emberét kérdeztük.

Meglepő reakciók

A portálunknak nyilatkozók kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy fontos kérdés a klímaváltozás, amivel foglalkozni kell. Ugyanakkor egyikük sem emlegette a hisztériabaloldal által felkapott klímavészhelyzet kihirdetésének fontosságát. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a megszólalók kivétel nélkül a személyes felelősség fontosságát hangsúlyozták legeslegelsőként: azzal kezdték válaszaikat, hogy kis, egyéni szinten nekik, maguknak az embereknek általában kell cselekedeni. Nem kormányokat, politikusokat, vagy multicégeket kezdtek el szapulni, hanem azt hangsúlyozták, hogy

Mindezt annak ellenére emelték ki elsőként, hogy szinte egyöntetűen úgy vélték: akár az európai erőfeszítések is feleslegesek, ha az Egyesült Államok, és Kína, mint fő szennyezők, nem lépnek fel drasztikusabban saját károsanyagkibocsátásukkal szemben. Mint egy válaszadó édesapa fogalmazott: a globális felmelegedés kérdését európai, továbbmenve globális szinten kell kezelni, de

Egy nagypapa hozzátette:

Szintén fontos üzenet a multicégeknek, hogy – kérdésünkre – egyetlen válaszadónk sem bízott abban, hogy a profithajhászáson képesek lennének felülemelkedni; mint egyik interjúalanyunk fogalmazott:

Úgy vélték, fontos az államok, államközösségek szerepe, akik azt tudják mondani a multiknak, hogy "eddig és ne tovább", és állami, globális fellépést sürgettek megregulázásukra.

Az autómentes hétvége kapcsán pedig mind egyetértettek abban, hogy csodálatos élmény az autómentes Andrássyn végigsétálni, és többször is megtennék évente, ha lehetne.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu; Vezetőkép: MTI; Videó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.