Pesti Srácok

Ukrajna legmagasabb hegycsúcsa nyomán szemét-Hoverlának nevezték el a Tisza-parti hulladéklerakót (VIDEÓ)

Ukrajna legmagasabb hegycsúcsa nyomán szemét-Hoverlának nevezték el azt a szeméthegyet, amely a kárpátaljai Rahó mellett, a Tisza háromszáz méter hosszú szakaszán éktelenkedik. A nyolc méter magas szeméthegy a folyótól csak mintegy húsz méterre található, így magasabb vízállás esetén a hulladékot felkapja a víz, amelyből bőséggel érkezik aztán Magyarországra.

A KárpátHír.com a Mukacsevo.net cikkére hivatkozva arról ír, hogy az európai környezetvédőket is megdöbbentette a Rahó melletti illegális hulladéklerakó, amelyről fotókat és videókat is készítettek. Mint a felvételeken is látszik, rövid időn belül három, háztartási hulladékkal megrakott teherautó is érkezett a területre, amely egyúttal azt is jelenti, hogy az aktív szemétlerakó kiterjedése csak bővülni fog. Viktor Bucsinszkij Facebook-bejegyzésében írt arról, hogy többek között több tonna – különben újrahasznosítható – PET-palack rondít a tájba, mérgezi a környezetet és a folyó vizét. Mint kiemelte, nagyobb árhullám esetén a Tisza menti települések mind részesülnek ebből a hulladékból.

Portálunk is írt már korábban a Tiszát 15 éve szennyező hírhedt hulladéklerakóról, amely miatt közvetve már diplomáciai jelzést is küldött hazánk Ukrajnának, jelezve, hogy kártérítési igényt fog bejelenteni, ha továbbra is ilyen jelentős mennyiségű hulladék érkezik vízi úton hazánkba a megoldatlan ukrajnai hulladékkezelés miatt. Miközben Kijev még csak válaszra sem méltatta hazánk tiltakozását, nemrégiben a Tiszta víz, boldog Tisza kezdeményezés révén környezetvédők és önkéntesek mérik fel a hulladékgócokat a folyó mindkét partján.

Forrás: mukachevo.net/karpathir.com; Vezetőkép: KárpátHír; Videó: youtube.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.