Pesti Srácok

Hűtlen kezelés, pénzmosás a vád a Betonút egykori vezetői ellen

Hűtlen kezelés, pénzmosás a vád a Betonút egykori vezetői ellen

Hűtlen kezelés és pénzmosás bűntette miatt vádat emelt az ügyészség a Betonút Rt. egykori vezérigazgatója és helyettese ellen – olvasható a csütörtöki Magyar Nemzetben.

A gyanú szerint a vezetők legalább másfél milliárd forintot vontak ki egy ciprusi offshore vállalkozáson keresztül a cégből, majd az összeget különböző pénzügyi műveletekkel tisztára mosták – közölte a lap. A cikkben megjegyzik, hogy Dunai György és Garamszegi Gábor, utóbbi volt MSZP-s önkormányzati képviselő a K&H ügyben szereplő Kulcsár Attila ( a fotónk bal oldalán) kiemelt "sikerdíjas" ügyfelei voltak, a brókerper terheltjei.

A Fővárosi Főügyészség annyit közölt, hogy a vádirat szerint a vádlottak 2001-ben vagyonkezelői kötelezettségüket megszegve egy ügyvéd ismerősük közreműködésével egy építőipari cég részvényeit – az érdekeltségükbe tartozó cégtől – a tényleges vételárnál másfél milliárd forinttal drágábban vásárolták meg, ezzel vagyoni hátrányt okozva a Betonút Rt.-nek.

PestiSracok facebook image

MTI/Magyar Nemzet

Ajánljuk még

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."