Pesti Srácok

Igazoltatás kontra szemkilövés – rendőrterrort emlegetnek a diáktüntetés résztvevői

Igazoltatás kontra szemkilövés – rendőrterrort emlegetnek a diáktüntetés résztvevői

Diákok és hozzájuk csapódott egyéb tiltakozók egy csoportja kezdett el panaszkodni a pénteki diáktüntetés utáni, állítólagos rendőri atrocitások miatt. A Pesti Bulvár vérszemet kapott és azonnal elnyomásról, brutalitásról és majdnem bekövetkezett tragédiáról kezdett beszélni, pedig 2006-tal ellentétben senkinek nem lőtték ki a szemét, senkit nem vertek kardlappal a lovasroham közben. Mert nem volt lovasroham. Az események értelmezése kapcsán megkerestük Apáti Bence publicistát, hiszen ő annak idején – sokadmagával – elszenvedője volt Gyurcsány Ferenc ámokfutása miatt kialakult tömeges rendőri erőszaknak, ahol nem igazoltattak, hanem embereket vertek véresre és okoztak maradandó sérüléseket. Az események között hasonlóságot nem véltünk felfedezni.

Panaszkodnak a diákok, akik a pénteki diáktüntetés után úgy határoztak, nem mennek még haza, hanem néhány sör elfogyasztása után gyorsan leváltják a kormányt, vagy maguk alakítják át az oktatási rendszert. Feltétezzük, hogy nem egyedül találták ki, hogy továbbmennek, hiszen a fiatalok többször is hangoztatták a hivatalos demonstráción, hogy az ő szabad gondolkodásukat elnyomja a magolás és a sok kémia óra.

A Pesti Bulváron olvashatjuk Rékasi Károly fiának, Zsigmondnak és társainak tragikus történetét, akik mellett rendőrök sétáltak(!), és akiket igazoltattak. A „Ziggy” becenévre hallgató fiatalembert szörnyen megviselték a történtek, annak ellenére, hogy bántódásuk nem esett, csupán a tüntetés után igazoltatták őket, mert nem a járdán mentek, ami egészen elképesztően hangzik.

PestiSracok facebook image

- írta Facebookon Rékasi Zsigmond, akiről nem tudni, mit keresett csoportosan a síneken a demonstráció vége után, illetve, hogy miből gondolja, hogy azért üldözték, hogy el tudják ütni. Itt fontos megjegyezni, hogy néhány száz fős tömegről volt szó, akik olyan könnyedén fel tudtak volna oszolni a demonstráció után, mint az SZDSZ választmánya a milliárdos tartozások miatt.

A hivatalos, politikától mentes esemény utáni "spontán tüntetésre" olyan ismerős arcok is kíváncsiak voltak, mint a Ligetvédők táborában hisztériázó Antal Nikoletta, akinek a nevéhez komoly hőstettek fűződnek: például annak idején az orosz nagykövetség előtt arra buzdította a résztvevőket, hogy lépjenek a nyugati életforma és értékrendek felé, de le tudja nácizni Orbán Viktort is bármikor. Az aktivista erőfeszítései ellenére még nem érte el a hírnév azon szintjét, melyet festékdobáló kollégái már igen. De szerencsére mer nagyot álmodni.

Rékasi Zsigmond, "Nikó" és egy másik tömeg – Fotó: Facebook

Amiről mindenki hallgat: 2006-ban tényleg volt rendőrterror

Arról azonban mindenki elfelejtett írni, hogy volt olyan sajnos, amikor tényleg történtek rendőri brutalitások. Apáti Bence publicista a PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, őt, ezekkel a fiatalokkal ellentétben, 2006-ban meglőtték gumilövedékkel és kardlappal ütötték, mégis kevesebbet panaszkodott.

- meséli a 12 évvel ezelőtti eseményekre emlékezve Apáti Bence a PestiSrácok.hu kérdésére.

Hozzátette:

Ebből is látszik egyébként, milyen hasznos dolog a sport, segítségével könnyebb elmenekülni a rendőri brutalitás elől, ami a baloldal szerint a jelenlegi diktatúrában simán előfordulhat, tehát logikátlan azt követelni, hogy kevesebb legyen a tesióra.

- mesélte Apáti Bence, aki fel van háborodva, hogy a ellenzék gyerekeket használ arra, hogy feszültséget gerjesszen. Véleménye szerint 2006-ban szó szerint rendőrterror történt, amire akkor szinte csak legyintett a liberális elit, mondván: “megérdemelték”.

– emlékszik vissza a publicista.

Ez azért is érdekes, mert sok tüntető diákot lehetett a demonstráció után a budapesti kocsmákban látni, de azon kívül, hogy az egyik helyen este 8-kor véget ért a Jager-akció, egyéb sérelem nem érte őket.

Apáti Bence az ügy kapcsán azt is felrótta, hogy 2006 miatt senki nem kért bocsánatot. Kifejtette:

Rékasi Zsigmond egyébként a Renegátlástalanok nevű mozgalmával újabb tüntetés szervezését jelentette be, amit a közeljövőben nem csak megtartanak, hanem még a célját is kitalálják addig.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.