Ugye, emlékszünk, mennyire fájt a magyarországi balliberális rikoltozókórusnak a Szabadság téri német megszállási emlékmű? Ugye, emlékszünk, milyen hisztériát csaptak miatta? Tüntettek, odatáboroztak, kempingeztek, körbeszemetelték; ma is ott van mellette az a kaotikus szemétkupac. Azt hangoztatták, hogy az emlékművel a németekre próbálja átkenni a kormány a magyarok felelősségét – őszinte szembenézés helyett. Érdekes egybeesés, ki mindenkinek volt eddig fontos, hogy a magyarok felelősségét jó vastagon aláhúzza a németek által kitervelt és megvalósított holokausztért: a náciknak és a kommunistáknak. Nemcsak a zsidóság, hanem az egész ország számára iszonyú időszak kezdődött 80 évvel ezelőtt, amikor a Német Birodalom katonai erővel megszállta szövetségesét, Magyarországot, és ideküldte basáskodni fölöttünk a történelem egyik legundorítóbb véglényét, Edmund Veesenmayert. Nézzünk hát szembe őszintén a történtekkel!
Abban, hogy sok magyar máig valamiféle öröktől rendelt fegyverbarátainknak tartja a németeket, az események nem ismerete a legfőbb ludas. A magyar katonával (ahogy a többi szövetségessel) szembeni bánásmód a fronton pontosan megmutatta, hogy a németek minden segítőjükben alárendeltet látnak, akiknek egyetlen küldetésük így vagy úgy dolgozni a felsőbbrendű német faj birodalmának szolgálatában. A Mandiner fontos forrást közölt ma: Edmund Veesenmayer Magyarországról szóló, kimerítő jelentését 1943 decemberéből. Az akkori külügyi főtisztviselő a megszállástól kezdve Hitler teljhatalmú magyarországi megbízottja volt, azaz élet-halál ura a mi országunkban. Veesenmayer már 1932-től az NSDAP tagja volt, 1936-tól SS-tag is, külügyesként pedig hamar Délkelet-Európára szakosodott. A nevezett jelentésben néhol a valóságot taglalta, néhol a fajgermán ideológiai túlhevültségtől megrészegülve masszív hazugságokat hordott össze, és végig rendkívül lekezelően beszélt a magyarokról. Mindez persze szíve joga. Amihez nem volt joga, az az, amit Magyarországon művel 1944. március 19-től kezdve.
Már a német megszállás napján megkezdődött a terror: a németellenes meggyőződésű politikusokat, közéleti szereplőket letartóztatták, elhurcolták, és azonnal hozzáláttak a zsidók gettókba gyűjtéséhez, amit hamarosan a koncentrációs táborokba deportálásuk követett. A felénk már addig is tetemes adósságot felhalmozó Németország ugyancsak alaposan felpörgette Magyarország ipari, mezőgazdasági, pénzügyi és katonai kizsigerelését.
Mindennek a főszervezője Edmund Veesenmayer volt. Magyarországon még Adolf Eichmann-nak is ő parancsolt. Veesenmayer nem vérezte össze a kezét, de minden vérontásnak és rablásnak ő a legfőbb felelőse.
A háború után aztán az 1943-as jelentéséből már ismerős cinikus, leereszkedő stílusú hazudozással kente át a magyarországi holokauszt felelősségét a magyarokra. A nürnbergi perben azt vallotta, hogy ha a magyarok nem teljesítettek volna odaadóan minden német kérést, akkor a németeknek nem lett volna kellő létszámú személyzetük a deportálások végrehajtásához. Ugyanez a Veesenmayer 1943-ban még minket nomádozva, töröközve, cigányozva fejtegette, mekkora gond, hogy a magyarok nem antiszemiták, és Magyarország nem elég készséges a német óhajok és követelések teljesítésében. Ez az ellentmondás valamiért sosem kapott nagy figyelmet.
Megakadályozhatta volna Horthy a magyarországi holokausztot? – Honi felderítés (Videó)
Nem úgy a vád, miszerint a magyar zsidók összegyűjtését valójában nem is a németeknek kellett megoldaniuk, mert mi megcsináltuk helyettük, azaz a magyarok tulajdonképpen legalább olyan nácik, ráadásul mi – a németekkel ellentétben – nem néztünk szembe a múltunkkal.
Náci–kommunista fegyverbarátság a magyarok ellen
A rendszerváltoztatás óta folyamatosan ezt vágják a fejünkhöz, ezzel próbálnak minket bűntudatba és szégyenkező hallgatásba parancsolni a kommunisták, liberálisok, woke–globalisták. Nemcsak a gátlástalan öldöklésben, hanem a magyarellenes hazudozásban is összeérnek tehát a szélsőséges ideológiák harcosai: a nácik, a kommunisták és a liberálisok. Hogy miért hazudozás ez? Lássuk!
A magyarokat nácizó vádaskodók mélyen hallgatnak róla, hogy mit műveltek nálunk a németek. Magyarország megszállásával nemcsak a terror, az üldöztetés és a rablás kezdődött el rögtön, hanem az ország irányítását is gyökeresen átalakították. Veesenmayer rövid időn belül lecserélt 29 főispánt a 41-ből, lecserélte Budapest főpolgármesterét és a nagyobb városok polgármestereinek kétharmadát, sok kormánytisztviselőt és helyhatósági főtisztviselőt, betiltották az ellenzéki pártokat, kormánybiztosokat állítottak a szakszervezetek élére, ellenőrzésük alá vonták a sajtót és a rádiót, továbbá betiltották a külföldi rádióadók hallgatását.
Gyakorlatilag sorcserét hajtottak végre a közigazgatás, a politika, a sajtó és a dolgozói érdekvédelem vezetésében, a pozíciókat pedig hozzájuk hű emberekkel töltötték fel. Olyanokkal, akikben megvolt az áruló szellemiség, az idegen iránti hűség pénzért vagy ideológiai indíttatásból. Meg persze a bizonyítási vágy.
Szeretve tisztelt fegyverbarátaink távoztak, és ez maradt utánuk
Ma sem ismeretlen jelenség ez, és mennyire abszurd, amikor ilyen idegenbérencek vádolják ma en bloc a magyarságot azzal, amit éppen az ő áruló elődeik követtek el! A magyarországi holokausztban ugyanis nem a magyarok segédkeztek a németeknek, hanem a németek által kinevezett csicskák, a nép egy icipici hitvány töredéke.
A legundorítóbb kegyelmi ügy
Mindennek a legfőbb helyi vezetője Edmund Veesenmayer volt, aki a saját irháját mentve kente a magyarokra a saját bűneit. Egy náci bűnöző önmentegetése az alapja a magyarok máig szakadatlan lenácizásának és leantiszemitázásának. És ez a náci bűnöző valóban ügyesen kimentette magát, hiszen utóbb
mindössze 6 és fél évet ült börtönben a horvátországi, szerbiai és magyarországi zsidók kiirtásában játszott kulcsszerepéért,
és azért, mert a Schenker AG logisztikai cég tanácsadójaként nyakig benne volt a német hadsereg által Európa-szerte (Magyarországot is beleértve) rablott holmi elszállításának megszervezésében. A német gyilkoló- és rablógépezet egyik vezető logisztikusának lenni ekkora bűncselekménynek számított a nyugati szövetségesek szemében. Közben sorra felakasztgatták a korábbi magyar beosztottjait azért, mert engedelmeskedtek neki. Később Adolf Eichmann is kötélvégre került 1962-ben, de magyarországi közvetlen főnökének, Veesenmayernek a haja szála sem görbült többé. Hogy történhetett meg mindez?
Veesenmayer magyarázkodik Nürnbergben. Elég elnézőek voltak vele…
Előbb 20 évre ítélték, majd 1951 elején ezt 10 évre csökkentették. A jóságos büntetésfelező John J. McCloy, a németországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság amerikai vezetője volt. Ő jogi tanácsadóként több német cégnek, köztük a Zyklon B-t kifejlesztő IG Farbennek dolgozott még a háború előtt, majd a háborúból amerikai hadügyminiszter-helyettesként vette ki a részét. A háború után a Németország végletes gazdasági leépítését és több darabra vágását célzó Morgenthau-terv ellen lobbizott Truman elnöknél. Hamarosan két évre a Világbank elnöke lett, majd a németországi Szövetséges Ellenőrző Bizottság egyik vezetője. Később bankelnök volt, valamint másfél évtizedig a Külügyi Tanács (Council of Foreign Relations) nevű kormányzati think tank elnöke és öt elnök tanácsadója, menet közben pedig a Kennedy elnök meggyilkolását elmaszatoló Warren-bizottság tagjaként is vitézkedett. Világosan látszik tehát, hogy egy erkölcsi lángoszlop volt, aki elkezdte Veesenmayer szabadon bocsátásának a folyamatát.
A náci bűnözőt aztán néhány hónappal később, 1951 decemberében szabadlábra helyezték, amiben az amerikaiakon kívül azért a nyugatnémet kormányzat és a német közvélemény („Már megváltoztak!”) nyomásgyakorlása is közrejátszott.
A zsidók százezreinek meggyilkolásában és temérdek háborús rablásban főbűnös Veesenmayer ezután világot látott, és ha a Wehrmacht nem is jutott el az emlékezetes ’40-es években Perzsiáig, ő végül igen: az amerikai Archer-Daniels-Midland Company többségi tulajdonában álló, német Toepfer élelmiszerkereskedelmi cég teheráni képviselőjeként, illetve a francia Pennel & Flipo (ma Orca) műanyaggyár általános németországi képviselőjeként dolgozott. Közben Hitler egykori titkárnőjével, Gerda Christiannal tartott fenn szerelmi viszonyt, és már két évvel a szabadulása után kapcsolatban állt Werner Naumann korábbi propagandaügyi államtitkár nácikat tömörítő csoportjával. Ágyban, párnák közt halt meg hazájában, Németországban, 73 évesen. Azt nem tudni, hogy karácsonyonként kapott-e üdvözlőlapot a Wiesenthal Központtól.
A tanulság az, hogy nincs tisztesség és nincs igazság semelyik oldalon. Pofátlan érdekérvényesítés van, semmi más. Ezt feltétlenül érdemes megtanulnunk a XX. századból, kiváltképp, ha németekkel, angolszászokkal, franciákkal és oroszokkal állunk szemben.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS