Pesti Srácok

Így „román patkányozzák” a külhoni magyarokat és dicsérik Gyurcsányt a Jobbik hívei!

Így „román patkányozzák” a külhoni magyarokat és dicsérik Gyurcsányt a Jobbik hívei!

Teljesen egyetért Gyurcsány Ferenccel a határon túli magyarok szavazati jogának megvonásában a Jobbik házi portáljának törzsközönsége. Az Alfahíren a legnépszerűbbek azok a hozzászólások lettek, amelyek válogatott mocskolódásokkal illették külhoni magyar testvéreinket. Volt, aki például így rontott rájuk: „Mocskos féreg! Jogokat mersz magadnak követelni, te román patkány?” Úgy tűnik, a Jobbik-tábor egy tekintélyes része nemzetárulásban utolérte a DK-sokat.

Nem mernénk fogadást kötni arra, hogy az arculatot cserélt és köpönyeget fordított Jobbik szavazótábora eljutott-e már szellemi leépülése végpontjára, vagy van még lejjebb. Ám abból kiindulva, hogy a párt lakájportáljának, az Alfahírnek a törzsolvasói ma már úgy „férgezik”, „román patkányozzák” az erdélyi magyarokat, hogy az a leglepusztultabb DK-s proliknak is „becsületére” válna – szóval innen nézve hamarosan megérkezhet a végállomásra a néhai radikális párt keménymagja, ahol aztán keblükre ölelhetik majd a külhoni magyarokat hozzájuk hasonlóan mérhetetlenül gyűlölő Gyurcsány-párti proletariátust.

Mint arról a PestiSrácok.hu beszámolt, Gyurcsány Ferenc múlt kedden gyűlölethadjáratot indított a külhoni magyarok ellen, és bejelentette, aláírásgyűjtésbe kezdenek, hogy ne szavazhassanak, akik soha nem éltek Magyarországon. Gyurcsány bejelentéséről hírt adott a Jobbik pártlapjaként működő Alfahír is. A cikk alatti kommentekben azután a jobbikos rajongótábor teljesen elszabadult, és bemutatták, hogy lényegileg ugyanolyanok, mint Gyurcsány rajongói. A legtöbb lájkot kapott hozzászóló jelezte, Gyurcsánynak teljesen igaza van:

PestiSracok facebook image

De a java csak ezután következett. Íme, a legmegdöbbentőbbek, mindenfajta kommentár nélkül:

„Jött a románozó aljanép”

A mélyproletár alfahíres kommentekből a minap válogatást közölt Borbély Zsolt Attila, a Jobbik korábbi nemzetpolitikai kabinetjének vezetője is, aki májusi Polbeat című műsorunkban már alaposan helyretette Vona Gábor „nettó nemzetárulást” elkövető pártját. Mostani blogbejegyzésében pedig a következőket fűzte hozzá egykori pártja szellemi lepusztulásához:

Vezető kép: Origo.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?