Nem volt könnyű összegyűjteni a többezer megjelent írásból azokat a bűnügyi témákat, amit a PestiSrácok.hu kiváló oknyomozói munkával tártak Önök elé. Halkan jegyeznénk meg, hogy a Portik-cikkekből vagy a Boros Tamás – elsőként itt közölt – teljes, filmre vett vallomásából könyvet is lehetne írni. És volt más is: elsőként fújta be a szél a postaládánkba a Portik-Laborc találkozók jegyzőkönyvét, vagy éppen a ragadós kezű főzsernyákok lefizetését rögzítő NVSZ-videót. És igyekeztünk virítani klasszikus oknyomozó újságírókként is, gyakorlatilag egy-egy füles alapján egész rémtörténeteket göngyölítve fel. És jártunk tanúskodni a Gyorskocsi utcába, miután a katonai titkosszolgálat és az ügyészség összeveszett egy cikkünk apropóján. S hogy még milyen leleplezésekkel rukkolt elő a PestiSrácok.hu az elmúlt tíz évben? Sorozatunk első részében Szenvedi Zoltán, Szarvas Szilveszter, Pámer Dávid írásaiból válogattunk, most pedig Füssy Angéla és Csibra Tibor cikkeiből gyűjtöttünk egy csokorra valót.
A PestiSrácok tényfeltáró cikkei és a szegedi bírákat leleplező riportjai is hozzájárultak ahhoz, hogy ne mentsék fel a családok százait nyomorba döntő Szeviép-vezéreket. Nem csak azt nyomoztuk ki és mutattuk be, hogy az állítólag becsődölt üzletemberek családtagjai nevében a Szeviép fizetésképtelenné válása után gomba módra nőttek ki és szaporodtak az újabb és újabb cégek, milliárdos vagyonnal, off-shore végződéssel, de azt is nyilvánosságra hoztuk, hogy a markukba röhögve milyen elképesztő luxusban éltek és élnek ma is – míg ki nem fizetett alvállalkozóik szenvedtek. Azt is bebizonyítottuk, hogy a hírhedt Szeviép a baloldallal, baloldali kormányzati politikusokkal összefonódott – akik a 2010-és kormányváltásig tízmilliárdokkal tömték ki a szegedi céget. Czeglédy Csaba őrizetbevételéről és a 6 és fèlmilliárdos költségvetési csalási ügyről a PestiSrácok írt elsőként. Felkutattunk károsultakat, megmutattuk, hogy még 80-90 éves nyugdíjasokat is diákmunkásként foglalkoztattak. Kinyomoztuk, ki-kicsoda Czeglédy rendszerében, milyen pozíciókban közreműködtek az iskolaszövetkezetezésben a gyurcsányista politikusok. A PestiSrácok.hu járt utána Maláj Marcsi, a csengeri örökösnő mesés vagyonáról szóló meséjének is. Lebuktattunk egy pedofilhálózatot, és portálunk volt az első, aki megszerezte és közzétette azt a hangfelvételt, mely miatt Varju László mentelmi jogát az Országgyűlés kiadta és büntetőeljárás indult ellene. De nekünk sikerült megszólaltatni a móri vérengzéssel kapcsolatban Kaiser Edét, aki szabadulása után a Polbeat Extra vendége volt, ekkor találkozott először Szebenyi Istvánnal, aki megtalálta azokat a bizonyítékokat, amelynek révén Kaiser számára felcsillant a remény, hogy még élve elhagyhatja a fegyházat. Ugyancsak vendégünk volt Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, aki a vérengzés után a nyomozók közül elsőként mondta ki, hogy Kaiser Edének nem volt köze a támadáshoz, és akit ezek után kivettek a vizsgálatból. Kaiserrel együtt szerepelt műsorunkban Dezső Antal ügyvéd is, aki egy pillanatig sem kételkedett védence ártatlanságában a móri ügyben. A sem előtte, sem azóta együtt nem nyilatkozó négyest a PestiSrácok.hu két „kopója”, Csibra Tibor és Pámer Dávid kérdezte,
Füssy Angéla tíz évvel ezelőtt jelentette meg első nagy oknyomozó riportját, amit egy veszprémi kollégával közösen írt meg. Annak jártak utána, mi folyik a temetkezési piacon. A PS kiemelt főmunkatársa ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: bár a történet szereplői ajkai, illetve Veszprém megyei cégek, amit akkor ott tapasztaltunk, sajnos általános jelenség és azóta sem sokat változott.
A temetkezési iparág szinte már maffiaszerű működését azóta sem nagyon merte újságíró megpiszkálni. Mi, azaz a PestiSrácok megmutattuk, hogyan adják-veszik a halottakat, miként játszanak össze kórházi dolgozók temetkezési vállalkozókkal, üzletelnek az elhunytakkal, a hozzátartozók háta mögött, kihasználva a gyász legnehezebb pillanataiban szinte senki nem foglalkozik azzal, mi miért úgy történik, miért annyiba kerül.
Kolléganőnk szavai szerint a gyermekvédelmi kérdések mindig is kiemelten foglalkoztatták. Számos tragédiát látva, mely megelőzhető lett volna, írásaiban folyamatosan kongatta a vészharangot, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer komoly árszervezést, reformot kíván. Az egyik legelképesztőbb eset mind a mai napig egy devecseri kisbaba halála, 2014-ban, akit az nevelőapja gyakorlatilag agyvérzésig rázott. A 6 hónapos kisfiú teste már korábban súlyos bántalmazásokról árulkodó sérülésekkel volt tele, amit a védőnő folyamatosan jelzett, jelentett, még sem történt semmi.
Sajnos a mai napig több olyan esettel találkozom, ahol a gyermekvédelmi jelzőrendszer valamely tagja nem cselekszik, másokra vár, ezért húzódik a gyermek védelembe vétele, s marad a kiszolgáltatott gyermek bántalmazó környezetben.
A gyermekvédelmi jelzőrendszer súlyos hibáira a sólyi gyermekgyilkosság kapcsán is felhívtuk a figyelmet, melynek hátterét, annak okait is Füssy Angéla kiváló oknyomozói munkájának köszönhetően tártuk fel.
Feszültség és klientúraépítés a mentőszolgálatnál – Kirúgott orvosok, aggályos pályáztatás
Tényfeltáró cikksorozatban mutattuk be, az egykor volt mentőápolóból, pilótából Országos Mentőszolgálat élére emelt Máté Gábor miként verte szét rövid idő alatt kis híján teljesen a mentőszolgálatot. Igazgatása alatt sorra kötöttek útilaput orvosok talpára. Közben akkora kabinetet épített maga köré, amire korábban nem volt példa, vezetői csapatában volt mindenki volt rendőrtiszttől a bárénekesnőig, fejenként sokszáz ezer forintos fizetésért. De számtalan gazdasági szabálytalanságra is rávilágítottunk. Bár kaptunk komoly vitákat, pereket a nyakunkba, Máté Gábort hamarosan menesztették az OMSZ éléről, utódja viszonylag rövid idő alatt rendet tett a szervezetnél. Ezekről itt,itt, itt írtunk.
Szintén a PestiSrácok cikksorozata vetett véget egy veszprémi onkológus nőgyógyász ámokfutásának, aki 150 ezer forintot kért zsebbe a pàciensektől. Aki nem fizetett, azokkal úgy is bànt. Volt, akit miután nem volt több pénze, tumormentesnek nyilvánított. A nő nem sokkal később több áttéttől szenvedve elhunyt – halálos ágyán még interjút készíthettünk vele. Dr U. J.-nek végül nem csak kamarai tagságát függesztették fel egy időre, hanem bíróság elé állították, sőt elítélték. Csak azért nem kellett börtönbe mennie, mert az ítélkező bíró úgy gondolta, orvosokra nagy szüksèg van, ezért többet használ a társadalomnak, ha szabadlábon marad és dolgozhat.
A CZEGLÉDY – AKTA
Czeglédy Csaba őrizetbevételéről és a 6 és fèlmilliárdos költségvetési csalási ügyről a PestiSràcok írt elsőként. 2017-től napjainkig, azaz majd 5 éve követjük az ügyet, amelynek számtalan pikáns részletét mi kapartuk elő. Felkutattunk károsultakat, megmutattuk, hogy még 80-90 éves nyugdíjasokat is diákmunkásként foglalkoztattak.
Kinyomoztuk, ki-kicsoda Czeglédy rendszerében, milyen pozíciókban közreműködtek az iskolaszövetkezetezésben a gyurcsányista politikusok. Megszereztünk iratokat, amelyek bizonyítják, Gyurcsányèk családi cége, az Altus többször is kölcsönzött Czeglédy cégének, majd amikor a Human Operator ellen végrehajtás indult, Dobrevék, Czeglédy kérésére fedezetelvonás is elkövethettek, amikor nem a szerződés szerinti számlára utalták a kölcsönt. Megszereztük Czeglédy korábbi jogerős ítéletét, szóra bírtuk a büntetőügy több kulcsszereplőjét, sőt azt is kinyomoztuk, hogy Szombathelyen köztörvényes bűncselekményekért korábban elítélt cigányokkal veszi körül magát a politikus. Czeglédy Csaba rendkívül korán, tizenévesen eldöntötte, hogy a szocialisták pártfogásában médiaguru, rádió tulajdonos, üzletember szeretne lenni, tarsolyában az időközben – kétes körülmények között megszerzett – jogi diplomával. 1996-ban, mindössze 16 évesen belépett az MSZP-be, majd egyetemistaként belevágott a diákmunka szervezésbe, ezzel párhuzamosan próbált helyet csinálni magának a médiában. 1998-ban megalapította a Nyugat.hu-t, de egy portál nem volt elég, Czeglédy mindenáron rádiót akart, ezért a Szó-Köz Rádió ifjúsági műsor szerkesztőjeként kis híján kifúrta az alapítókat, és kampány rádióvá változtatta a közösségi rádiót. A részleteket ide kattinthatva olvashatja.
A Czeglédy ügyben végzett oknyomozó munka eredménye, hogy a PS kiemelt főmunkatársának cikkeiben szereplő információk a büntetőügy nyomozati iratanyagába is bekerültek.Füssy Angéla évek óta figyelemmel kíséri és részletesen ír a büntetőügyről, sőt, ő fedezte fel azt a kölcsönügyletet is, amely Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára családi vagyonkezelő cége és a milliárdos adócsalás miatt még előzetes letartóztatásba is került Czeglédy Csaba munkaerő kölcsönző vállalkozása között. A PestiSrácok.hu birtokába került dokumentumok szerint 2016 augusztus 15-én az Altus Portfolió Kft. 90 millió forintos kölcsönt folyósított a Czeglédy elnökölte Human Operator Zrt-nek.
Elindult a lavina: Döbbenetes szoci összefonódások a Czeglédy-botrányban
Oknyomozó háttérírásának első részében Angéla azt is bemutatta: Czeglédy Csaba egy bő évtized alatt miként vált a „minden lében kanál” szombathelyi titánból az MSZP kampányfőnökévé, Gyurcsány és egy sor más baloldali politikus ügyvéd-bizalmasává, szocialista királycsinálóvá; és miként használta fel politikai karrierje és háttérországa felépítéséhez az MSZP-s ifjúsági szervezetekkel összefonódó diákmunka-közvetítő hálózatát. Majd az előzetesben ülő Czeglédy tagadja kapcsolatát az egymásból kinövő, hatalmas tartozást felhalmozó ügynökségekkel, az általa szőtt háló könnyedén felrajzolható.
A profi, a táskás fantom és a strómanok – 22 éve van priusza Czeglédy Csabának
A PestiSrácok.hu bukkant rá arra is, hogy bizony Czeglédy Csabának priusza van. Ebben a cikkben jogerős ítéletből, tanúvallomásokból idéztünk egészen megdöbbentő dolgokat, melyek jól mutatják, hogyan is építette ki rendszert, dolgozta is és tökéletesítette ki az adócsalás módszerét a szocialisták ifjú titánja és hogyan emelte évről évre a tétet. A Szombathelyi Városi Ügyészség 2000 augusztusában megrovásban részesítette 11 rendbeli jogosulatlan adatkezelés és kétrendbeli magánokirat hamisítás vétsége miatt. Akkoriban az 1997-ben alapított Orlay Szakközépiskola RÉBUSZ Iskolaszövetkezetnél, azaz RÉBUSZ 1-nél ügyeskedett. Az ügyet azért sikerült komolyabb következmény nélkül megúsznia, mert fiatal kora és cselekménye társadalomra gyakorolt veszélyességének csekélységét enyhítő körülményként értékelték. A nyomozás végén összesen 5 bűncselekménnyel vádolták meg Czeglédyt, első fokon 2002-ben a Szombathelyi Városi Bíróságon, majd másodfokon 2003-ban a Veszprém Megyei Bíróságon mind az ötben bűnösnek is találték és el is ítélték. (Részletek itt)
Ki nyert, ki veszített a csengeri örökség-mesén? – A Jobbiknak és Simicskának egy halott sem szent
A PestiSrácok.hu járt utána Maláj Marcsi, a csengeri örökösnő mesés vagyonáról szóló meséjének is. Megtaláltuk az asszony állítólag külföldön elhunyt többszörös milliárdos édesapjának sírját, a debreceni temetőben és azt a debreceni szerény panellakás is, ahol valójában élt. Felkuttatunk és megszólaltattunk károsultakat, akik súlyos milliókat adtak kölcsön az asszonynak és nyomozásunk során elértünk a jól ismert, tönkrement nagyvállalkozóig, Pólus Péterig, aki egyébként később feleségül vette az igazságszolgáltatás elől Svájcba menekült asszonyt.
GYANÚS ÖSSZEFONÓDÁSOK A KAMUPÁRTOK MÖGÖTT
Korábban Győr-Moson-Sopron megyében tártuk fel az Összefogás Párt, a Családok Pártja és a Medete Párt rejtélyes kapcsolatait. Az erősen jobbikos kötődésű Karaffa Dávidnak, az Új Magyar Gárda Győr-Moson-Sopron megyei elnökének keresztszüleire bukkantunk a Szepessy-hálózat jelöltjeinek sorában.. A szociális kártyával ismertté vált volt monoki polgármester, Szepessy Zsolt folyton feltűnik valahol a hazai politikában. Miután a 2018-as országgyűlési választás után Magyar Államkincstár közölte, hogy 2,2 milliárd forintot vett fel a kampányra és kellene visszafizetnie 13 kispártnak, kinyomoztuk, hogy ebből 600 milliót a Szepessy által létrehozott kamupártok tettek zsebre. Mindhárom Szepessy által gründolt pártban megtaláltuk a pénzért jelöltséget vállaló tagokat, olyan családokat, amelyek minden tagja más pártban vállalt valamilyen szerepet anyagi juttatásért cserébe.
LEBUKTATTUK A KAMU HÍRPORTÁLOKAT
Angéla azt is kinyomozta, hogy kik állhatnak a milliós nyereséget termelő kamu hírportálok mögött és hogyan szervezik a fake news oldalak terjesztését a közössègi médiában.
A kamuoldalak korábban főleg szívfacsaró történeteket találtak ki sérült, fogyatékos vagy kilakoltatott emberekről, illetve ál-játékokat szerkesztettek komoly nyeremény ígéretével. A választások előtt álltak át a kifejezetten politikai tartalmú, a Fidesz-kormány ellen hangoló álhírekre. Amikor a nyomukba eredtünk informatikus forrásaink segítségével éppen azt terjesztették, hogy Orbán Ráhel, a miniszterelnök lánya egy már szülő nőt vetetett le a szülőágyról, mert azon ő akar szülni.
A SZEVIÉP-ÜGY
Angéla saját szavai szerint az elmúlt 10 évben “az egyik gumicsontom volt az úgynevezett Szeviép-ügy”.
Hiszem, hogy nélkülünk, a PestiSrácok tényfeltáró cikkei nélkül, a szegedi bírákat leleplező riportok nélkül végképp felmentették volna a családok százait nyomorba döntő Szeviép vezéreket. Nem csak azt nyomoztuk ki és mutattuk be tucatnyi cikkünkben, hogy az állítólag becsődölt üzletemberek családtagjai nevében a Szeviép fizetésképtelenné válása után gomba módra nőttek ki és szaporodtak az újabb és újabb cégek, milliárdos vagyonnal, off-shore végződéssel, azt is megmutattuk, hogy a markukba röhögve milyen elképesztő luxusban éltek míg ki nem fizetett alvállalkozóik szenvedtek, s mellesleg ugyan ilyen luxusban élnek ma is. Azt is bebizonyítottuk, hogy a hírhedt Szeviép a baloldallal, baloldali kormányzati politikusokkal összefonódott – a 2010-és kormányváltásig tízmilliárdokkal tömték ki a szegedi céget. (itt, itt)
Példanélküli bírósági összefonódásokról rántottuk le a leplet
Vizsgálatot rendelt el az OBH a Szeviép-vezéreket felmentő, de cégével Botkáéknak bedolgozó bírónő ügyében, miután kolléganőnk a Szegedi Törvényszék által hozott másodfokú felmentő ítéletet követően olyan bírósági összefonódásokról rántotta le a leplet, amire eddig nem volt példa a demokratikus Magyarország történetében. OBH vizsgálat is indult, felelősségre vontak bírákat, a Szeviép ügyet pedig Debrecenben újratárgyalják.
Lebuktatott pedofilok
Angéla számára a magyar pedofil hálózat utáni hajsza volt a legfontosabb az elmúlt egy évtizedben. Tényfeltáró cikksorozatban mutatta be egy éveken át működő, több mint ezer tagot számláló pedofil fórumnak egy etikus hacker által megszerzett tartalmát. Így ismerhettük meg, hogyan működnek, miként vadásznak ezek az aberrált emberek – mindezzel folyamatosan arra hívtuk fel a szülők figyelmét, mi legyen gyanús, hogyan tudják megóvni a gyermekeiket. Arra is rávilágítottunk, hogy a pedofilok vásárolnak is gyerekeket és bizony nem csak a fotóikat nézegetik a kicsiknek. Akinek még nem volt valós szexuális èlménye, az kereste azt.
Legutóbb az Édenkert egyik utód fórumát találtuk meg a dark weben, egy óriási nemzetközi oldalt, amelynek magyar az egyik adminisztrátora.
Cikkeink közlése mellett mindvégig a büntető törvénykönyv szigorítását sürgettük, ugyanis mikènt azt megmutattuk, pedofilok nagyon nagy száma úszhatta meg eddig felfüggesztett börtönbüntetéssel.
Füssy Angéla PestiSrácok.hu-n megjelent összes írását ide kattintva olvashatják el.
Kenőpénzzel, zsarolással „koordináltak” Gyurcsányék
Bár a hatóságok ingerküszöbe érezhetően megemelkedik, amikor az országos szinten ismert politikusok által elkövetett, vélelmezhető bűncselekményeket kell vizsgálniuk, azért vannak üdítő kivételek is: a 2018-as országgyűlési választások előtt a DK színeiben Újpesten induló Varju László próbálta meg lefizetni/megzsarolni volt pártja, az MSZP képviselőjelöltjét, az azóta elhunyt Horváth Imrét, hogy az lépjen vissza a javára.
Az erről tanúskodó hangfelvétel tartalmát a PestiSrácok.hu hozta le elsőként, a történtek miatt Varju mentelmi jogát az Országgyűlés kiadta. A portálunk birtokában lévő hangfelvétel tanúsága szerint a táskás ember szerepére vállalkozó Varju László nem járt sikerrel Horváth Imrénél, igaz, nem tett túl bőkezű ajánlatot, amikor azt vetette fel neki, hogy a kampányra addig fordított kiadásait megtérítik neki, „így senki nem jár rosszul”, és hát meg lehet oldani a dolgokat „okosan is”. A beszélgetésből úgy tűnik, Varjunak – és ezek szerint a DK-nak – csak abban az esetben demokratikus egy-egy ellenzéki koordináció, ha az érintettek mindannyian Gyurcsányék javára lépnek vissza; aki ezt nem teszi meg, az pedig fideszbérenc. A szektás gyűlöletpolitika érveit hallgatva Horváth meg is jegyezte Varjúnak: ha olyan fontos az „egy fideszes ellen egy ellenzéki” felállás, akkor miért nem lép vissza ő, de Varju hallhatóan nem is akarta értelmezni a felvetést. Csibra Tibor a témában írt tényfeltárását itt olvashatják el.
A móri vérengzés megválaszolatlan kérdései – Polbeat Extra a tömeggyilkosság ügyében korábban tévesen elítélt Kaiser Edével
Nyolc halálos áldozat, a magyar nyomozóhatóságok talán legnagyobb fiaskója – röviden így is össze lehetne foglalni a húsz éve elkövetett móri bankrablás történetét, ami számos más furcsaságot is magával hozott, így méltán lett a hazai igazságszolgáltatás állatorvosi lova. Szabadulása után a Polbeat Extra vendége volt az ügyben korábban tévesen elítélt Kaiser Ede, aki az R56 Revolution sörözőben találkozott először Szebenyi Istvánnal, aki megtalálta azokat a bizonyítékokat, amelynek révén Kaiser számára felcsillant a remény, hogy még élve elhagyhatja a fegyházat. Ugyancsak vendégünk volt Kovács Lajos nyugalmazott rendőr ezredes, aki a vérengzés után a nyomozók közül elsőként mondta ki, hogy Kaiser Edének nem volt köze a támadáshoz, és akit ezek után kivettek a vizsgálatból. Kaiserrel együtt szerepelt műsorunkban Dezső Antal ügyvéd is, aki egy pillanatig sem kételkedett védence ártatlanságában a móri ügyben. A sem előtte, sem azóta együtt nem nyilatkozó négyest a PestiSrácok.hu két „kopója”, Csibra Tibor és Pámer Dávid kérdezte,
Csibra Tibor írásait a PestiSrácok.hu-n itt találja meg.
A cikksorozat első részét itt olvashatja el.
Folytatjuk!
Fotó: PestiSrácok.hu/Horváth Péter Gyula
Facebook
Twitter
YouTube
RSS