Pesti Srácok

Íme, így hazudta a kameránkba Mirkóczki, hogy soha nem fognak össze Gyurcsányékkal – Most ő a roncsellenzék egri polgármesterjelöltje

Ma mutatják be Egerben a magyarországi roncsellenzék közös polgármesterjelöltjét, a jobbikos Mirkóczki Ádámot. Azt a Mirkóczkit, aki nem is olyan régen éppen a PestiSrácok.hu élő műsorában, a Polbeatben jelentette ki ártatlan, bociszemekkel, hogy pártja bizony soha nem fog összefogni a balliberálisokkal, kizárt dolog. Olyan szemérmetlenül belehazudott a kameránkba, hogy érdemes visszaidézni akkori szavait, visszanézni az egész adást. Itt bizony egy gyurcsányi szintű hazudozóval állunk szemben.

Sőt, nem csupán kijelentette mindezt a daliás politikus, hanem láthatólag föl volt háborodva magától a feltételezéstől is. „Még hogy ők? Összefogni? Hogy mernek tőle egyáltalán ilyet kérdezni?” – nagyjából ez volt az üzenete annak a fölháborodott monológnak, amit akkor előadott a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben.

A két és fél évvel ezelőtti Polbeatben Huth Gergely főszerkesztő és Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettes többek között azt kérdezte Mirkóczki Ádámtól: „Ki meri-e jelenteni, hogy a Jobbik 2018-ban nem köt választási szövetséget a baloldallal, és nem lép vissza posztkommunista pártok jelöltjei javára?” Mire a politikus azt felelte (hazudta):

PestiSracok facebook image

Mirkóczki ezek után hatalmas önérzettel kijelentette:

Ez a szöveg már akkor, 2017 januárjában is átlátszó hazugságnak tűnt, mostanra viszont százszorosan bebizonyosodott, hogy az. Ma már nemcsak a szavak szintjén és a parlamenti szavazások alkalmával működik együtt a Jobbik a balliberális ellenzékkel, hanem jelöltjeiket az ország minden pontján kölcsönösen visszaléptetik egymás javára.

Forrás: Jobbik Facebook-oldala

Mirkóczki műsorunkban úgy fogalmazott, a Jobbik is felnőtt és belátta, hogy fölöslegesen nem kell társadalmi konfliktusokat gerjeszteni például a cigánysággal, vagy a zsidósággal szemben. Egyik nézőnk kérdésére, hogy a Jobbik váltása után kire szavazzanak a radikális szavazók, a politikus kijelentette: szavazzanak nyugodtan továbbra is a Jobbikra, tartalmát tekintve ugyanis nem változott a párt politikája.

– magyarázta Mirkóczki. Másik nézői kérdésre, hogy miért is tagadják körömszakadtukig a baloldallal való összefogást, azt felelte:

Hozzátette, az MSZP-vel ás más ellenzékiekkel ellentétben a Jobbiknak reális esélye van megverni a Fideszt 2018-ban, hiszen ők a legkevésbé elutasított párt és a legtöbb szavazó másodlagosan a Jobbikot választaná. Mint az azóta eltelt időszak (a Jobbik két súlyos választási veresége, parlamenti küszöb közelébe zuhanása, a párt két részre szakadása, egyik részének távozása-kizárása) bebizonyította, Mirkóczki nemcsak politikusnak gyenge, de politológusnak, jósnak is csapnivaló.

Mirkóczki őszödi beszéde

Ám nemcsak ez a videó leplezi le a Jobbik elképesztő csalárdságát, köpönyegforgatását, a radikális jobboldali szavazók átverését. Mirkóczki tavaly márciusban a Zugló TV-ben Tóta W. Árpád balliberális publicistának azt állította: a 2010 előtti retorikájuk nem volt igaz. Mint fogalmazott:

Ehhez tényleg nem szükséges további kommentár. Mirkóczki és pártja végre megérkeztek oda, ahová valók: a Böszme farvizére. Jó szórakozást kívánunk nekik a gyümölcsöző együttműködéshez!

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.