Csokorba szedtük az elmúlt két évtized legaljasabb Index-irományait; közülük is a legdurvábbakat: az öt, szerintünk legvisszataszítóbb művet. Azokat, amelyek miatt valószínűleg nagyon sok magyar embernek ökölbe szorult a keze. Nehéz dolgunk volt, hiszen óriási a kínálat: több ezer írás nyújtotta a kezét, jelentkezett, hogy őt válasszuk, övé legyen a kétes dicsőség. Rövid, szubjektív lista következik. A cikk után, a kommentek között várjuk olvasóink véleményét: melyek voltak önök szerint a legbicskanyitogatóbb Index-cikkek!
(1) Tóta W. Árpád: Game over, JP2 (2005. április 2.)
Bő tizenöt éves iromány, de olyan, mintha csak most követte volna el a szerző, az akkor még indexes Tóta W. Árpád. A cikk apropója II. János Pál pápa halála. Felejthetetlen, részvétteljes, sorok következnek. Amolyan indexes erkölcsi útmutatás ez, hogyan viszonyuljunk elhunyt embertársainkhoz.
A pápa nem mond le, nem vonul vissza, nyüzsög körülötte a másod- és harmadvonal, kiteszik az ablakba, mint egy páfrányt, aztán találgatja a világ, hogy playbackről nyögte-e ki azt a pár mondatot, és mozgatták-e hátulról pneumatikával. Rettenetes nehéz kereszt a pápáé. Hogy az életben nélkülöznie kell egy s mást, az hagyján. De hogy a halálban is nélkülöznie kell az emberi halálhoz szükséges minimális intimitást, az felfoghatatlan. Úgy halni meg, mint egy kísérleti állat, a mikroszkópok alatt. Kemény sorsot mér az Isten a helytartójára. […]
Szétesett tudattal, vándorló fájdalmakkal haldoklik egy öregember, és amikor néha magához tér, és az elméje is kitisztul, akkor olyan embereket lát maga körül, akiknek egyáltalán nem aggódás van a szemében. Nem a gyerekeit és az unokáit látja, mert azokat megtagadta tőle az Istene.
Jó utat, remélem, puhára esel.
Ilyen egy magyar rendőrkutya harapása az Index szerint (Forrás: Index-videó)
(2) Földes András: Magyar rendőrök brutalitásáról vallanak a menekültek (2017. március 11.)
Pompás hagyománya van az Indexen az illegális emberkereskedelmet népszerűsítő írásoknak. Ezekben az Európára szervezetten rázúdított, globális bűnszervezetek által irányított és számukra dollár milliárdos hasznot hozó rabszolga- és emberkereskedelmet igyekeznek szorgos, újságíró kezek lila habfelhőbe burkolni, „menekültválsággá” átcímkézni. A pofátlan hazudozás és a lelki terror legkifinomultabb eszközeivel próbálják beadagolni az olvasóknak, hogy kötelességünk befogadni hazánkba-házunkba a jövevényeket és eltartani őket; hogy a multikulti szép, jó és működik, és akinek nem tetszik, az mind náci; hogy az afrikai és közel-keleti muszlim bevándorlók pont ugyanolyan – vagy még jobb – emberek, mint mi, csodásan beilleszkednek majd; hogy az érkezők között sok a kisgyerek, az agysebész. Vagy, ha már minden érv elfogyott, akkor előveszik, hogy amúgy sem lehet megállítani az áradatot, a kerítés nem megoldás, vagy ha mégis megoldás, akkor Strasbourgban a Helsinki Bizottság majd jól bepereli a magyar államot, hogy lebontsák.
Az Index hosszú éveken át tartó migránsérzékenyítős meséinek kulcsfigurája Földes András, aki regiment pénzből utazgathatta végig a világot, hogy a helyszínről írhasson csöpögős riportokat, kritikátlanul átvéve a migránsok valamennyi hazugságát. A fő cél szinte minden esetben az „érzéketlen”, „gonosz”, „kirekesztő” magyar állam szapulása volt. E cikkek és videós anyagok egyikén szerepelt például a fentebbi képen látható, legendás kutyaharapás, amely állítólag egy magyar rendőrkutyától származik.
Hónapok óta terjednek a hírek, hogy a magyar-szerb kerítésnél verik az átszökő menekülteket a magyar rendőrök. A szerb oldalon bujkáló menekültek beszámolói szerint azonban többről van szó, mint néhány elcsattant pofonról. A rendőrök úgy ütöttek, hogy ne látszanak a sérülések, kínzási módszereket alkalmaztak, sőt, van, aki szerint a kerítés szerb oldalán is megtámadták azokat, akik át sem keltek a kerítésen.
Vagy egy másik jellemző részlet Földes András egy másik remekművében:
Ha ezt egy filmben látnánk, durva közép-amerikai vagy afrikai diktatúrát képzelnénk helyszínül. Zavarba ejtő, hogy itt mégsem távol élő gonoszok, hanem mi, magyarok játsszuk az embertelen rendőr, a kegyetlen felügyelő és a cinikus hivatalnok szerepét.
Földes András eddigi pályafutásának néhány fontos állomása, amelyekről portálunk is hírt adott:
- Földesmesék, avagy Magyarország lejáratásáért bármit
- Hét tenger ördöge
- Ne kapd hazugságon a haladó újságírót, mert rád küldi a barátját!
- Mesék a migrációról és más történetek az újságírásról
- Így hazudik a migránsok és az Index propagandakórusa
Tóth Gergely: „Méltányolható, ha valaki a válogatott ellen szurkol”
(3) Tóth Gergely: Ne féljen bevallani, ha a magyar válogatott ellen szurkol! (2016. június 14.)
A magyar felnőtt fociválogatott harminc év után kijutott világversenyre. Az egész ország örült. Különösen, miután Portugáliát megelőzve megnyertük a csoportunkat. Hajnalig tartó fiesztával ünnepeltek a magyarok szerte a világban. Éppen csak az Index és Tóth Gergely ráncolta a szemöldökét. A kiváló zsurnaliszta az alábbi szöveggel csapott oda a magyaroknak:
Persze, harminc éve nem voltunk világversenyen, meg a nemzeti érzésnek felül kell emelkednie a politikán… Mégis sokan vannak, akik úgy érzik, annak ellenére, hogy nagyon jó lenne végre-valahára átélni már valami tényleg autentikus, tényleg katartikus, tényleg össznépi sikert, végső soron minden egyes EB-pont a fideszes elit hamis önigazolását szolgálja.
Igazolja a lepusztuló kórházak szomszédságában emelkedő üres stadionokat, a fideszes hűbérben lévő semmirekellő klubokat, a közpénzből költekező futballoligarchákat. És sokan úgy látják, hogy bár a politikai vezetők a világ legdemokratikusabbnak tartott országaiban is szeretnek focisikerekben sütkérezni, Orbán Viktor más. Ő maga a magyar futball; aki egész önképét futball-frázisokból építi fel, a háza végébe stadiont emeltetett, fiából profi focistát akart faragni. És sokaknak nincs kétsége afelől, hogy az Eb-n minden egyes megszerzett magyar pontot Orbán ugyanúgy a saját sikereként fog beállítani, mint ahogy az utolsó szavazatig kisajtolt minden propagandalehetőséget a 2013-as árvíz során mutatott nemzeti összefogásból.
Nem az a célom, hogy egyik vagy másik narratíva felett állást foglaljak, tényleg nem. Viszont arra fel akarom hívni a figyelmet, hogy bár a nyilvánosság előtt sokszor nem vállalható, 2016 Magyarországán mégis méltányolható, ha valaki a válogatott ellen szurkol.
(4) Ráti József megérti, hogy Ukrajna asszimilálni akarja a magyarokat (2017. szeptember 7.)
A 2017-ben elfogadott ukrán nyelvtörvény a kisebbségek teljes asszimilációját tűzte ki célul. A magyar külpolitika három éve teljes erővel küzd a soviniszta jogszabály ellen, amely a kárpátaljai magyarság eltűnéséhez, beolvadásához vezethet. Ám van olyan magyar ember, aki szerint minden a legnagyobb rendben van a törvénnyel. E kevesek közé tartozik Ráti József, az Index kárpátaljai tudósítója, aki magyar létére elképesztő szerecsenmosdatásba kezdett, és 2017-es cikkében igazolni próbálta a botrányos ukrán nyelvtörvényt.
A társadalom relatíve hirtelen ukrán nyelvűsítése nem véletlen, különösen annak fényében, hogy Oroszország önkényesen elcsatolta a Krím félszigetet az orosz ajkú többség védelmére hivatkozva, illetve hasonlóan kamu okokból támogatja a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárokat. Bocskor Andrea, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője szerint az ukrán kormány pedig tart az ország szétesésétől, így szeretné valamilyen szinten homogenizálni a társadalmat.
A nyelvtörvényt azonban árnyalja, hogy eléggé kompromisszumosnak tűnik (a magyar nyelvű oktatás nem szűnik meg, csak lesz pár tantárgy, amit ukránul fognak tanítani) és jó esetben akár még a kisebbség érdekeit is szolgálhatná, hisz egyik célja az, hogy a középiskolából, egyetemről kikerült kisebbségiek már tudjanak ukránul. A jelenlegi arány ugyanis kiábrándítóan alacsony (50 magyar középiskolásból kettő), miközben a nyelvtudás hiánya konkrétan a magyaroknak jelent hatalmas hátrányt (az orosz ajkúak meg tudják értetni magukat), aminek következménye, hogy elhagyják az országot. Ez pedig sem Ukrajnának, sem a kárpátaljai magyarságnak nem túl jó.
Miklósi Gábor
(5) Miklósi Gábor: Így lázadtunk Áderrel a NER ellen a Puskás VIP-ben (2019. november 16.)
Végül, de nem utolsósorban következzen az utóbbi időszak – sőt, talán minden idők – legkomolyabb indexes ámokfutása, Miklósi Gábor tollából a Puskás Aréna tavaly novemberi fölavatásáról. Nem szükséges hozzá különösebb kommentár.
Aztán hirtelen nem csak a VIP-ben, de körben, az egész stadionban mindenki, de tényleg mindenki felállt, és két a pályát körbe sétáló gyerekkel együtt elénekeltek egy érzelgős dalt arról, hogy mi mind egy vérből valók vagyunk. Tudtam, hogy már hallottam, de fogalmam nem volt, valójában mi az, csak a refrén vége volt ismerős a Dzsungel könyvéből, miközben azért gyanítottam, hogy a Puskás megnyitóján mégsem énekelheti 70 ezer ember A dzsungel könyvét.
A VIP-ből szinte kinéztek, amiért a seggemen maradtam, és tényleg nehéz volt nem felállni ekkora nyomás alatt, de én csak a Himnusznál szoktam felállni, és pont a napokban láttam egy műsort arról, hogy milyen messze elmennek az emberek, hogy alkalmazkodjanak az elvárásokhoz, így hát dafke ülve maradtam. Így lázadtam 2019 novemberében a Puskás Aréna megnyitóján.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS