Pesti Srácok

Indul az Agrárminisztérium Országfásítási Programja

Indul az Agrárminisztérium Országfásítási Programja

Elindul az Országfásítási Program hétfőn; a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több, mint 550 hektár új erdőt telepítenek; ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel – közölte az Agrárminisztérium. A közlemény hangsúlyozza: a kormány a meglévő erdők fenntartásával segíti a szénmegkötő kapacitás megőrzését, az új erdők telepítésével pedig növeli azt.

A mintaprogramba 86 település csatlakozik be. A kezdeményezés fontosságára Nagy István agrárminiszter mellett a tárca államtitkárai országszerte közös faültetéseken hívják fel a figyelmet november elejétől. A közlemény idézi a szakminisztert, aki elmondta:

Az Agrárminisztérium korábban több, fásítást ösztönző programot is indított. Nagy István emlékeztetett, hogy a Vidékfejlesztési Program módosításában az erdőtelepítési támogatásokat 80-130 százalékkal növelték meg; ezekre a forrásokra magán földtulajdonosok és az önkormányzatok egyaránt pályázhatnak.

PestiSracok facebook image

– emelte ki a miniszter.

– jelezte Nagy István.

A szaktárca közleménye ismerteti: jelenleg Magyarországon az egyetlen szénelnyelő ágazat az erdőgazdálkodás. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxid egyenértékének megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. A faanyag energetikai célú hasznosítása további mintegy 5 millió tonna fosszilis eredetű szén-dioxid kibocsátását váltja ki. A becslések szerint az állami erdőgazdaságok által ültetett új erdők egy évtized múlva évente további mintegy 8000 tonna szén-dioxidot kötnek majd meg, így segítve, hogy tisztább legyen a levegő.

– emeli ki a közlemény.

Az elmúlt tíz évben csak az állami erdőgazdaságok 450 millió facsemetét ültettek el, és 9500 tonna makkot vetettek az erdők fenntartása során. Ez a szám is jól érzékelteti, hogy milyen komoly és összehangolt munka folyik évek óta a tárcánál erdeink fenntartásáért. A megkezdett programok 3-5 év alatt 25000 hektáros erdőterület-növekedést eredményezhetnek, és megközelítőleg 100 millió új fa ültetését jelentik.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.