Pesti Srácok

Iparági szakértő tette helyre az LMP két atomenergia-fóbiás muciológusát

Iparági szakértő tette helyre az LMP két atomenergia-fóbiás muciológusát

Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértő jegyzett véleménycikket az Origón, amelyben arról ír, mennyire káros eszme az, amit a globalista baloldal folytat atomenergia-ügyben. Úgy fogalmazott, hogy ezek a magukat zöldnek hazudó illetők komolytalan tanulmányokra hivatkozva próbálják megtéveszteni az embereket, akik a politikusoktól valós megoldásokat, illetve létező alternatívákat várnának. A szakember arra próbál rávilágítani, hogy ezek a politikusok mekkora károkat képes okozni, egyebek mellett éppen a környezetvédelem ügyének, amire egyébként előszeretettel hivatkoznak akkor, amikor az atomenergia ellen kampányolnak.

Cikkében Hárfás két politikust vett elő, Kanász-Nagy Mátét, az LMP szociológus társelnökét, valamint Munkácsy Béla zöldlobbistát. Arról értekezett az atomenergetikai szakértő, hogy a magát zöldnek valló párt vezetője az Európai Bizottságnak az atomenergiát és a földgázt zöldnek címkéző állásfoglalását „a földbolygó és a jövőnk elleni merényletnek” nevezte az M1 Ma este című adásában. Ezek mellett a napokban Munkácsy Béla úgy nyilatkozott az Indexnek, hogy az atomenergia ugyanúgy fog eltűnni mindennapjainkból, mint az utcákról a lovaskocsik és a lótrágya a robbanómotoros járművek megjelenésével.

– figyelmeztet Hárfás Zsolt, aki szerint, ha valami veszélyezteti a biztonságos energiaellátást, az éppen a kiszámíthatatlan megújulók átgondolatlan rendszerbe állítása, nem pedig a biztonságos és olcsó ellátást garantáló klímabarát atomerőművek.

PestiSracok facebook image
Kanász-Nagy Máté. Fotó: Facebook

A szakértő szerint gyermekeink és unokáink jövőjét veszélyeztetik a „zöld téveszme rabjai”, amikor az atomenergia ellen kampányolnak. A szerző idézte, hogy az IPCC, az Európai Bizottság tudományos szolgálata, a Közös Kutatóközpont, valamint az ENSZ Európai Gazdasági Bizottság tavalyi év végén megjelent jelentésében feketén-fehéren az áll, hogy az atomenergia a leginkább klímabarát áramtermelési mód, sőt, az utóbbi elemzés szerint az atomerőművek még a nap- és szélerőműveknél is zöldebbek.

– ismertette, majd azzal folytatta, hogy Kanász-Nagy az interjúban francia atomlobbiról és német földgázlobbiról vizionált, miközben arról is tanúbizonyságot tett, hogy még a legalapvetőbb természeti törvényekkel sincsen tisztában. Az újpesti alpolgármester ugyanis azt mondta: „ha megújuló energiákkal alapozunk, akkor nem fog elfogyni semmilyen energia, mert a Nap süt, a szél fúj, ezek folyamatosan energiát szolgáltatnak”.

– mondta Hárfás.

Forrás: LMP.hu

Kanász-Nagy arról is értekezett, hogy a német „gázlobbi keze is benne van a bizottsági döntésben, ám az atomszakértő ezt is megcáfolta, mivel szerinte valójában a német megújuló- és gázlobbiról van szó. Közölte: nagyon gyakran vannak ugyanis olyan időszakok, amikor a nap- és szélerőművek szinte semmit nem termelnek, és ilyenkor az alaperőművek nélkül egyáltalán nem lenne áram.

– közölte az atombiztos.hu vezetője, aki innen tért át Munkácsy Béla indexes értekezésére, amelyben az atomenergiával kapcsolatban kiszolgáltatottságot emleget. Hárfás szerint az igazi kiszolgáltatottságot viszont a megújulók okozzák, amelyek „menetrendtartásához” gázerőművekre van szükség úgy, hogy Németország közben a gáz kilencven százalékát importálni kénytelen.

– érvelt Hárfás. A szakértő közölte: a teljes életciklusra vetítve az atomerőművek a leginkább klímabarát, legolcsóbb, legkisebb földterület- és nyersanyagigényű áramtermelési módot jelentik úgy, hogy közben ellátásbiztonságot és árstabilitást garantálnak. Mint írta, a legújabb atomerőművek már hatvan éves garantált üzemidővel, a legbiztonságosabb módon épülnek és üzemelnek, a nukleáris üzemanyag stratégiai készletezése pedig egyszerű, a Paksi Atomerőmű jelenleg is kétéves tartalékkal rendelkezik.

– zárta írását Hárfás Zsolt.

Forrás: Origo. Fotó: Paks2.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?