Pesti Srácok

Ismét felfüggeszthetik Simonka György mentelmi jogát

Ismét felfüggeszthetik Simonka György mentelmi jogát

Ismét indítványozta a legfőbb ügyész Simonka György kormánypárti országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését újabb bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt – jelentette be csütörtökön a Legfőbb Ügyészség. A közlemény szerint a vesztegetés elfogadása hatósági eljárásban bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen folytatott bűnügyben Polt Péter legfőbb ügyész az Országgyűlés elnökénél Simonka György országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt. Simonka György és társai ellen bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás, amely ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség harminchárom vádlott ellen tavaly augusztusban emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken – írta a Magyar Nemzet.

A megalapozott gyanú lényege szerint, miután Simonka György tudomást szerzett a büntetőeljárás megindításáról, pénzért azt akarta elérni, hogy az egyik őrizetbe vett gyanúsított ne tegyen rá terhelő vallomást, illetőleg hogy az egyik tanú előre megbeszélt tartalmú vallomást tegyen. Simonka György cselekménye két rendbeli vesztegetés hatósági eljárásban bűntettének megállapítására lehet alkalmas, azonban vele szemben csak a mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség a büntetőeljárás lefolytatására. Simonka György és a perben szintén vádlottként szereplő felesége tagadják, hogy a vádban foglalt bűncselekményeket elkövették. Álláspontját Simonka a PestiSrácok.hu-nak szeptemberben adott interjújában is ismertette.

Erről szól a vádirat

A politikust is érintő ügyben született vádiratban foglalt tényállás lényege szerint az országgyűlési képviselő vádlott által létrehozott két termelői értékesítő szervezet (tész) kisebb részben működésre, nagyobb részben beruházási célra kapott uniós és magyar költségvetési támogatást. A támogatást a tészek ötéves fejlesztési terv megvalósítására vehették fel, féléves szakaszokban, a félévenként utólag benyújtott költségszámlák alapján. A két tész a fejlesztési tervében szereplő, adott félévre vonatkozó támogatási összeg elfogadása után árubeszerzésre, valamint beruházások megvalósítására meghívásos közbeszerzési pályázatokat írt ki. A pályázatokon kizárólag olyan gazdasági társaságok vettek részt, amelyek tagjaik és vezetőik személyén keresztül kötődtek a pályázatot kiíró tészek tényleges vezetőjéhez. A projektek megvalósítását elnyerő gazdasági társaságok a beruházásokat alvállalkozókkal végeztették el, akik a szerződésben szereplő megbízásokat a támogatási kérelemben szereplő összegeknél lényegesen alacsonyabb, a piaci áraknak megfelelő áron teljesítették. Az egyes fővállalkozók ezt követően olyan összegről kiállított számlákat csatoltak, amelyek az előzetesen egyeztetett eltúlzott mértékű árat tartalmazták. A túlszámlázással megszerzett összegeket a fővállalkozók az ügyészség által szervezőnek tartott országgyűlési képviselőnek juttatták vissza. A valótlan tartalmú támogatási kérelmek és eltúlzott összegű számlák benyújtásával a két tésszel kapcsolatban az uniós és a magyar költségvetés egymilliárd forintot megközelítő összegű vagyoni hátrányt szenvedett. Emellett a megindult adóigazgatási, majd a büntetőeljárás befolyásolása érdekében az országgyűlési képviselő milliós nagyságrendű összegeket adott át olyan személyeknek, akik magukat úgy állították be, mint akik ezen eljárások befolyásolására hivatalos ismeretségeik révén képesek.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.