Pesti Srácok

Feladták magukat a Margit híd kőkeresztjeit megrongáló fiatalok – azzal védekeznek, hogy ittasak voltak

Feladták magukat a Margit híd kőkeresztjeit megrongáló fiatalok – azzal védekeznek, hogy ittasak voltak

Bementek a rendőrségre és feladták magukat a Margit híd kőkeresztjeinek megrongálása miatt keresett fiatalok, amit ittasságukkal magyaráztak – írta meg a 24.hu. Mint ismeretes, megint kereszteket törtek le a Margit hídon található koronákról. A vandálok tette érthetetlen, de a liberális elfogadásba vélhetően nem tartozik bele a magyar államalapítás és hazánk keresztény múltja.

A rongálás miatt most egy 20 és egy 21 éves férfit rongálás bűntett megalapozott gyanúja miatt, harmadik társukat pedig tanúként hallgatták ki. A két gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, amit ittasságukkal magyaráztak.

A vandálok több, a Pest felé vezető oldalon lévő Szent Korona kőkeresztjét rongálták meg. Nem ez az első eset, hogy egyesek ebben lelik örömüket: 2021 januárjában törte le a Margit hídon lévő Szent Korona kőkeresztjét egy férfi és egy nő. Az esetet a köztéri kamera is rögzítette. Miután a BRFK közzétette a bűncselekményt rögzítő felvételeket, az elkövetők feladták magukat. 2019-ben egy 22 éves nő rúgta le a keresztet a Szent Koronát ábrázoló kőszoborról a Margit hídon. A történtek után a nyomozók a fiatal nőt garázdaság vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Gyöngyösön is több hasonló rongálás is történt: idén júniusban egy hét alatt háromszor is letörték ismeretlenek a gyöngyösi országzászló-emlékművön lévő kőkeresztet.

A rendőrség közölte, rongálás vétség gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettesek ellen. Hozzátették, a rendelkezésre álló adatok szerint három férfi még augusztus 24-ről 25-re virradó éjjel a Margit híd északi oldalán letört hat kőkeresztet. A feltételezett elkövetőkről felvétel készült.

PestiSracok facebook image

Az utóbbi időben több hasonló rongálás is történt, a vallási jelképgyalázás legutóbbi esete a nagy port kavart keresztégetés volt a Pest vármegyei Nagykovácsi melletti Nagy-Szénáson, ahol Szent István napján gyújtották fel az 550 méteres csúcson lévő keresztet.

Nem átlagos vandalizmus

– mondta a Magyar Nemzetnek a történtekről Zila János. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint mindkét vonatkozásban rendkívül primitív cselekedetekről van szó.

– mondta az elemző. Hozzátette: nálunk ugyanis nincs divatja az eltörlés kultúrájának, amely történelmi tényeket próbál semmissé tenni csak azért, mert azok nem illeszkednek bizonyos új ideológiai irányzatok realitástól egyre jobban elrugaszkodó tételeihez.

Három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható

Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd a Magyar Nemzet megkeresésére kiemelte: a kereszt egy keresztény vallási szimbólum, de emellett a nemzeti összetartozás jelképe is, amely ott van az Alaptörvényben és a címerünkben is. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője kiemelte: éppen ezért, ha egy vallási jelképet – jelen esetben egy keresztet – rongálnak meg, az felminősítő körülmény.

– tette hozzá. Gaudi-Nagy Tamás rámutatott arra is, hogy egy ilyen rongálásnak a keresztény embereket fenyegető célzott üzenete is van.

– hangsúlyozta a szakember. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője kitért arra is, hogy a Nagykovácsi mellett felgyújtott kereszt kapcsán fennállhat a közveszélyokozás is, így akár hármas halmazat is megvalósulhatott. Szavai szerint a tettes(eke)t mielőbb kézre kell keríteni, és utána a többség és az értékeink védelmében olyan elrettentő ítéletet kell hozni, amely megakadályozza, hogy hasonló bűncselekmények újra megtörténjenek.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.