Menetrendszerű „fasiszta diktátorozás” érkezett a The Washington Posttól hétfőn, miután Donald Trump amerikai ex-elnök támogatásáról biztosította Orbán Viktort a 2022-es országgyűlési választás apropóján. A nyugati bölcsek táborát erősítő újságíró a harmincas évek azon fasiszta diktátorához hasonlította a magyar kormányfőt, aki fenyegette Európa létét. A magyar belpolitikából szakértővé avanzsált újságíró állítását a washingtoni székhelyű civil szervezet, a Freedom House 2019-es jelentésére hivatkozva próbálta alátámasztani, amely szerint romlott hazánk demokrácia-besorolása.
A Magyarországról legfeljebb a liberális médiában tájékozódó tollforgató elismételte a nemzetközi baloldal vádjait, miszerint „Orbán Viktor és a Fidesz 2010 óta megszüntette az igazságszolgáltatás függetlenségét, rátelepedett a sajtóra és korlátozta az újságírók jogait”. Habár a nyugati megvilágosodottaktól érkező fasisztázás és diktatúrázás olyan gyakoriságúvá vált, hogy javarészt már a baloldali, liberális Független Objektív Sajtó (F.O.S.) ingerküszöbét sem éri el, de a biztonság kedvéért a F.O.S. kínálatához tartozó hvg.hu felböfögte a washingtoni bölcsek szavait, majd komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy csorbítsa Donald Trump közleményének erejét. Miközben a baloldali portál azon élcelődött, hogy vajon az USA ex-elnökének kijelentése nem számít-e a magyar belpolitikába történő beavatkozásnak, olyan mondatokat is elejtett, hogy Orbán Viktorhoz azért állhat közelebb politikai szövetségesként Trump, mivel az ex-elnök idején az USA „elnézőbb volt” Magyarországgal szemben, mint a demokrata Joe Biden adminisztrációja. Itt érdemes megemlíteni, hogy a magyar kormány nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, Kovács Zoltán a közösségi médiában helyretette a balos félreértelmezést, amikor azt írta:
a volt elnök Orbán Viktornak címzett levelében az Amerikai Egyesült Államok egyik hű szövetségesét támogatta, azt a miniszterelnököt, akinek a hazájában töretlen a népszerűsége, és háromszor nyert kétharmados többséggel választást.
De ha már a nemzeti szuverenitásnál tartunk, vagy éppen fasizmus, diktatúra és hasonló bélyegeknél, tegyük fel a kérdést: milyen alapon lesz elnéző vagy szigorú egy idegen állam egy másik országgal szemben? Elvonatkoztatva Magyarországnak a NATO-tagsággal vállalt kötelezettségeitől, milyen jogon kényszeríthetné hazánkat bármire az Amerikai Egyesült Államok?
Nagyhatalmi léténél fogva természetesen látjuk már évtizedek óta, hogy a világ legnagyobb demokráciaexportőre akkor és oda viszi a „szabadságot”, amikor és ahova akarja. A kétezres években szabadságjogi leckét adott az afgán népnek, majd megszállta Irakot, aztán jött az arab tavasz, majd a legbrutálisabb iszlamista szervezetnek, az ISIS-nek a létrejöttét megtámogató amerikai titkosszolgálati tevékenységek. És hogy a közelmúltból is említsünk példát, tavaly a Biden-adminisztráció egyik napról a másikra vonult ki Afganisztánból, ahol napok alatt összeomlott minden a bábkormánytól kezdve az államapparátuson át az általános infrastruktúráig, amit húsz év alatt, több nyugati szövetséges államot is belerángatva „felépítettek”. Persze tudjuk, hogy a liberálisok szerint ez is Donald Trump hibája, hiszen a volt amerikai elnök kezdte megtervezni az USA csapatkivonását, azonban kérdéses, hogy ezt a volt elnök is egyik napról a másikra tette volna, vagy a fokozatosság elvét követve. A vérdemokrata Biden-adminisztráció viszont úgy vonult ki az országból, hogy az elmúlt húsz évben mindvégig az USÁ-t támogató helyi civileket az iszlám radikális tálibok karjaiba lökte, és horribilis értékű csúcstechnológiás fegyvert és harci eszközt hagytak a radikálisokra. Ennek a bölcs döntésnek azóta szenvedjük mi is a következményeit, hiszen annyira erős migrációs hullám indult meg Európa felé, hogy már az olyan migrációpárti nyugat-európai vezetők is kénytelenek voltak változtatni az álláspontjukon, mint a francia elnök Emmanuel Macron. Kíváncsian várom tehát, hogy mikor érkezik meg a menetrendszerű diktatúrázás és diktátorozás Franciaországra és Macronra nézve.
Szép is, amikor azok fasisztáznak másokat és diktátorozzák más államok vezetőit, akik ahova eddig betették a lábukat, ott elszabadult a pokol és ártatlan civilek tíz-és százezrei haltak meg. Ha létezik élő példa az arcátlanságra és képmutatásra, akkor a nemzetközi baloldal és a hozzá idomuló irányzatok terjesztői szemléltetik azt legjobban. Ők azok, akiket minden nap őszinte rettegés fog el a réges-rég elhantolt fasizmustól és a nácik huszadik századi ámokfutásától, és ők azok, akik a társadalmainkra leselkedő egyetlen veszélyt kizárólag a jobboldali konzervatív eszmékben és annak képviselőiben látják. Eközben nekünk Kelet-Közép-Európában fél évszázados tapasztalatunk van annak a marxista-leninista baloldali vonalnak a társadalmi és gazdasági pusztításáról, amelyet most ezek a „jóemberek” újraálmodtak.
Azok az emberek minősítenek minket, akik nemcsak hagyták elszabadulni a fekete rasszista Black Lives Matter (BLM) mozgalmat, de boldogan asszisztáltak hozzá, amikor a feldühödött mozgalmárok lángba borították az Egyesült Államokat és megágyaztak a fehérek elleni rasszizmusnak. Ugyanezen szabadság őrei azok, akik minden nap asszisztálnak ahhoz, hogy nyugaton szabadon lehessen megbélyegezni a heteroszexuális fehér férfiakat, vagy általánosságban a fehér embereket pusztán a bőrszínük és származásuk alapján. És ugyanezek, a szabadság önjelölt őrzői azok, akik támogatták a nettó agyhalál elszabadulását, amikor táptalajt és támogatást adtak a genderideológia terjedésének, ami az LMBTQ-propagandában megtestesülve rákos sejtburjánzásként telepedik rá a társadalom testére, megkérdőjelezve és felülírva annak működéséhez létfontosságú alapértékeket. Ezek a vérdemokrata szabadságpárti elfogadó toleranták azok, akik a szélsőjobb erősödését vizionálják mindenhol, ahol nem balliberális-neomarxista kormányzat van, közben pedig teljes mellszélességgel támogatják, sőt kötelezővé tennék a fekete rasszista BLM melletti kiállást. Ebből kaptunk ízelítőt a labdarúgó Európa-bajnokság alatt, és kap ízelítőt a magyar futball a nemzetközi mérkőzéseken. Természetesen arra még egyetlen balos megmondóember sem adott elfogadható magyarázatot, hogy miért másabb egy erőszakos rasszista feketékből álló mozgalomat támogatni, mint hogy rasszista fehéreket támogatnának?
Egyáltalán mitől lesz kevésbé rasszista az a mozgalmár, aki a neomarxista jogegyenlőség transzparensét lobogtatva uszít más emberek ellen azok bőrszíne és származása alapján?
A The Washington Poston firkáló újságíró és társai azok a megmondóemberek, akik úgy hirdetnek kulturális sokszínűséget, hogy eközben mindenkit eltaposnának, akik másképp gondolkodnak a világról. Ők beszélnek toleranciáról, miközben semmi mást nem képesek elfogadni a saját hiedelmükön kívül, és teszik ezt azok után, hogy az általuk vallott és egyenlőséget hirdető ideológiák a vasfüggöny keleti oldalán már százmilliónyi áldozatot követeltek. Ehhez pedig eddig tökéletesen asszisztáltak az EU nyugati államai, akiknek szintén annyi fogalmuk van a kulturális és társadalmi diverzitásról, hogy kizárólag az általuk vallott értékeket tartják elfogadhatónak. Úgy terrorizálnak más tagállamokat és társadalmakat a választásaik, döntéseik és meggyőződéseik miatt, hogy az unió alapértékei között szerepel a kulturális diverzitás védelme.
Jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy ha a nyugatos bölcsek ennyire óvják a sokszínűséget, miért nem képesek elfogadni, hogy ebbe az is beletartozik, amikor egyes közösségek más meggyőződés alapján élik a mindennapjaikat?
Ha pedig már a társadalmi kísérletnél tartunk, a kísérletnél van kontrollcsoport is. Hagyhatnának minket a saját utunkon járni, a haladó nyugat folytathatná a progresszív irányzatot, húsz év múlva pedig megnéznénk, hogy mit eredményezett a gyerekek óvodai LMBTQ-érzékenyítése vagy a fehér emberek faji alapon történő kirekesztése. Lenne összehasonlítási alapunk arra, hogy melyik irányzat sikerült jobban.
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS