Ma délelőtt pár órára az egész világ figyelme a nemzetünk főterére, a Kossuth térre szegeződött. Ugyanis itt mutatta be Ferenc pápa apostoli látogatásának csúcspontjaként Erdő Péter bíboros koncelebrálásával a szentmisét. A hívek már a hajnali órákban a beléptető kapuk előtt álltak, melyek reggel hat órakor nyíltak meg. A több tízezres tömeg ezután foglalhatta el ülő- vagy éppenséggel állóhelyét. A szentmisén Orbán Viktor miniszterelnök és Novák Katalin köztársasági elnök is részt vett, valamint a kormány és az országgyűlési képviselők számtalan tagjai.
A szentmise különlegessége talán az lehetett, hogy a könyörgéseket a Magyarországon élő nemzetiségeknek a nyelvein olvasták fel. Így az imákat német, ukrán, román, szlovák, horvát és szlovén nyelveken hallhattuk. Számomra az egyik legmeghatóbb pillanat az volt, amikor Orbán Viktor és felesége az áldozás alatt közösen énekelték az 52. Eucharisztikus Kongresszus himnuszát:
Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett,
Forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!
Talán ez a két sor is elég lenne ahhoz, hogy tökéletesen leírja a tér hangulatát, és lelkiségét átadja az olvasó számára is. Az ünnepélyes, többnyire latin nyelvű szertartás befejezése után felszólalt a magyar és a pápai himnusz is, melynek utolsó sorával búcsúzunk ezúton Ferenc pápától, és szeretettel várjuk újra hazánkba:
Tartsd meg Isten Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!
Videónkban megszólalnak: Sebő Balázs, az MKPK sajtófőnöke, Harrach Péter a KDNP-frakció korábbi elnöke, Ritter Imre német nemzetiségi képviselő, Párkányi Eszter az Alapjogokért Központ munkatársa, dr. Martos Levente Balázs esztergomi segédpüspök, aki egyébként a két évvel ezelőtti kongresszuson Ferenc pápa személyes tolmácsa volt. Továbbá dr. Papp Miklós görögkatolikus pap, Miklsiak Krzysztof lengyel származású pap és Balga Zoltán atya, a prágai katolikus misszió plébánosa.
A pápai szentmisén készült képek itt tekinthetőek meg:
Riporter: Neugebauer Viktor
Operatőr: László Petra
Fotók: Hatlaczki Balázs
t
2023-05-01 at 20:32
Orientált
Nem tudom ki az Gyurcsány akiről mindig beszélsz de neked se adok 20%-nál többet mert a 6,9 hez nincsenek meg a képességeid.
Orientál
2023-05-01 at 15:39
t Te úgy szövegelsz mintha te lettél volna a szopógépűk.
Orientál
2023-05-01 at 15:37
t Nem lopott a jELEnlegi vezetés bezzeg a Gyurcsányodnak bírósági határozata van hogy milliárdokat lopott a vezéred, népba is lövetett ,állandóan hazudozik mint ahogy ti hazudtak este …. állandóan ,persze GYurcsányod az aki többszÖr bérmálkozott . Talán te is? – . – NÉZZED MEG AZ ELMENT AZ ÖSZÖD C. FILMET ABBÓL MEAGATOKRA ISMERHETSZ.
t
2023-05-01 at 09:26
Logikus
100%
De te se vagy biztos több 30-nál.
Logikus
2023-05-01 at 08:56
t
Korán keltél. Ezért valami extra jár?
Egyébként te mennyire tartod magad a 10 parancsolathoz?
X2
2023-05-01 at 08:47
Orientál 05.01.00.02. Szépen leírod,de az emberek zöme nem tartja be. Vajh,életed során te betartottad e? Az ember gyarló.
Pepe
2023-05-01 at 07:51
“Köszönöm nektek mindazt, amit tesztek és szívemből megáldalak benneteket. A Szűzanya védelmezzen és Szent József őrizzen benneteket. Köszönöm.” “Isten áldd meg a magyart”!”
Na, ezek a mondatok teljesen kimaradtak a nyugati libsi sajtó tudósításaiból. Ferenc pápa hihetetlenül kiforgatott és szándékosan eltorzított mondatait olvashatjuk szinte az összes nyugati sajtóban. A szövegkörnyezetből kiragadott és önkényesen félreértelmezett mondatok mindenhol.
Mindezek pontosan jelzik az őrület határán tántorgó, betegesen eltorzult libsi mentalitást.
Joris
2023-05-01 at 06:31
Tisztelt bl, oshon, Orientál,
Pontosan. Más az a béke: belső, származási helye nem evilági, és elveszíthetetlen.
Ugyanakkor Krisztus evilági hatalma sokakkal ellentétben, úgy vélem a vilagra is döntő lesz. Az Ószövetség idején a zsidók megtapasztalták, hogy Isten közvetlenül is beavatkozik, egy generáción belül néha többször is. Krisztus ideje a kegyelem ideje. Ami azonban nem jelenti azt, hogy a háttérből ne úgy igazítaná a világ sorsát, hogy a kívánt végeredmény kijöjjön. Ez a végeredmény: a Gonosz végleges kipusztulása, valamint Krisztus földi uralma (királysága). Megoldhatná néhány nap alatt, hiszen Mindenható. Azonban egyrészt:
“Nem késlekedik az Úr az ígérettel, amint egyesek gondolják, hanem türelmes hozzátok, mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen.”
Másrészt, ebben a “késésben” az is benne van, hogy szertné minél kevesebb áldozattal/ nem erőszakos úton lezárni a Történelmet. Ha azonban másként nem megy, mint ahogyan sajnos tapasztaljuk erőt fog alkalmazmi. Ezt látjuk a Jelenések könyvének 4. fejezetétől kezdve. Akaratát keresztül viszi, nincs erő Rajta kívül. Az ismert verssor kifordításával szólva:
“LEGROSSZABBJAINK ELHULLTANAK A HOSSZÚ HARC ALATT.”
“Vigasztaljátok tehát egymást, és építse egyik a másikat, ahogyan teszitek is.”
Most az egyik legfontosabb bibliai szakaszt idézem, Pál apostol tollából. Ami itt meg fog történni, ezt ELRAGADTATÁSNAK hivja a teológia. Ennek sztem a neten is hatalmas irodalma van!
“Íme, titkot mondok nektek: nem fogunk ugyan mindnyájan meghalni, de mindnyájan el fogunk változni. Hirtelen egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra; mert meg fog szólalni a harsona, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk. Mert e romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie, és e halandónak halhatatlanságba.Amikor pedig ez a romlandó romolhatatlanságba öltözik, és ez a halandó halhatatlanságba öltözik, akkor teljesül be, ami meg van írva: „Teljes a diadal a halál fölött! Halál, hol a te diadalod? Halál, hol a te fullánkod?” A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála legyen Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!
Ezért, szeretett testvéreim, legyetek szilárdak, rendíthetetlenek, buzgólkodjatok mindenkor az Úr munkájában, hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban.” (1Korinthus 5,51-58)
Aki hisz Isten Teremtésében, annak nem okoz nehézséget eme bibliai szakasz sem.
t
2023-05-01 at 05:49
Orientált
A jelenlegi vezetés kb. 20%-ban felel meg a tíz parancsolatnak.
Orientál
2023-05-01 at 00:02
Isten áldásával tudunk az ukrajnai háborúból ,migránsválságból és szintén a balliberális zöld pedofíliából zoofoliából és egyéb genderizmusból is kimaradni. MERT NEKÜNK ALAPVETŐ ISTENTŐL KAPOTT TÍZ PARANCSOLAT.
oshon
2023-04-30 at 21:19
bl – Pontosan … PONTOSAN ! Isten áldd meg a magyart!
bl
2023-04-30 at 18:41
@Joris
Pontosan. Nem úgy adja nékünk, ahogy a világ adja. Úgy adja, ahogy senki se tudja. Ebben a békében van az az előny, ami behozhatatlan minden más “módszerhez” képest. Ez a béke megöli a pletykát, az intrikát, ez a béke az igazságra épít, ez a béke nem is béke, hanem a cselekvéshez szükséges nyugalom.
Joris
2023-04-30 at 17:16
Végül elhangzott egy nagyon fontos mondat,amit a Megváltó mondott földi szolgálatának végén, a nagyszerű János evangéliumból:
“Békességet hagyok nektek…”
Az idézet (“Krisztus békéje”) pedig így szól a végéig:
“Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen! Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál. És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy amikor majd meglesz, higyjetek. Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és ÉNBENNEM NINCSEN SEMMIJE; De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, amint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.”
Isten áldd meg a magyart!
2 ÉNAKI
2023-04-30 at 17:12
Javítás. Rendezésért.
2 ÉNAKI
2023-04-30 at 17:09
Tv en keresztül de lékekben átéltük azokat a szép gondolatokat,amiket hallottunk.Ez a szent mise,önismeretre késztette az embert,hogy bizonyos dolgokat az életében átértéljen,jobbá váljon. Köszönetet kell mondani a Kormanyunknak,a rendezőknek,mindenkinek,aki ezt a csodalatos dolgot,így megálmodta Gyögyörűséges volt. Minden közvetítést,ami a Pápa láztogatasokkal eddig kapcsolatos volt végignéztem,de ilyen csodálatos rendezést nem làttam. Köszönet Ferenc Pàpanak,a kedves,bátorító szavakért,köszönet a renedézést a közvetítésért.
TS
2023-04-30 at 17:03
Rég láttam ilyen rokonszenves “nagy” embert. Méltó a szolgálatára.
Tudományos libsizmus
2023-04-30 at 16:53
A világnak szüksége van egy megkérdőjelezhetetlen tekintélyre. A Biden, Zelenszkij, Soros, satöbbi satöbbi féle szélhámos csirkefogók ellensúlyozására.
Ma már ott tartunk, hogy egy operációs rendszer kitalálója, aki egyébként ipari kémkedéssel szerezte meg az oprendszerét attól, aki szintén ipari kémkedéssel szerezte meg azt a Xeroxtól, nos ezek a tolvajok képzelik magukat földre szállt istennek.
Aztán most jönnek a “mesterséges intelligenciával”, amely ugyan mesterséges, csak épp pont olyan komplett hülye, mint ők maguk.