November negyedike nemcsak nemzeti gyásznap és a forradalom eltiprásának emléknapja, hanem azoknak a hősöknek az ünnepe is, akik farkasszemet néztek a Magyarországot elözönlő 200 ezer szovjet katonával, akik napokon, heteken át védték állásaikat az óriási túlerővel szemben, és akik a forradalmi fészkek fenntartásával, a munkássztrájkokkal és szabotázzsal még hónapokon át viaskodtak a sortüzeket elrendelő, véres kezű bolsevik-szovjet hatalommal. A PestiSrácok.hu immár harmadik alkalommal szervezte meg tiszteletükre a Halhatatlanok napja elnevezésű megemlékezést, a forradalom egyik ikonikus helyszínén, a budai Bem József téren. Itt közreadjuk a teljes videót, amelyben Wittner Mária aktualitásokat sem mellőző, drámai hangvételű beszéde a 34. percnél kezdődik, illetve megtalálják Horváth Péter Gyula kollégánk fotógalériáját is.
Az eseményen beszédet mondott Wittner Mária halálra ítélt szabadságharcos, az 1956-os Pesti Srác Alapítvány elnöke, Varga János szabadságharcos, a Corvin közi Pesti Srác-szobor ihletője, aki hat évet töltött börtönben hős kiállásáért, illetve Szalay-Bobrovniczky Vincze, a Miniszterelnökség civil ügyekért felelős helyettes államtitkára. Jelenlétével megtisztelte a megemlékezőket Trencsényi László szabadságharcos, az ’56-os Magyarok Világszövetségének ügyvezető elnöke. A szabadságharc hőseit Bäck Zoltán, a Kárpátia gitárosa személyes történettel köszöntötte, és köszöntőt mondott Szarvas Szilveszter főszerkesztő-helyettesünk is, akit Pongrátz Gergely-érdeméremmel tüntetett ki október 23. alkalmából a Pesti Srác Alapítvány. Szarvas hangsúlyozta, hogy nem lehetünk elég hálásak az ’56-os pesti srácoknak azért a szabadságért, amelyet kivívtak a jövő nemzedék számára. A rendezvény végén Jásdi Balázs, a Magyar Tartalékosok Szövetsége Hagyományőrző tagozatának főhadnagya parancsnoklatával a szabadságharcos hagyományőrzők díszlövéseket adtak le, Varga-Bíró Tamás pedig az eseményhez illő dalokkal emelte az ünnep fényét, majd szóló koncertet adott a Revolution ’56 Szabadságharcos Sörözőben.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu. A videót készítette: Ragács András/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS