
Kirakatpert csinált hazánk és Lengyelország ellen az Európai Unió Bírósága, amely története során először közvetítette élőben, ahogy meghozzák az ítéletet arról, összhangban áll-e az EU-s joggal a jogállamisági normákat felrúgó tagállamokat pénzmegvonással sújtó közösségi jogszabály. Mint ismert, az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet 2021. január 1-je óta hatályban van, de még sehol sem alkalmazták. Magyarország és Lengyelország az európai bíróságon indított pert tavaly márciusban, mert úgy vélik, a jogszabály ellentétes az uniós joggal.
Szerda reggel hirdette ki az Európai Unió Bírósága (EUB), milyen ítéletet hoztak Magyarország és Lengyelország ügyében. A két ország azért perelt, hogy kiderüljön, összhangban áll-e az európai uniós joggal az az uniós jogszabály, amelynek értelmében a jogállamisági normákat felrúgó tagállamokat pénzmegvonással büntetnék. Már kedden reggel kiszivárgott, hogy a bíróság elgáncsolta a lengyel és magyar kifogásokat, azaz jóváhagyja az említett rendelet alkalmazását.
A rendelet jogalapja megfelelő, összeegyeztethető az uniós szerződésekkel és nem sérti a jogbiztonság elvét
– mondta tavaly novemberben Campos Sánchez-Bordona, a bíróság főtanácsnoka.
Az Európai Parlamentnek annyira fontos amúgy az ügy, hogy nyomást gyakoroltak a luxembourgi központú bíróságra, így az gyorsítva tárgyalta az ügyet. A baloldali többségű EP a Magyar Nemzet írása szerint annyira siettette az uniós pénzek megvonását, hogy pert is kezdeményezett az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottsággal szemben. A képviselők többsége szerint a brüsszeli testületnek nem kellene megvárnia a bíróság ítéletét a jogállamisági rendelet alkalmazásával. Az uniós parlament már szerda délután, pár órával az ítélet után tárgyalni fogja a bíróság döntését. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ezen az egyeztetésen nem vesz majd részt, ami miatt élesen bírálták a baloldali politikusok.

Fotó: MTI/EPA
A Magyar Nemzet forrásai kiemelték: megosztott az Európai Bizottság, milyen ütemben aktiválják a jogállamisági fegyvert. Ennek a másfél hónap múlva esedékes választás az oka, mivel könnyen a választási folyamatba való beavatkozásnak minősülhet, amennyiben precedens nélküli módon lépnek fel Budapesttel szemben. Az Európai Unió korábban több, összehangolt támadást is intézett hazánk ellen a gyermekvédelmi törvény miatt. Tavaly év végén folytatódott a kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, amely az unió történetének egyik legnagyobb kirakatpere.
Nem történt meglepetés
Alig negyven perccel a kilenc órai kezdés után kiderült, hogy az Európai Unió Bírósága a baloldal kedvében járt, és úgy döntött, hogy nekik igazán kényelmes legyen: elutasították a lengyel és a magyar kormány keresetét. Megállapították, hogy jogszerű a feltételességi mechanizmusról szóló rendelet, magyarul Brüsszel a jövőben szabadon csuklóztathat minket azzal a pénzzel, amit egyszer már Magyarország beadott a közösbe. A baloldali többségű Európai Parlament legnagyobb örömére a jövőben elvehetik az EU-s támogatásokat azoktól a kormányoktól, akik “nem tudják garantálni, hogy a pénz annak menjen, akinek azt Brüsszelben szánták”. Az unió a jövőben játszi könnyedséggel mondhatja ennek értelmében, ha valami nem tetszik neki – legyen akár a határkerítés vagy akár a gyermekvédelmi törvény –, hogy ezentúl egy eurócentet sem utal.
A jogállamisági mechanizmust a megfelelő jogalappal fogadták el, összeegyeztethető az uniós szerződések 7. cikk szerinti eljárással, és tiszteletben tartja különösen az Európai Unióra ruházott hatáskörök korlátait, valamint a jogbiztonság elvét
– ismertette döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.
Dobrev Klára pezsgőt bont
Gyurcsány Ferenc felesége hatalmas üdvrivalgásban tört ki a bíróság ítéletét meghallva. Facebook-oldalán azt írta: “Orbánék hatalmasat buktak”. A DK EP-képviselője szerint a magyar miniszterelnök nem tudta megakadályozni, hogy az unió “megvédje az adófizetők pénzét”, és az ítélet most arról szól, hogy az uniónak joga van megbüntetni azokat, akik “ellopják az EU-s forrásokat”.
Óriási pofon ez Orbánéknak, de április 3-án még ennél is nagyobbat buknak majd, amikor elvesztik a hatalmukat!
– mondta.
Fotó: MTI/EPA (illusztráció)
Angie
2022-02-17 at 17:11
Amúgy csak a poén kedvéèrt indítani lehetne az eu ellen egy népszavazást, hogy addig ne fizessünk be, amíg nem kapjuk meg a helyreállítási alapot. Sorolják fel tételesen, hogy mi indokolja, hogy nem kapjuk meg! A mert csak, nekem kicsit kevés.
Mert nekünk Magyarország az első!
Papa Lima Papa
2022-02-17 at 12:45
Birodalmi arrogancia. Rálépett a Weimari útra az EU. Lassan kirakhatják az új cégtáblát Brüsszelben. A táblán ez lesz olvasható: IV. Birodalom. Uralkodott már a Kárpát-medencében az Oszmán, a Habsburg, a náci III. Birodalom és a Szovjetúnió is. De a magyarság még mindig itt él, ez a föld most is az övé. Nem lesz itt hely a IV. Birodalomnak sem. Az EU alapítói forognak a sírjukban. Hát forgjanak csak. Az övéik forgatják őket…
Egy volt szegedi diák
2022-02-17 at 07:45
Hitler is Így kezdte a Genocídiumot. M(S)ZP akkor ezért mondta, hogy ők gyűjtik egybe a Fasisztákat és a kommunistákat ? Nem gondoltam volna, hogy ennyire türelmetlenek. Akkor most következik az Anschluss ? ((Anschluß) Ausztriának a Harmadik Birodalomhoz való csatolását jelentette) Ráadásul ehhez még vannak magyar állampolgárok akik örömködve pezsgőt bontanak és ,,,, ÉBREDJ MAGYAR !!! MOST MÉG ELDÖNTHETED A SZAVAZÓFÜLKÉBEN MELYIK UTAT VÁLASZTOD…. Vera nem véletlenül mondta, hogyha Magyarországon megválasztják Orbánt akkor az EU semmit sem tehet… MÁR PEDIG az ORBÁN által képviselt ÚTNAK győznie kell
Kósa Zoltán
2022-02-17 at 06:23
belpolitikai nullák külpolitikai gólt szeretnének rúgni, de Oroszországtól 3:0 – ra kikaptak, így most mindenáron bizonyítani akarják, hogy megbüntetik azt, aki nem tartotta be a csapatutasítást, ezzel pedig csak egy a baj, ez nem egy csapat, a csapat minden tagja ugyanis egy
a Barát
2022-02-16 at 22:34
Európa színpadán a brókerbotrány
A teljes cikk itt található
https://magyarnemzet.hu/archivum-magyarnemzet/2004/06/europa-szinpadan-a-brokerbotrany-2
a Barát
2022-02-16 at 21:25
Európa színpadán a brókerbotrány
2004. június 17. 21:25 MNO
Forrás: http://www.mno.hu/portal/224372
“….Laptársunk oknyomozó riportere, Oláh Gábor részletekbe menően tárta fel Kulcsár Attila és társainak utolsó, milliárdos haszonnal kecsegtető üzletét, amelyet immár az Európai Unióból érkező pályázati pénzekre ütöttek nyélbe a Baráth Etele és Dobrev Klára (Gyurcsány Ferenc felesége) által irányított Nemzeti Fejlesztési Terv és az EU-támogatások Hivatalával. Mint ismeretes, Kulcsár Attila nem csupán tőzsdei cápává nőtte ki magát a Rejtő E. Tibor, Draskovics Tibor és László Csaba által irányított legnagyobb kereskedelmi banknál, hanem az EU-projektek, illetve ezzel összefüggésben az önkormányzati üzletág felett is igazgatói minőségben bábáskodhatott.
A Világgazdaság szerzője a rendelkezésére álló információkból arra a következtetésre jutott, Kulcsár Attila már 2003 elején értesülhetett arról, hogy “a kormányzat egy olyan alap felállítását tervezi, amely központosított módon készíti el a Brüsszelnek benyújtandó pályázatokat az önkormányzati körből”. A cikk az Európai Regionális Fejlesztési Alap terhére finanszírozható pályázatok kidolgozására kiírt pályázat és a brókerbotrányban érintett K&H Bank érdekes összefonódását taglalja…..”
“… És kiírták a pályázatot a multiknak. Merthogy olyan tőkeerőt szabtak meg pályázati feltételként, hogy a hazai mérnöki cégeknek esélyük se legyen az indulásra, idejük se legyen gazdag külföldi konzorciumvezető cég után nézni. Így maradtak a bennfentes információkkal ellátott Kulcsárék, Hitesyék. Négy és fél milliárd forintért persze akadt külföldi jelentkező a munkára, amit Baráth Etele és Dobrev Klára (Gyurcsány Ferenc miniszter neje) által irányított hivatal “képességek hiányában” képtelen volt ellátni.
A pályázat-előkészítő alap tendere és a brókerbotrány összefüggéseit feltáró laptársunk alapos cikkében nem vetette fel a korrupció gyanúját sem. Ezt most mi sem tesszük, mert a brókerbotrány szövevényes történetéről nekünk immár a klasszikus maffiatörténet, a Polip jut eszünkbe. ….”
Etel
2022-02-16 at 20:08
Ejnye Dobrev, neked nem illene triumfalni.
Tudnod kellene a családi legendariumbol, hogy az 56-os magyar szabadságharc nagyapád unioja ellen is elbukott, mint most Orbánék szabadságharca is. Akkor nemcsak pezsgő folyt, hanem vér és akasztás is.
Vedd észre, ez már nem az az igazi, régi boldogság, se vér, se akasztás, talán csak Deal Kiss László kertészének álmaiban.
Etel
2022-02-16 at 19:01
Úgy sirankoztok, mintha abból a penzbol fizetnénk a nyugdíjat, a csaladi- és adókedvezményeiteket, az ebédet,a vacsorát, a kórházi kezelést, a ritka gyerekbetegsegek elleni rohadtul drága amerikai szérumot.
Pedig abból a 40 centis kilátót, az amerikai cseh katalin üzletét, a francia és német gyárak hasznát, a csalametrót, a gyurcsanyek reggeli meg esti hazugságait fizetjük.
Drazsen
2022-02-16 at 18:29
“Jocó2022-02-16 at 15:10
Mit is jelent ez a döntés?
1. Ha nem engedünk be migráncsokat, nincs pénz
2. Ha nem engedjük meg hogy azonos nemüek házasodjanak, nincs pénz
3. Ha megvédjük gyerekeinket az LMBTQ propagandától, nincs pénz.”
De, ezek miatt még lesz pénz. De azért, hogy a pénzek 80%-a a FIDESZslepp és NER-lovagok zsebébe vándorol, ezt már nem tűrheti el az EU
pm
2022-02-16 at 16:46
Most kezdem csak hegyezni a fülem igazán.. Milyen választ adunk erre?
Mert a szájkarate már nem lesz elég. Ahogy ezt meglépték, holnap átírják a szabályokat, elvéve a vétók lehetőségét. Ki fogunk fogyni a “jogainkból”.
Számomra az a legnagyobb kérdés, ha az unió nem tartja be a játékszabályokat, akkor nekünk miért kell/ene?/
Köt minket még bármi is oda?? Származik még előnyünk ezekből?
Kori
2022-02-16 at 16:39
Hogy ki mit lopott, és még mit nem tudott ellopni, átjátszani idegen érdekeknek azt érdemes lenne egy jegyzékben közzé tenni, még a választások előtt…mert szelektív a memóriája tuti Ferinek… k
Esvány
2022-02-16 at 16:26
Még annyit, hogy ezzel szabad utat engedtek a hazaárulók elleni komoly fellépésnek. Mivel így sem kapunk pénzt, legalább legyen értelme!
Esvány
2022-02-16 at 16:23
Most akkor Csekk Kata miatt is vesztünk? Rugdaljanak csak bennünket, ebben már sok évszázados tapasztalatunk van. Talán meg kéne kérdezniük osztrák sógorékat,-a Habsburg dinasztia maradékát, hogy mire mennek az ilyen provokációkkal!
Tudományos libsizmus
2022-02-16 at 15:49
Nem Visinszkijnek hívják véletlenül az európai népbíróság elnökét?
Patriot
2022-02-16 at 15:34
Marcius 15.én meg kell mutatnunk,hogy a Magyarok mimden körülmények között Orbán Viktor mellett vannak!
A bajban meg kivált képp!!
Utána Április 3.-án úgyszintén!
Utána meg nem hagyjuk eloldalogni a hazaáruló,bitang csürhét, kardélre a szennyes bandát!
??❤????
Jocó
2022-02-16 at 15:10
Mit is jelent ez a döntés?
1. Ha nem engedünk be migráncsokat, nincs pénz
2. Ha nem engedjük meg hogy azonos nemüek házasodjanak, nincs pénz
3. Ha megvédjük gyerekeinket az LMBTQ propagandától, nincs pénz.
…
Másszóval ha nem úgy táncolunk mit ahogy ök fütyülnek , nincs pénz. (Mellékesen megjegyzem az ukránoknak a seggügbe is nyomják a pénzt pedíg ott a korrupció egyike a legmagasabb a világon)
Van viszont egy kis szépséghibája a dolognak.
Azok a megvont pénzek nagy részben a magyar adófizetök által befizetett pénzek. Ezeknek a visszatartása (mindegy milyen okon) nem más mint tövényesített rablás!!
Ammondó vagyok, ezek a pénzek folyanak inkább moszkvába, onnan legalább folyik érte jó gáz. Brüsszelböl nem jön semmi.
Azonnal le kell állítani minden folyósítást Brüsszel felé. Meg kell vétozni minden határozatott brüsszelben ami nem magyar érdek.
Be kell szüntetni minden NGO´t ami Szaros Gyurkához kapcsolódik. Ezert mar nem tudnak megbüntettni, hiszen már elötte elvették a pénzünket, tankal meg csak nem fognak lerohanni hogy behajtsanak még több pénzt.
Kiss Róbert
2022-02-16 at 14:54
Igen,LESZ!!!meglepetés,egy NÉGYÖTÖDÖS VIKTOR!!!győzelem!!!sorosgyuri NEM!!!kerül a pokolba,NEM!!!azt érdemli!!!purgatoriumba kerül,ötszázezer évre,Orbán Viktor fotókkal kitapétazott tíz négyzetméteres szobába,vérnyomásmérővel a karján,és amennyiben nem bírna magával,hátulról beléig hatol egy gyönyörűen kifestett LMBTQQQQQQQQQQQ???
Karácsony.sk
2022-02-16 at 14:44
Szerintem a húgyos soros faszkalapjai lábon lőtték önmagukat!
A játékszabályok ismertek, minden olyan döntést, ami pénzel és gazdasággal kapcsolatos az EU-ban, meg kell vétózni, mert ha nem, akkor az anyagi javakat zsarolásképpen úgyse adják oda!
Ez az EU már egy döglött ló, aki valamikor egy “KINCSEM” tipusó fersenyló volt!
A liberálisoknak nem volt elég a “győzelmekkel” járó anyagi előny és a hírnév, még a nyertes lóból is szalámit akarnak csinálni csakis a több pénzért, gondolván, hogy ha lúd, akkor már legyen kövér!
Elkezdődött az EU haláltusája önmagával!!
Hajrá halál!
Szlovákiából…..
Zoltaiguszti
2022-02-16 at 14:43
xyz
Sztem kell egy külön korrupció ellenes gazdasági bíróság megfelelő személyekkel és akkor sorra gyorsítottban levadászni az összes NGO-t Balos seggarcot és tolni Jogállami béláék pofájába hova ment a pénz Brüsszelből…