Kirakatpert csinált hazánk és Lengyelország ellen az Európai Unió Bírósága, amely története során először közvetítette élőben, ahogy meghozzák az ítéletet arról, összhangban áll-e az EU-s joggal a jogállamisági normákat felrúgó tagállamokat pénzmegvonással sújtó közösségi jogszabály. Mint ismert, az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló rendelet 2021. január 1-je óta hatályban van, de még sehol sem alkalmazták. Magyarország és Lengyelország az európai bíróságon indított pert tavaly márciusban, mert úgy vélik, a jogszabály ellentétes az uniós joggal.
Szerda reggel hirdette ki az Európai Unió Bírósága (EUB), milyen ítéletet hoztak Magyarország és Lengyelország ügyében. A két ország azért perelt, hogy kiderüljön, összhangban áll-e az európai uniós joggal az az uniós jogszabály, amelynek értelmében a jogállamisági normákat felrúgó tagállamokat pénzmegvonással büntetnék. Már kedden reggel kiszivárgott, hogy a bíróság elgáncsolta a lengyel és magyar kifogásokat, azaz jóváhagyja az említett rendelet alkalmazását.
A rendelet jogalapja megfelelő, összeegyeztethető az uniós szerződésekkel és nem sérti a jogbiztonság elvét
– mondta tavaly novemberben Campos Sánchez-Bordona, a bíróság főtanácsnoka.
Az Európai Parlamentnek annyira fontos amúgy az ügy, hogy nyomást gyakoroltak a luxembourgi központú bíróságra, így az gyorsítva tárgyalta az ügyet. A baloldali többségű EP a Magyar Nemzet írása szerint annyira siettette az uniós pénzek megvonását, hogy pert is kezdeményezett az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottsággal szemben. A képviselők többsége szerint a brüsszeli testületnek nem kellene megvárnia a bíróság ítéletét a jogállamisági rendelet alkalmazásával. Az uniós parlament már szerda délután, pár órával az ítélet után tárgyalni fogja a bíróság döntését. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ezen az egyeztetésen nem vesz majd részt, ami miatt élesen bírálták a baloldali politikusok.
A Magyar Nemzet forrásai kiemelték: megosztott az Európai Bizottság, milyen ütemben aktiválják a jogállamisági fegyvert. Ennek a másfél hónap múlva esedékes választás az oka, mivel könnyen a választási folyamatba való beavatkozásnak minősülhet, amennyiben precedens nélküli módon lépnek fel Budapesttel szemben. Az Európai Unió korábban több, összehangolt támadást is intézett hazánk ellen a gyermekvédelmi törvény miatt. Tavaly év végén folytatódott a kötelezettségszegési eljárás Magyarország ellen, amely az unió történetének egyik legnagyobb kirakatpere.
Nem történt meglepetés
Alig negyven perccel a kilenc órai kezdés után kiderült, hogy az Európai Unió Bírósága a baloldal kedvében járt, és úgy döntött, hogy nekik igazán kényelmes legyen: elutasították a lengyel és a magyar kormány keresetét. Megállapították, hogy jogszerű a feltételességi mechanizmusról szóló rendelet, magyarul Brüsszel a jövőben szabadon csuklóztathat minket azzal a pénzzel, amit egyszer már Magyarország beadott a közösbe. A baloldali többségű Európai Parlament legnagyobb örömére a jövőben elvehetik az EU-s támogatásokat azoktól a kormányoktól, akik “nem tudják garantálni, hogy a pénz annak menjen, akinek azt Brüsszelben szánták”. Az unió a jövőben játszi könnyedséggel mondhatja ennek értelmében, ha valami nem tetszik neki – legyen akár a határkerítés vagy akár a gyermekvédelmi törvény –, hogy ezentúl egy eurócentet sem utal.
A jogállamisági mechanizmust a megfelelő jogalappal fogadták el, összeegyeztethető az uniós szerződések 7. cikk szerinti eljárással, és tiszteletben tartja különösen az Európai Unióra ruházott hatáskörök korlátait, valamint a jogbiztonság elvét
– ismertette döntését az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága.
Dobrev Klára pezsgőt bont
Gyurcsány Ferenc felesége hatalmas üdvrivalgásban tört ki a bíróság ítéletét meghallva. Facebook-oldalán azt írta: “Orbánék hatalmasat buktak”. A DK EP-képviselője szerint a magyar miniszterelnök nem tudta megakadályozni, hogy az unió “megvédje az adófizetők pénzét”, és az ítélet most arról szól, hogy az uniónak joga van megbüntetni azokat, akik “ellopják az EU-s forrásokat”.
Óriási pofon ez Orbánéknak, de április 3-án még ennél is nagyobbat buknak majd, amikor elvesztik a hatalmukat!
– mondta.
Fotó: MTI/EPA (illusztráció)
mébell
2022-02-16 at 10:44
Ha már egyszer ítélet született, arról, hogy nincs jogálam, pedig van, hát akkor mutassuk meg nekik, hogy milyen is az ha tényleg nincs jogállam. Bajuk nem lenne belőle, hiszen kétszer ugyanazért elitélni nem lehet bennünket.
Nick Rivers
2022-02-16 at 10:43
Tehát befizetünk, piacot adunk majd ar európai bbolsevizmus ellopja, mit ahogy azt mindig tették a kommunisták.
Értem
A fasznak vagyunk ennek a gitegyletnek a tagja?
Jah és még valami: basszátok meg!
Schenkhyalfonz
2022-02-16 at 10:42
Összeférhetetlenségi/elfogultsági eljárásokat kezdeményezni minden olyan bíróval, főtanácsnokkal szemben, akiknek NGO-s előélete/bekötöttsége van. Ha nincs lehetőség ilyen eljárásokra, az egyértelműen a jog uralmának durva korlátozása.
Fellebbezni a döntéssel szemben. Ha nincs rá lehetőség, akkor ki beszél és milyen alapon jogállamiságról.
Minden EUB döntés végrehajtását azonnal felfüggeszteni a fentiek rendezéséig, hisz sértik a jogállami normákat.
Van pár kormányközeli intézet, amely lelkesen gyűjthetné és nyilvánosságra hozhatná rendszeresen az EU tagállamai általánostól eltérő jogi gyakorlatát, illetve a különböző jogsértéseket, akár pl. a holland társutas hülyék tüntetőkre lövetésben szerzett jártasságát.
Minden érdekünket fikarcnyit is sértő EU-s döntést megvétózni.
Visszatartani a befizetéseket, az EU jogegyenlőséget sértő eljárására alapozva, márpedig ilyen kevéssé valószínű, hogy nincs.
Civil szervezet kezdeményezhetne akár aláírásgyűjtést a HUXIT támogatottságát felmérendő.
A lehetőségek tárháza végtelen.
Saghy Rozalia
2022-02-16 at 10:41
Angie,
Ahol működik a nemzetvédelem ott az ilyesmit lerendezik.
Balázs Sándor
2022-02-16 at 10:41
Fú de megijendünk. De csak nyugi, sok ász van a kezünkben.
Első körben obstruálhatunk mindent, szétverhetjük az intézményeket a folyamatos vétóval.
Második körben: mi be is fizetünk már abba a költségvetésbe. (Persze még egyenlőre többet kapunk vissza, jelzem már nem sokáig). Akkor szépen felfüggesztjük azt a befizetést, osztjónapot..
Harmadik opció: az úniós kompenzációs pénzek elvileg azért járnak, mert vámmentessé tettük és megnyitottuk a piacainkat. Nos EU, ha meg vonod ezt a pénzt, akkor visszaállítjuk a vámokat és a piacvédelmet. OK, a multijainknak ez fájni fog, de még így is jól járnak, legalább lobbizhatnak az országaik degenerált kormányainál (főleg a németek), hogy hagyják abba az ámokfutást.
Negyedik: az alap, hogy az EU bíroságát nem ismerjük el felettesként, ahogy a kengyelek se, így hozhatnak bármilyen szabályt, a fenekünket kitöröljük vele….
Szóval Eulibsik, ti kezdtétek, de ne gondoljátok, hogy nektek nem fog fájni…
varga eszter
2022-02-16 at 10:40
bár senkinek nem voltak, nem lehettek kétségei az ítélettel kapcsolatban, de most hogyan lesz a tovább?
engem érdekelne milyen lehetőségei maradtak a mindenkori kormányzatnak, hiszen ez a fenyegetés itt fog maradni velünk, és ha nem az EU-nak tetsző döntések születnek kishazánkban, bizony bevetik ezt az ÁGYÚT.
Akkor persze nem ha adott kormány mindenben behajol Brüsszelnek, és kizárólag a külföldről vezérelt érdekek valósulnak meg. No az szép világ lesz!.
lala
2022-02-16 at 10:36
Hozhatnak olyan törvényt, amit csak akarnak.
30 év múlva Ahmed és Mohamed fogja átírni az összeset, Al-Szaud konformra.
Saghy Rozalia
2022-02-16 at 10:36
Itthon a kesztyűs kéz és az úriemberkedés nagy bajt hozott a nemzetre.
Aki tisztséget vállal annak nincs joga úriemberkedni. Nem saját maga miatt van ott.
Angie
2022-02-16 at 10:35
Aki a Fidesz mellett van, annak ez csak olaj a tűzre! Akkor is kiállunk Orbán Viktor mellett! Végre van itt két ország, aki ellent mer állni. Segítsük őket! Csak így működik. Ezt az uniós őrületet Amerikával együtt meg kell állítani, mert még a végén szaros bácsit királlyà koronázzák! Csak úgy akadályozhatjuk meg, ha Európában minél többen leszünk! Adjunk erőt másoknak is!
Horváth Piroska Rózsa
2022-02-16 at 10:34
Nyílt beavatkozási kísérlet az áprilisi választásba. Csak a MAGYAROKON múlik, hogy sikerül-e!!!!!
Searching for Liberal Bullshit
2022-02-16 at 10:30
3,14Csányi = MZP legalábbis agyilag.
Piros lett a paradicsom, nem sárga,
3,14Csányi te elmehetsz a 3,14csába!
K
2022-02-16 at 10:27
Természetesen mindennek ellenére az Magyarországon a teljes lakosság a FIDESZ-re fog szavazni. Az Európai Unió ne reménykedjen abban hogy az általa támogatott gyagya ellenzék győz.
Etel
2022-02-16 at 10:23
Elakadt a lélegzetem, mikor a múzeumi üvegtárlóbol alulról megvilágított halálfej tűnt elő.
A hatása alól még nem tértem magamhoz.
Namond
2022-02-16 at 10:22
Elmebetegek gyülekezete. Jobb ettől távol maradni.
Miért nem a tárgyalás volt nyilvános, miért az ítélethozatal?
dr. Kolompár Genitália
2022-02-16 at 10:20
Már nem elég az áldozati szerep szavazat gyűjtő tematikája. Végre lépni kellene valamit, vagy nem panaszkodni. Tudatni kell velük, hogy a pénzünk megvonásával egyidőben a befizetéseinket felfüggesztjük. Ténylegesen el kell követni minden olyan intézkedést, amivel ezidáig valótlanul, hazug módon megvádoltak, és e miatt bűntettek. Ugyanis ha már egyszer bűntetnek valamiért, akkor legyen miért. (kettős kockázat)
Ennek értelmében be kell tiltani itthon a buzifelvonulást. Be kell tiltani minden idegen országból finanszírozott NGO-t. A soros egyetemet elkergetni olyan messzire, hogy az ajvékolásukat már a fókák se hallják. El kell lehetetleníteni a baloldali sajtót. A bűnöző mingránsokat ütni-vágni, hogy megfeleljünk a rólunk kialakított képnek. „Kell még mondanom valamit Ildikó?”
Tuti
2022-02-16 at 10:18
Csányi 2022-02-16 at 10:12
“Orbánviktor úgy döntött, hogy nem nyeri meg magyarország a jogállamisági pert.”
OV az Europai Birosag??
vagy ezt hogy erted? Kicsit kezdesz hasonlitani mzp-re…
lofejes
2022-02-16 at 10:17
HUXIT HUXIT.
Elmehetnek a nácik oda ahonnan jöttek…
Kíváncsi leszek mikor lesznek megint gázkamrák, vagy elhurcolások, mert lesznek. 2 éven belül??? Németek ti még tudtok olvasni???
Hahó világ ébresztő!!!
A TÖRTÉNELEM MINDIG ISMÉTLI MAGÁT!!!
Puncius Pinatus
2022-02-16 at 10:16
Kilátásba helyezni leköszönést.
Keményen kitálalni, valamennyi média tudomására hozni a korrupt ügyeiket, hazugságaikat.
Az itteni ballibsiket ellehetetleníteni, felszámolni, jogilag eljárást indítani a büntetendő cselekményeik miatt.
Olyan bíróság elé állítani ami nem az ő csordájukból származik.
Ez túl megy minden határon!
Le a brüsszeli nemzeteket, népeket felszámolni, megsemmisíteni kívánó, multikat kiszolgáló, érdekeiket képviselő hidegháborús bűnösökkel!
Valamennyi bevándorló által elkövetett emberölés, terror, félelem, egzisztenciális visszaesés, gazdasági válság, Európa megsemmisítése kifejezetten az ő bűnük!
Ami megtorlásért, bosszúért kiált!
Gottwald Zsolt
2022-02-16 at 10:15
Ki kell lèpni!
Tuti
2022-02-16 at 10:15
ettol jobban ugysem utalhatom es kophetem le az EU-t!
NYALD KI EU!!
Magyar vagyok
2022-02-16 at 10:12
Javasolnám az elkövetkező “Európai Unió megújítására” vonatkozó fejezetbe vegye bele a magyar kormány a következő pontot: Az Európai Unió tagállamain kívülről jövő, vagy Európai Unión kívüli más országban is állampolgársággal rendelkező személy ne tölthessen be Uniós vezető tisztséget. Az Unió vezetőit szigorúan világítsák át, hogy bármi, az Unión kívüli ország bármely cége, szervezete befolyással bír e rá nézve, amennyiben igen, akkor fosszák meg tisztségétől, és soha többé ne lehessen vezető szerepe a döntéshozatalban, végrehajtásban, pénzügyben, stb. Ezek kulcs pontok, amiket egy megújuláskor nem lehet kikerülni. Ha nem jár eredménnyel, akkor ki kell lépni, mert mi nem egy birodalomhoz társultunk, hanem egy gazdasági együttműködéshez. Illetve, mint mások már írták lentebb, ezt a konkrét hitelszerződést Magyarország tekintse innentől rá vonatkozólag semmisnek.
Torockó
2022-02-16 at 10:09
Ahol a hatalmi ágak megosztása – mint a brüsszeli Európai Unióban – nem létezik, ott diktatúra van. Demokrácia meg nincs. A birodalmi Európai Unió a Szovjetunió és a hitleri Németország törvénytelen zabigyermeke.
Veritas Samu
2022-02-16 at 10:08
A bíróság egy liberálnáci bíróság-a nácik pont a jogállamiságot rúgják fel,ők azok a semmirekellők,akik saját kényük-kedvük szerint döntenek-az érveket,a tényeket semmibe veszik.Nem meglepő,Soros a főnökük,aki már fiatal kora óta,lásd 1944-et,a náci ideológiát képviselte,és egész életében így tevékenykedett.Szörnyű,hogy ezt a náci barmot a nyugati világ hagyta csalni,mert réges régen börtönben kellett volna csücsülnie,s nem a fél világot a saját erkölcstelen,minden jogot felrúgó módon rángatnia.
béka
2022-02-16 at 10:06
Sajnos ez előre boritékolható volt,nagyon nagy ellenségünk Brüsszel.
chatillon r
2022-02-16 at 10:02
ha ideológiai alapon vonnak el pénzt ami egy országnak jár, az a legsúlyosabb jogi gengszterizmus lenne az EU történetében.
amennyiben az EU-s szervek nem hajlandóak a jogi bűnözés útjáról visszafordulni végső esetben a magyaroknak és a lengyeleknek mindent vétózni kellene megbénítva az EU működését
Huxit!
2022-02-16 at 10:02
Akkor holnap bevonulnak Hitler csapatai és kinevezik miniszterelnöknek a “kommunisták, fasiszták szövetségnek” fejét? Zay Péter és az öszödi böszme felkeszül!
Királytigris
2022-02-16 at 10:01
Ez nem bírósági döntés, hanem a sorosi sameszek Brüsszelben felolvasták Szaros Gyurka ukázát.
Mi erre a mi reakciónk?
LESZARJUK!!!!
Ha még nem történt meg, el kell kezdeni előkészíteni a Huxit-ot, és az EU-n kívűli létezésünket.
Számításokat kell végezni, hogy meddig érdemes bentmaradni!
Amikor a bentmaradás már gazdaságtalan azonnal Huxit!
Poppy
2022-02-16 at 10:01
Tudtuk, hogy a náci sorosi sameszek így fognak dönteni. Nem kell a hitel, felmondjuk, és nem fizetünk mi sem a fityinget sem. Tényleg vétlázító a látványos politikai nyomás. Amúgy van szabad élet az EU-n kívül is.
Muzsik Hajnalka
2022-02-16 at 10:00
“Béla Pokol: Elvileg a tagállamok a luxemburgi bírósághoz fordulva őrizhetnék a brüsszeli apparátust, de ha magyar nyelven kevés is a tudományos anyag ennek realitátásáról – inkább propaganda anyagok vannak csak -, de angol, német és francia nyelvű anyagok jól bemutatják a luxeburgi bírák föderalista elfogultságait és Brüsszel-barátságát. Jut eszembe, az Univerzális Tudástár magyarra fordított anyaga már majd 15 ezer oldalra rúg, és néhány ezer oldalnyit már ennek szentel, és így már magyar nyelven is lehet ezt olvasni. Hajrá, lehet olvasni!!!
Még hadd jelezzem, hogy az Univerzális Tudástárban lévő magyarra fordított anyagok közül a dán Byberg kisasszony 2017-es PhD-je mutatja be a legrészletesebben, hogy milyen machinációk és torzulások vezettek az eredetileg a nemzetállami tagállamok által uralt európai integrációban a mai, brüsszeliták által uralt félföderációhoz.”
korrupt européerek
2022-02-16 at 09:58
A negyedik birodalom valami ellenállhatatlan, perverz vágyat érez az iránt, hogy megbüntesse a keleti népeket.
A birodalom mindig új ruhába öltözik, de belül ugyanaz a rasszista, imperialista, gyűlölködő, véresszájú, véreskezű állat, mint a történelemben mindig.
A többi nyugat-európai, észak-európai, mediterrán tagállamnak, sőt Németországnak is üzenjük, hogy utánunk Ti következtek! Az előző européer (náci) birodalom is a lengyeleket és a kelet-európaiakat támadta meg először, mindenféle mondavicsált ürüggyel. Aztán jött a gyáva Franciaország, Görögország, Skandinávia, Olaszország (ahol most is egy européer Mussolini uralkodik), amíg Németországot is maga alá temették az árja-européerek. Európa népei ébresztő!
Bagaméri
2022-02-16 at 09:56
Azt a luxemburgi k@rva anyátokat …. telibe!
odu
2022-02-16 at 09:55
Bizony a nyilvános kivégzések a régmúlt időkben is sokszor ellentétes hatást váltottak ki, nem lett elrettentés és példa statuálás.Lett helyette hőskultusz, dacos ellenkezés, lázadás, a hatalom így dobta akaratlanul a lovak közé a gyeplőt
mardani
2022-02-16 at 09:50
Mi az brüsszel savanyú a cumi? Hamarosan dögvész és tűz pusztít titeket.
chatillon r
2022-02-16 at 09:47
az a baj, hogy mindenki előre tudja mit fognak ítélni. Kb. annyi esélyünk van mint egy szovjet típusú népbíróságon. A magyar Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellene, hogy a Európai Bíróság ítéletei uniós hatáskörben születtek vagy nem. Amennyiben nemzeti hatáskörben hozott döntést uniós bíróság ki kell nyilvánítani, hogy Magyarországon az ítélet nem alkalmazható. Különben soros bírái minden nemzeti hatáskört elvonnak az emberi jogokra hivatkozva (mint régen a szovjetek a nép nevében) és tagállamok bábállammá változnak. meg kell akadályozni egy baloldali új nyugati jakobinus diktatúra kiépítését.
Pepe
2022-02-16 at 09:46
Tipikus posztkommunista akció! A kádár korszakban is ez ment: Látványosság, Show műsor kell a népnek. Bemutatni ország-világ előtt mily gonosz az ellenség, és hogyan döngöljük őket a földbe. Így gondolják ezek a “juniós” idióták. Csak a közben eltelt 40 év.
Mi felébredtünk, ők pedig még mindig alszanak.Dugjátok fel magatoknak a bohóc ítelkezéseiteket. Szánalmas libernyák banda.
Angie
2022-02-16 at 09:46
A Vadhajtáson az egyik vén szar azt mondja az élő közvetítésben, hogy “amerikai szövetségeseinnkel eggyütt próbàljuk megakadályozni”…
Az unióhoz és annak eljárásrendjéhez mi a fax köze van Amerikának?!!! A kérdés csak költői!
márko
2022-02-16 at 09:44
mindenkivel egyetértek
HOGY
/
FELTURBÓZOTT eljárás folyik ( magyarok + lengyelek ) ellen
ÉS
. az ítélet előre már le van írva
/
ÉS
. ez FELTURBÓZOTT beavatkozás a választásba + SZUVERENITÁS ELLEN
/
SENKI SEM lehet a ( magyar + lengyel ) törvények fölött
. semmilyen JURISZTOKRÁCIA NEM LEHET a magyar törvények fölött
. semmilyen ( brüsszeli – vagy luxemburgi ) ítélet NEM kötelező mint jog
/
a brüsszeli ( parlamentet + bíróságait )
. NEM szabad megengedni a SZUVERENITÁS FÖLÉ
/
( gondolom én )
Béla
2022-02-16 at 09:42
Az eu-s hitelszerződést magyar-lengyel részről holnap fel kell mondani.
Torockó
2022-02-16 at 09:42
Két percig tartott.
Rohadjon meg az Európai Unió!
Nélkülünk.
Tuti
2022-02-16 at 09:41
amugy ezt a birosagot ki hatalmazta fel, h iteletet mondjon orszagok felett?
Magyar vagyok
2022-02-16 at 09:33
Nincsen arra egy jogi fórum, ahol az egyszerű polgár beperelheti az uniós felsőbb köröket? Meg nem választott pénzemberek, pénzügyi körök résztvevői irányítanak, hoznak szabályokat, mindenféle felhatalmazás nélkül. Nem lehet elszámoltatni őket, ezzel a felettük való ellenőrző szerep, amire oly kényesek, megszűnt. Orvosolni kell, különben egy kis csoport elmebeteg, politikai kalandor, és pénzéhes zsugori, illetve hataloméhes egomán azt tehet európa lakosságával, amit kénye-kedve szerint csak akar. Sürgősen fel kell lépni, különben ezek a kiskirályok addig élősködnek, és szabják meg, mit hogyan kellene csinálnunk, amíg visszafordíthatatlan következményei lesznek. Konzervatív jogászok, ilyenkor hol vagytok? Amikor sorra derül ki az uniós vezetőkről, hogy mind egy rakás sz.r korrupt senki? Lehet Magyarországról is indítani eljárásokat, nem csak onnan erre. Fordítva is van létjogosultsága a dolognak! Amíg ez nincs, addig tényleg alárendeltként fognak velünk bánni. Gyerünk már, magyar jogászok! Akár magyar bíróságon is, de ki kell mondani, hogy az ep, az eb, stb mind jogsértést követ el, és mint olyat, szüntesse be, vagy az európai unió ezennel megszűnt létezni, és bármiféle jogi nyilatkozat tőlük, mind hatályát veszíti.
Tuti
2022-02-16 at 09:28
jogos az,h felvesszuk a kolcsont kozosen, de nem kaphatjuk meg a rank eso osszeget?
aham…meg az anyatok budos picsaja!
remelem,h mielobb egy migrans horda fickie-fickie-zik meg benneteket!
Füge
2022-02-16 at 09:25
…szépen felülvizsgálni kellene minden olyan unyijós rendeleti baromságot amit hoztak és nekünk bármiféle hátrányt okoz. Pl: nyugdíjkorhatár, kínai vámok, …stb, stb.
Csak és kizárólag ami a magyar embereknek kedvez azt kell betartani, többi: jó-jó majd …
Angie
2022-02-16 at 09:21
De mit nevezünk jogállamnak? Mi a konkrét meghatározása ennek?
Gondolom, amit ők úgy ítélnek meg. De akkor hol van a többi ember érdeke? Az nem számít?!!!
Nem ismerik ezek a magyarokat! Akkor is a Fideszre szavazok, döntsenek bárhogy!
K
2022-02-16 at 09:16
“Ne legyenek amúgy illúzióink, kedden reggel már kiszivárgott, hogy a bíróság elgáncsolta a lengyel és magyar kifogásokat, azaz jóváhagyhatja az említett rendelet alkalmazását.”
Ezt már a “per” megindulásakor is sokan látták.
********
Remélem az állami vezetők a megfelelő következtetést vonják le.
Én úgy látom, hogy akár az EU-ban maradunk, akár kilépünk, a HUXIT nem változtat azon hogy az Európai Unió ellenség.
Az Európai Unió (Brüsszel) ellenség, mondta Orbán Viktor.
https://hu.euronews.com/2020/04/03/orban-ellensegkent-beszelt-brusszelrol
Ezért bármi történik, az Európai Uniót SZIGORÚAN ellenségként kell kezelni.
********
Természetesen mindennek ellenére az Magyarországon a teljes lakosság a FIDESZ-re fog szavazni. Az Európai Unió ne reménykedjen abban hogy az általa támogatott gyagya ellenzék győz.
Naprózsa
2022-02-16 at 09:13
Akkor mi meg tartsunk egy népgyűlést és nyilvánosan, élőben mondjuk ki (és öklünkkel mutassuk is) Brüsszel, Hága, Strasbourg intézményei és bíróságaik trónfosztását!
A mai nap legalább annak örülhetünk (egyenlőre) Putyin kegyelméből, hogy legalább háborút nem tudtak ránk hozni.
Magyar vagyok
2022-02-16 at 08:58
Kb ilyennek képzelik magukat most is az eu vezetők.
https://www.youtube.com/watch?v=c-WO73Dh7rY
Andromeda
2022-02-16 at 08:58
“Jogállamban pénz a fegyver” írta József Attila már 1936 környékén. A mai nap egy ugyanolyan fekete nap, nemzeti gyásznap lesz, mint október 6-a, az aradi vértanúk és Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök kivégzése vagy Trianon vagy 1944. októberében a maxi puccs vagy 1956. november 4-e. Sajnos a mai nap egyben Magyarország, mint állam és a magyar népint nemzet szisztematikus megsemmisítésének a kezdete is egyben, rosszabb, mint a fentiek együttvéve!!!!
Dupree
2022-02-16 at 08:44
Gondolom addig fogják a magyarokat szivatni, amíg nem “a megfelelő” kormányt választják.
Demokratizmus 2022. Sponsored by ….
Dupree
2022-02-16 at 08:41
“Virág elvtárs, ez az ítélet.”
Mi már csak röhögünk ezen az eljáráson.
De sajnos a következményein nem fogunk.