Pesti Srácok

Itt a halállista azokról, akiket a hétfőn lekapcsolt radikális csoport akart kiiktatni

Itt a halállista azokról, akiket a hétfőn lekapcsolt radikális csoport akart kiiktatni

Egészen elképesztő videót találtunk arról a fórumról, ahol híres közéleti, állami szereplőkre, politikusokra mondtak ki halálos ítéletet. A radikális csoport bírói testületének döntése értelmében szeptember 11-én Kulcson, neves közszereplők meggyilkolására buzdítottak az úgynevezett Pi-kör fórumán, ahol azt is hangsúlyozták: "gyilkoljatok, de szépen tegyétek!"

Mint arról előzőleg részletesen írtunk, élet elleni bűncselekmény előkészülete miatt őrizetbe vették a magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás vezetőit, akik a gyanú szerint egy találkozó során emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. A Keresztes Imre főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyben emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség, amely hétfőn több helyszínen hajtott végre bűnügyi akciót. Úgy tudjuk, az elfogottak egyike Posta Imre, ismert radikális, szélsőjobboldali figura, a Köztársasági Őrezred volt pszichológusa, akit radikális körökben sokan futóbolondnak tartottak. A férfi az általa alapított PI-kör vezetőjeként már évekkel ezelőtt arról beszélt, hogy az ország háborúban áll és azt hangoztatta, hogy a Fideszt és az összes többi pártot a cionisták irányítják.

Ebben a videóban hangzik el egyebek mellett, hogy teljes vagyonelkobzás mellett az alábbi személyeket ítélték halálra, amit "történelmi pillanatként" említettek a jelenlévők.

PestiSracok facebook image

– hangsúlyozták. Majd felolvasták az első körben kivégezni kívánt személyek nevét (szó szerint idézzük, igen, valóban nem sikerült mindig, mindenkiét eltalálniuk...):

Mindezek után felszólították a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányát arra, hogy hajtsák végre a felszólítást. Hozzátették: közel sem teljes a lista, Rogán Antal kimaradt például.

– fogalmazott Posta Imre, akit kedden fogtak el társaival együtt élet elleni bűncselekmény előkészülete miatt, és aki arról is beszélt, hogy Köves Slomót majd a Moszad végzi ki.

További részletek hamarosan!

Fotó: Youtube

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.