Itt az igazi, Juncker-féle „európai ünnep”: ezen a napon foglaltuk el Bukarestet

Forrás: mult-kor.hu

Százkét évvel ezelőtt ezen a napon masírozott be a román fővárosba a központi hatalmak seregeinek részeként a magyar haderő. Bukarest villámgyors, menetből történt elfoglalását a románok orvtámadása előzte meg, hiszen fölrúgva a korábbi szövetséget, orvul rátörtek Erdélyre. A román haderő végül fegyverszünetet kért, de ez sem akadályozta meg őket abban, hogy egy nappal a háború vége előtt hadba lépjenek, hogy „győztesnek minősüljenek”, és ajándékba megkapják Erdélyt, Partiumot és a Bánságot.

Reméljük, Jean-Claude Juncker a mai napot is egy csodálatos, közös „európai ünnepnek” tekinti, miként december elsejét, és a tőle megszokott formában már meg is kezdte az ünneplést, hiszen december 6-a ezerszer jobban megérdemli ezt a kitüntető címet. Százkét esztendeje, 1916. december 6-án vonultak be August von Mackensen német tábornok vezetésével a német, magyar, osztrák, bolgár és török seregek Bukarestbe. A központi hatalmak azonban nem agressziót követtek el „szegény románok” ellen, hanem jogos, igazságos és méltányos válaszcsapásban részesítették a már akkor is területrablással próbálkozó keleti szomszédunkat.

De hogyan is kezdődött az egész? Az első világháború kitörésekor, 1914-ben az akkor 38 éves román állam még a központi hatalmak szövetségese volt, ám nem lépett be a háborúba, a fegyveres semlegességet választotta. Figyelték, melyik oldal kerekedik felül, hogy ahhoz csatlakozhassanak. A román miniszterelnök, Ion I. C. Brătianu titkos szerződést kötött az antant hatalmakkal, és őrült területi ígéretekért (a Tiszáig megkapják Magyarországot, satöbbi) cserébe vállalta, hogy Románia hátba támadja szövetségesét. 1916. augusztus 27-én hadat is üzentek az Osztrák-Magyar Monarchiának, ám a Kárpátok tövében jó ideje lesben álló román seregek már a hadüzenet előtt megkezdték a támadást a többségében gyengén őrzött hágók ellen. Külön kiemelést érdemel a román miniszterelnök hazugsága, amellyel az orvtámadást indokolta: eszerint seregeik

„elnyomott erdélyi testvéreik felszabadításáért” indulnak harcba.

Erre a hivatkozásra nem árt emlékezni, később még jól jöhet. A területeinkre éhes románok Budapest elfoglalását tűzték ki célul, ám kudarcot vallottak. Az első hetekben ugyan néhány erdélyi várost elfoglalt a 370 ezres román haderő (szinte teljesen felégették Csíkszeredát, súlyos károkat okoztak Brassóban), ám hamar kifulladt az orvtámadásuk. A két éve háborúzó, több fronton lekötött magyar, osztrák, német, bolgár, török haderő rövidesen ellentámadást intézett a románok ellen. Erdély felől az 1. osztrák-magyar és a 9. német hadsereg Erich von Falkenhayn tábornok vezetésével ellencsapást mért a románokra szeptember elején, és október végére teljesen szétverte, kiűzte a megszállókat.

Eközben Bulgária felől August von Mackensen tábornok vezényletével indult támadás, amely gyors és átütő sikert hozott – annak ellenére, hogy a románok nagy számbeli fölényben voltak. Mackensent segítette a Dunán egészen Dobrudzsáig hajózó osztrák és magyar monitorflotta, melynek köszönhetően elfoglalták Constanțát.

Alig két hónappal az orvtámadás után Románia az összeomlás szélére jutott. Erdélyt október 25-ére szabadították fel a német és osztrák-magyar erők, másnapra pedig Romániát elvágták a tengertől, megnyitva az utat a központi hatalmak előtt a Román-alföld és Bukarest felé.

Novemberben I. Ferdinánd király és a román kormány Jászvásárba tette át székhelyét. A Havasalföldön visszavonuló román, orosz, szerb és francia egységek a felperzselt föld taktikájával igyekeztek minél nehezebbé tenni a nyersanyagok ellenséges kézre jutását. Az Arges folyó mentén még megpróbálkoztak egy ellentámadással, ám az gyorsan összeomlott, és szabaddá vált az út Bukarest felé. Mackensen hadüzenetet küldött a román főváros parancsnokának, amelyben azt írta:

A központi hatalmak csapatai Bukarest megtámadására készülnek. Ebben sem a román tábori hadsereg, sem az ott lévő orosz kötelékek nem fogják megakadályozni… Magának a várnak a lövetésére messzehordó ágyúk állnak rendelkezésünkre. Hogy a román fővárost és annak lakóit… megkíméljük… felszólítom Nagyméltóságodat, hogy a helyőrséget és a várost feltétel nélkül adja át.

Ám Bukarest szétlövésére már nem volt szükség, mivel a teljes megsemmisüléstől tartó román erők kiürítették a várost. A Mackensen tábornok vezette központi hatalmak december 6-án vonultak be Bukarestbe.

A német-magyar származású mérnök, Maderspach Viktor, aki egy hatfős lovasjárőr parancsnoka volt december 6-án és 7-én, a következőket jegyezte föl naplójába a bukaresti bevonulásról: a lakosság

hurrázott és az ablakokból virágokat szórt. Mindenki azon volt, hogy a kedvünkben járjon… Majdnem azt a benyomást szereztem, mintha a lakosság az ellenségnek bevonulását valami látványos népünnepélynek tekintette volna, nem pedig egy olyan eseménynek, mely minden nemzet történetében mint gyászos és szomorú epizód szerepel.

Melyik legyen „európai ünnep”?

Bukarest bevétele után az oroszok, szerbek és franciák által segített románok még egy évig tartották a Regát északkeleti részét, ám végül 1917 decemberében fegyverszünetet kötöttek a központi hatalmakkal. Ám ez nem akadályozta meg őket abban, hogy egy nappal az első világháború vége előtt, 1918. november 10-én hadat üzenjenek Németországnak, hogy így hivatalosan „győztesnek” minősüljenek. Ezt követte 1918. december 1-jén Gyulafehérváron 1228 erdélyi román küldött nyilatkozata, amelyben kinyilvánították, hogy Erdély csatlakozik Romániához. (Ennek a szeparatista manővernek a napja Románia „nagy nemzeti ünnepe”.) Majd az egyszer már kiűzött, szétvert és fegyverszünetre kényszerített Románia ismét, immár másodszorra is rátámadt Erdélyre, Magyarországra, amely addigra már nemcsak a fegyvert tette le, hanem a dilettáns, nemzetvesztő Károlyi Mihály kormányának „hála” a több százezres, jelentős részben még harcképes magyar véderőt is lefegyverezte. Így a románok 1919-ben jelentősebb ellenállás nélkül tudtak bevonulni Budapestre. De micsoda különbség van a két bevonulás – a bukaresti és a budapesti – között! És nemcsak a történelmi tények, hanem a jog, az erkölcs és az igazság szempontjából is.

Mindent egybevetve tehát Jean-Claude Junckernek, ha képes lenne fölfogni ennek a történelmi eseménysornak akárcsak a töredékét (meg úgy egyáltalán bármit), és egy csöpp tisztesség szorult volna belé, nem december elsejét, hanem december 6-át nevezné „európai ünnepnek”. „Kedves” keleti szomszédaink pedig igazán szembenézhetnének már 1916-1918 közötti dicstelen történelmükkel, és ahelyett, hogy az Erdély bekebelezését Erdély bekebelezésének nevező német hírügynökséget fenyegetik, inkább kérjenek bocsánatot Magyarországtól mindazért, amit akkor és azóta Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban a magyarság ellen elkövettek. És ha ez megtörtént, akkor majd a továbbiakról is lehet tárgyalni.

Forrás: mult-kor.hu, Wikipedia