Pesti Srácok

Itt van, mi a véleménye Magyarország kormányának az uniós országok támadásáról

Itt van, mi a véleménye Magyarország kormányának az uniós országok támadásáról

Közös nyilatkozatban aggódik több uniós tagállam a koronavírus-törvény miatt, sőt, azt is támogatják, hogy az Európai Bizottság kísérje figyelemmel a magyarországi intézkedéseket. A kormányzat hivatalos honlapján erre reagálva azt írták: teljesen egyetértenek abban, miszerint ebben a kihívásokkal teli időszakban is fenn kell tartani és meg kell védeni a szabadság, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok értékeit. A magyarellenes különítmény akciójáról Donáth Anna is "csipogott" a Twitteren, aki ismét elfelejtette megvédeni hazáját az uniós tagállamok támadásával szemben.

– olvasható a kormány honlapján, ahol arra is kitérnek, mit gondolnak a tizenhárom uniós tagállam nyilatkozatáról.

PestiSracok facebook image

Hozzáteszik: ez az értékelés kiterjedhet a rendkívüli intézkedésekre vonatkozó eltérő tagállami megközelítések összehasonlító elemzésére is akkor, amikor a válság legnehezebb napjai már mögöttünk lesznek.

A momentumos lányoktól megszokott frenetikus örömködés ezúttal elmaradt, de azért mégiscsak az elsők között adott hírt Donáth Anna arról a nyilatkozatról, amelyben Magyarország elleni intézkedéseket sürget tizenhárom tagállam. Igaz, jóval visszafogottabban, mint eddig: nem fűzött hozzá semmilyen megjegyzést. Ez persze érthető azok után, hogy a hazaszeretettel semmiképpen nem megbillogozható Donáth legutóbbi kijelentését követően még az ellenzéki szavazók is felhördültek és melegebb éghajlatra küldték a kisasszonyt. Emlékezetes: márciusban a momentumos képviselő azon sajnálkozott, hogy nem magyar az első vírusfertőzött. A jótékony csend azonban mégiscsak beszédes: a magyarellenes propagadát mantrázó Donáth Anna ezúttal kommentár nélkül ugyan, de szinte az elsők között mutatta meg a nyilvánosságnak azt az iratot, amelyben tizenhárom uniós ország Magyarország elleni beavatkozást követel. Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország, valamint Svédország szerda este közös nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát a magyar parlament által elfogadott, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény miatt. A szóban forgó országok "mélységes aggodalmukat" fejezték ki a jogállamiság, a demokrácia és az alapvető jogok bizonyos intézkedések elfogadásából fakadó megsértésének kockázata miatt. Természetesen aggódtak a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságáért is, és nem felejtették el felszólítani az Európai Unió általános ügyekért felelős tanácsát, hogy szükséges esetben tűzze fel a kérdést napirendjére.

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.